fő tartalom

Közügyekért díj Fejér megye rendőrfőkapitányának

Hírkép: Közügyekért díj Fejér megye rendőrfőkapitányának

A VOSZ Fejér Megyei Szervezete által díjazott dr. Varga Péter r. ezredes a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság 1300 fős személyi állományának nevében vette át az elismerést az átadó ünnepségen.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete, valamint a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében 2015. január 29-én délelőtt a Rendőrségen került sor arra az ünnepségre, ahol a Fejér Megyei Közügyekért Díj átadása történt meg.  

Az elismerést eredetileg 2014. november 20-án, a Fejér Megyei Príma Díjátadó Gálaesten adták volna át, de akkor a díjazott egyéb szolgálati elfoglaltsága miatt a rendezvényen nem tudott részt venni.   

A VOSZ országos vezetőségének támogatásával a VOSZ Fejér Megyei Szervezete a tavalyi ünnepségen immár kilencedik alkalommal díjazott művészeket illetve szaktekintélyeket. A különböző kategóriák mellett a Közügyekért díj négy területen - polgári védelem, tűzoltás, településfejlesztés, valamint közbiztonság – került kiosztásra.  

A ma délelőtti rendezvényen Varga István Attila, a VOSZ Fejér Megyei elnöke elmondta, 2014-ben a Fejér Megyei Közügyekért díjra, dr. Varga Péter r. ezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője találtatott a legalkalmasabbnak.

Miután Fejér megye első számú rendőri vezetőjét méltatta, - a hagyományokhoz hűen - a korábbi évben díjazott, azaz Vörös Ferenc r. ezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese volt az, aki az oklevelet, valamint az ajándéktárgyakat átadta a főkapitánynak.  

A frissen díjazottnak elsők között gratulált Varga Lajos, a Fehérvári Tűzoltó Egyesület elnöke, mint a díjátadó főszervezője.

Dr. Varga Péter r. ezredes köszönő szavaiban azt hangsúlyozta, hogy az elismerést úgy veszi át, mint ami nem személy szerint neki, hanem valamennyi Fejér megyei kollégájának szól. Elmondta, ahogy eddig is, a jövőben is mindent meg fog tenni a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság az itt élő emberek szubjektív közbiztonságérzetéért, valamint azért, hogy a megyében a közrend, közbiztonság továbbra is megtartott legyen.  

  • Létrehozva: 2015. január 30.