fő tartalom

Július 1-jével indul az új otthonteremtési program

Hírkép: Július 1-jével indul az új otthonteremtési program

Július 1-jével indul az új otthonteremtési program; a korábbi "szocpolt" felváltó állami támogatást már az egygyermekes családok is kérhetik, továbbá azok is, akik gyerekeket vállalnak, akár örökbefogadással.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn a Fejér megyei Nagykarácsonyon tartott sajtótájékoztató után az MTI-nek elmondta, a családi otthonteremtési kedvezményre (csok) az idei költségvetésben 4 milliárd, míg a jövő éviben 9,5 milliárd forintot különítettek el. Hozzátette: mivel a keret "felülről nyitott", így minden - a feltételeknek megfelelő - igénylőnek biztosítják a vissza nem térítendő állami támogatást.

Otthonteremtési támogatást - szemben a korábbi rendszerrel - már nemcsak új, hanem használt ingatlan vásárlására, bővítésre is kérni lehet szerdától. Utóbbi a kormány várakozásai szerint elsősorban a vidéken élő családoknak jelenthet megoldást tetőtér-beépítésre, emeletráépítésre vagy hozzáépítésre.

A csok igénylését hitelintézeteknél, kereskedelmi bankoknál, takarékszövetkezeteknél lehet elindítani akkor is, ha a családok egyébként nem kívánnak banki kölcsön felvenni.

Az állami támogatás összege 500 ezer forinttól 3,25 millió forintig terjed; ez függ a gyermekek számától, a lakás nagyságától és az ingatlan energiahatékonyságától. Az igényelhető lakásnagyság pedig a gyerekek számától függően 40 és 160 négyzetméter közötti lehet.

Ez azt jelenti, hogy egy két gyermekes család egy 110 négyzetméteres lakás vásárlásához 1,3-1,69 millió forintot, míg egy négy gyermekes család ugyanekkora lakásra 2,5-3,25 millió forint támogatást kaphat. A csok rendszerében gyermeknek számít már a 24. hetet betöltött magzat is.

A csok rendszerében nemcsak a már megszületett gyermekek alapján lehet az igénylést benyújtani, hanem a házaspárok előre vállalhatnak több gyereket is. Egy-egy gyermek megszületését 4 évre előre lehet tervezni, így például két gyermek vállalása esetén kétszer négy év az erre rendelkezésre álló idő.

A Magyar Államkincstár a gyerekvállalás "teljesítéseként" elfogadja az örökbefogadott gyereket, valamint az utóbb - bírósági vagy hatósági határozattal - a háztartásba került vér szerinti gyerekeket is.

Elmondta, eddig éves szinten mintegy 500-an tudták igénybe venni a szocpolt, addig számításaik szerint a csok-ot - ugyancsak éves szinten - várhatóan mintegy 12 ezer család tudja majd elérni.

Az érdeklődők a csok feltételeivel, igénylésével kapcsolatos kérdéseikkel az Emmi központi ügyfélszolgálati irodájához fordulhatnak, akár személyesen (Budapest, V. Szalay utca 10-14), akár telefonon (06-1-795-31-68), vagy e-mailen (ugyfelszolgalat@emmi.gov.hu), általános információkat pedig a www.csaladitudakozo.kormany.hu oldalon találhatnak.

(MTI)

  • Létrehozva: 2015. június 30.