fő tartalom

Hatvannégy évvel ezelőtt a faluból város épült

Hírkép: Hatvannégy évvel ezelőtt a faluból város épült

Dunaújváros várossá nyilvánításának 64. évfordulójának alkalmából koszorút helyezett el a Görbe utca sarkán lévő emléktáblánál a Városalapítók Egyesülete, az önkormányzat nevében pedig Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester.

-Nem szabad elfelejtenünk, hogy a már hagyománnyá vált koszorúzáson mindazok előtt tisztelgünk, akik Dunaújváros létrehozásában közreműködtek. Számomra mindig örömteli a találkozás a városalapítókkal mind alpolgármesterként, mind a város polgáraként, akik emlékeikkel, élményeikkel mindmáig őrzik az első évtizedek lelkesedését- fogalmazta Gombos István az ünnepségen. Mint mondta, példaértékű az, amit elődeink tettek, ugyanakkor a jelenben is nagyon sok feladatuk van, hogy gyermekeink, unokáink is büszkék lehessenek a városra.  – A mi feladatunk, hogy tovább építsük, tovább fejlesszük a várost, ahol élünk. Az önkormányzat koszorúját mindig annak szellemében helyezem el, hogy a múltat el nem feledve ugyan, de a jövő elvárásainak mentén felelősséggel tegyünk a város fejlődéséért- hangsúlyozta az alpolgármester.

http://dunaujvaros.com/hirek/201507/hatvannegy_evvel_ezelott_a_falubol_v...

  • Létrehozva: 2015. július 2.