fő tartalom

PETŐFI MŰVÉSZETI LIGET 2015.

Hírkép: PETŐFI MŰVÉSZETI LIGET 2015.

Az idén nyáron is benépesül a Petőfi liget városunkban. A Bartók Kamaraszínház Művészeti Liget névvel bő egy hónapos összművészeti „fesztivállal” gondoskodik a város polgárainak igényes nyári szórakoztatásáról. Változatos zenei programok, könnyed színházi estek, versek varázsolják el a ligetbe látogatókat. Ebben az évben is – Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata jóvoltából és támogatásával – június 21-től július 31-ig heti három alkalommal (összesen 18 estén) várják az érdeklődő és szórakozni, kikapcsolódni vágyó közönséget. A műfaji sokszínűség mellett továbbra is a jazz, a blues és a világzene legjobbjai között válogattak. Több dunaújvárosi, vagy városunkból elszármazott fellépőt köszönthetünk az idén is (Jolly Jackers, Naked Woods, Beat Koho.). Újdonságként negyedik helyszín is jelentkezik a programban, négy koncertre a Művész Presszó teraszán kerül sor.  A színházi előadások- jellegüknél fogva- a színházteremben kerülnek megrendezésre, és ezek az idén is színházjeggyel látogathatók.

Újdonságként negyedik helyszín is jelentkezik a programban, négy koncertre a Művész Presszó teraszán kerül sor.  A színházi előadások- jellegüknél fogva- a színházteremben kerülnek megrendezésre, és ezek az idén is színházjeggyel látogathatók.

Ezúttal a liget gazdagabb programmal indul. A ligetnyitó már a délutáni órákban kezdődik, és este tízig tart. A ligetzáró a korábbi évekhez hasonlóan, külön program alapján augusztus 29-én várja a kedves közönséget.

Heti Liget Program

június 24. szerda 20 óra szabadtéri színpad

KEREKES BAND

20 éves jubileumi koncert

A betyárok világa mint kulturális örökség zenéjük ihlető forrása. Küldetésük a magyar népzene szűnni nem akaró megújítására való törekvés. A pásztorfurulya, a koboz és a mezőségi brácsa adja eklektikus hangzásukat, melyet alátámaszt a rock szabad lüktetése és az erős színpadi jelenlét. Kemény, ellentmondást nem tűrő, mégis szabad zene ez. Zenéjük magával ragadó világ, amelyben a hallgató átélheti, hogyan formálódik át a múlt a jelenben.

Előzenekar: GÓBÉ ZENEKAR 19.30-tól

a „Fölszállott a páva” MTV versenyen feltűnt fiatal, magyar népzenét játszó öttagú együttes.

 

június 26. péntek 20 óra Művész-terasz

SZAKCSI JR. TRIÓ

A Trio előadása egy kifinomultan elegáns színpadi remekmű. Játékuk technikailag hibátlan, magabiztos. Árnyalt zenei virtuozitás jellemzi őket. Zenéjük kivételes improvizációs tehetséget tükröz.

Ifj. Szakcsi Lakatos Béla – zongora

„Pecek” Lakatos Krisztián – nagybőgő

Balázs Elemér - dob

 

 

június 28. vasárnap 20 óra zenepavilon

NEM BÁNOK SEMMIT SEM…

zenés életrajz

Ki volt Edith Piaf? Mitől volt olyan zseniális és utánozhatatlan? Valóban csak szeretni akart ez a szerencsétlen asszony és közben észre sem vette, hogy mindent és mindenkit tönkretesz maga körül? Tényleg a „szent szörnyetegek” közé tartozott, ahogy azt legjobb barátja, Jean Cocteau állította róla? Az est során Lapis Erika előadásában megelevenedik Piaf élete, és két kiváló dunaújvárosi zenész segítségével felcsendülnek a jól ismert dallamok.

Edith Piaf – Lapis Erika

Zongora: Tótin Katalin

Harmónika: Mészáros Melinda

 

 

csatolt kép
  • Létrehozva: 2015. június 22.