fő tartalom

A kormány elfogadta a város programját

Hírkép: A kormány elfogadta a város programját

A Megyei Jogú Városok Szövetsége kétnapos ülést tartott Hódmezővásárhelyen. Cserna Gábor polgármester elfoglaltsága miatt városunkat Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester képviselte. Mint ismert, Dunaújváros 7,4 milliárd forint uniós támogatást kaphat. Ehhez elkészítették előzetesen a területfejlesztési programot. Dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője elmondta, Cserna Gábor polgármesterrel egyeztettek már Rákossy Balázs államtitkárral, és a kormány jóváhagyta a város elképzeléseit. Ezután megkezdődhet a program részletes kidolgozása. http://dunaujvaros.com/hirek/201505/a_kormany_elfogadta_a_varos_programjat

Széles körben érinti egy-egy ilyen rendezvény nem csak a megyei jogú városok, hanem a környező kisebb városok hétköznapjait is. A közgyűlés célja, hogy szakavatott előadóktól tájékoztatást kapjanak a 23 megyei jogú város polgármesterei, alpolgármesterei, azután pedig személyes konzultáció során átbeszélhessék egyéni kérdéseiket is– ismertette az ülés jelentőségét Gombos István.

A kétnapos rendezvényen többek között dr. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár az egészségügyi alapellátás strukturális fejlesztéséről, Czunyiné dr. Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár az iskolarendszer hatékonyságának növeléséről, dr. Czomba Sándor munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár a szakképzés jelentőségéről, dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a kulturális feladatok finanszírozhatóságáról, dr. Pintér Sándor belügyminiszter a fejlesztési, támogatási lehetőségekről, dr. Lázár János miniszter pedig a nemzeti közműszolgáltatók működéséről beszélt.

A kormánynak tudomása van arról, hogy sok településen azért nem valósultak meg ipari beruházások, mert nem áll rendelkezésükre elég földterület. A kormány lehetőséget biztosít a megyei jogú városoknak földterület megvásárlásához. Ehhez kapcsolódóan Cserna Gábor polgármester kérésére személyesen is beszéltem Lázár János miniszterrel, valamint Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkárral, és a segítségüket kértem új befektetők, beruházók betelepítésére városunkban. Ígéretet kaptunk arra vonatkozóan, hogy feltérképezik a lehetőségeinket, adottságainkat, ezután további tárgyalások szükségesek– mondta az alpolgármester.

Arról is beszélt Gombos István, hogy a munkahelyteremtés mellett az egyik legfontosabb dolog még az elkövetkezendő időszakban a rendelkezésre álló uniós források felhasználása. A fejlesztésekhez a kormány is segítséget tud nyújtani.

A belváros, a Római városrész, a kórház új műtőblokkjának milliárdos nagyságrendű beruházásai után újabb fontos fejlesztéseket tervezünk. Komoly terveink vannak, amelyben helyet kaphat a kikötőfejlesztés, így egy logisztikai központ létrehozása. Továbbfejlesztenénk a Szalki-szigetet, a kempinget, amit eddig az önkormányzat saját erejéből valósított meg, most viszont uniós vagy kormányzati támogatásból folytatnánk, ezzel pedig a vízi- és a horgászturizmust erősítenénk. Ugyancsak saját forrásból vásároltuk meg a pentelei örökséget, a Monbach kastélyt, a kúriát és a malmot, amely nem maradhat ki a nagyszabású fejlesztések sorából. Energetikai beruházásokat, épület- és útfelújításokat is meg kívánunk valósítani a támogatásból többek között- ismertette a városvezetés elképzeléseit Gombos István.

Mint ismert, Dunaújváros 7,4 milliárd forint uniós támogatást kaphat. Ehhez elkészítették előzetesen a területfejlesztési programot. Dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője elmondta, Cserna Gábor polgármesterrel egyeztettek már Rákossy Balázs államtitkárral, és a kormány jóváhagyta a város elképzeléseit. Ezután megkezdődhet a program részletes kidolgozása.

http://dunaujvaros.com/hirek/201505/a_kormany_elfogadta_a_varos_programjat

  • Létrehozva: 2015. május 26.