fő tartalom

Csatlakozás az egészségügyi fórumhoz

Hírkép: Csatlakozás az egészségügyi fórumhoz

A közgyűlés első napirendjeként a képviselők arról szavaztak, hogy csatlakoznak az Egészségügyi Egyeztető Fórumhoz. Ez a szervezet az Országos Egészségügyi Fejlesztési Terv elvei és célkitűzései mentén a megyében létrejött egészségszakmai testület, melynek célja és feladata, hogy elősegítse a helyi alap- és szakellátáshoz kapcsolódó cselekvési programok kidolgozását. A közgyűlésen jelen volt Csernavölgyi István, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója, az Egészségügyi Egyeztető Fórum elnöke. Elmondta, szükség van egy olyan fórumra, ahol a szakma és a közélet is egyeztethet.

– Konkrét terveink vannak a 2015-ös esztendőre. Látjuk azokat a területeket, ahol fejleszteni, javítani szükséges – mondta a fórum elnöke, majd hozzátette, ilyen feladat például a lakossági egészségügyi felmérés, programok, betegadatok meghatározása.

A képviselők a csatlakozás mellett döntöttek. A fórumba két személyt delegálhat a Szent Pantaleon Kórház- Rendelőintézet, valamint a közgyűlés döntése által Szepesi Attila gazdasági alpolgármester is a fórum tagja lesz. Az alpolgármester hozzátette, támogatják a kezdeményezést, de mindig teljes mellszélességgel kiállnak a dunaújvárosi kórház önállóságáért.

Az együttműködési megállapodást Cserna Gábor polgármester és Csernavölgyi István, a fórum elnöke aláírásával is megerősítette.

Forrás: http://dunaujvaros.com/hirek/201501/csatlakozas_az_egeszsegugyi_forumhoz

  • Létrehozva: 2015. január 22.