fő tartalom

Földesiné Szilárdi Edit

1974-ben érettségizett Putnokon, majd Miskolcra ment a „bába képzőbe”, ahol 1976-ban végzett mint szülésznő. Ezután költözött városunkba és helyezkedett el a városi kórház szülészetén. 1976-tól 1994-ig dolgozott a szülészeti és nőgyógyászati osztályon. Eközben 1993-ban egészségügyi szakoktatói diplomát szerzett Budapesten. 1994. és 1998. között főállású anyaként otthon nevelte négy gyermekét. 1998 nyarától dolgozik az Egyesített Szociális Intézményben, először az Akácfa utcai épületben, mint mentálhigiénés asszisztens, majd miután a dunasori épületbe költözött az Idősek Otthona, az egyik újonnan alakuló osztály vezetésével bízták meg. 2003-ban Budapesten idősek szociális ellátásából először alap, majd szakvizsgát tett. Jelenleg is osztályvezető főnővéri feladatokat lát el.

Földesiné Szilárdi Edit nagy családban nőtt fel, szülei hét gyermeket neveltek, ezért korán beleivódott a másokról való gondoskodás természetessége. A munkáját az empátia, az odafordulás, a tolerancia, az önzetlen segítségnyújtás jellemzi.

 A kezdetektől, a szülőszobán a szülő anyák segítése, az élet kezdetén nyújtott támogatás volt hivatásának a célja. Az Idősek Otthonában a lakók, hozzátartozók beilleszkedésének segítését, majd az emberhez méltó elmúlás szellemének megvalósítását tekinti feladatának.

Munkáját mindig maximális hittel, szeretettel, lelkiismeretesen végzi. Határtalan szociális érzékenysége és munkabíró képessége mindenki számára példaértékű lehet. Nagy hangsúlyt fektet a szakmai tanulmányokat elsajátító, tanulni vágyó fiatalok képzésére is. A kollégáival való jó munka és személyes kapcsolat kialakítása számára mindig elsődleges.

Nemcsak szakmai munkájával járult hozzá az intézmény mindennapjaihoz, hanem aktívan részt vesz a rendezvényeken.

A fáradhatatlan és színvonalas szakmai munkájának elismeréseként Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a "Szociális Munkáért - Dunaújváros " díjat Földesiné Szilárdi Edit részére adományozta.

  • Frissítve: 2012. november 16.
  • Létrehozva: 2012. november 16.