fő tartalom

A Hagyományos Íjászok EURÁZSIAI bajnoksága - szép sikerek dunaújvárosi képviselettel!

A törökországi Biga városában – a makedón Nagy Sándor perzsák felett aratott győzelmének csatatere körzetében -  rendezték a Hagyományos Íjászok EURÁZSIAI bajnokságát, augusztus 7-9 között. A Plutarkhosz által is leírt csata emlékének megfelelve lovas és talpasíjász versenyszámokat is tartottak, 21 ország csapatának részvételével. A világverő Mónus József (Hajdúnánás), valamint Rácz Kata, Skaliczky Andrea és Rácz Attila (Dunaújváros) képviselte hazánkat ezen a jelentős eseményen.

Mónus József idén már harmadszor aratott győzelmet és lett Eurázsia Bajnoka, ezúttal az 50 font erőre korlátozott távlövő íjak kategóriájában ahol 395 métert lőtt.

Rácz Kata a juniorok között nyert ezüstérmét a török PUTA 45 méteres céllövő versenyszámában.

Skaliczky Andrea az úgynevezett álló pután 5. míg a ,,távolodó” pután a 4-8. helyen végzett.

Rácz Attila távolodó pután többszörös holtversenyben 5. lett.

Mónus József újjabb világrekord megdöntésére készül Amerikában. Rácz Kata, az idén Gödöllőn megrendezésre kerülő 3D-s világbajnokságon indul longbowjával. Emellett a magyar csapat ismét képviselni fogja hazánkat szeptemberben Koreában, a Világ Hagyományos Íjász Fesztilválján. Onnan is várjuk majd a sikerekről való beszámolót. (A képeket is tartalmazó rövid összefoglalót a mellékletben csatoltuk.)

  • Létrehozva: 2015. szeptember 1.