fő tartalom

A kormány versenyképes ajánlatot nyújt a kistelepüléseken élőknek

A kormány a helyi infrastruktúra fejlesztésével versenyképes ajánlatot akar nyújtani a hátrányos térségek kistelepülésein élőknek – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Csongrád megyei Földeákon.

Lázár János a térség polgármestereivel közösen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy bár az ország szegény és hátrányos helyzetű keleti térségeiben nem tudnak versenyezni a nyugat-európai, de még a nyugat-dunántúli munkabérekkel sem, az életminőség ezeken a településeken jelentősen javulhat. 

Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI

Kiemelten fontos a munkahely, de nagyon fontos az is, milyen egy településen az óvoda, az iskola, az egészségügyi és szociális ellátás vagy a közösségi élet – hangsúlyozta a politikus, aki a hódmezővásárhelyi és makói központú választókerület országgyűlési képviselője is.

A sajtótájékoztatón Apátfalva, Magyarcsanád, Földeák, Maroslele és Csanádalberti polgármestere is beszámolt arról, hogy a kistelepüléseknek tavaly év végén megítélt kormányzati támogatásból milyen fejlesztéseket valósítanának meg: iskolaépületet, óvodát, orvosi rendelőt újítanak föl, illetve bővítenek, a központi konyhát korszerűsítik.

Lázár János kifejtette, a most kezdődő uniós költségvetési ciklus legfontosabb célja, hogy az ország hátrányos helyzetben lévő településein a kis- és közepes vállalkozások támogatásával munkahelyek jöjjenek létre. A helyi hagyományok és az elsősorban mezőgazdaságból élő települések adottságai miatt a térségben komoly lehetőségek rejlenek az élelmiszeripar és a feldolgozóipar fejlesztésében.

Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI

Bár a térségben egyes településeken jelentős a munkanélküliség ezzel párhuzamosan bizonyos szakmákban munkaerőhiány is van, ezért van szükség a szakképzés átalakítására – közölte a miniszter.

(MTI)

  • Létrehozva: 2015. január 26.