fő tartalom

Tájékoztatás - Helyi Választási Bizottság döntése

Dunaújváros Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottsága a mai napon, azaz 2016. január 29-én, pénteken ülésezett. A Bizottság feladata Dunaújváros Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának megüresedett 1 képviselői mandátumának kisorsolása volt. A sorsolás eredményének megállapítását követően a helyi választási bizottság 2 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül határozatában megfogalmazta, hogy a megüresedett képviselői hely betöltése érdekében lebonyolított sorsoláson Sztojka Csaba nevét emelték ki az erre célra szolgáló urnából. (A mellékletben csatoltuk az erről szóló hivatalos határozatot.)

Dunaújváros Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottsága a mai napon, azaz 2016. január 29-én, pénteken ülésezett. A Bizottság feladata Dunaújváros Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának megüresedett 1 képviselői mandátumának kisorsolása volt.

Győrfiné Szécsi Beatrix a Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. október 12-én megválasztott képviselő tagja ugyanis 2016. január 12. napjával írásban lemondott roma nemzetiségi települési önkormányzati képviselői mandátumáról.

A megüresedett mandátum betöltésére a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény következő szakaszait kell alkalmazni:

„68. § (1) Ha a települési nemzetiségi önkormányzati képviselő helye üresedik meg, helyére a következő legtöbb szavazatot elért jelölt lép. Az a jelölt, aki egyetlen szavazatot sem kapott, nem lehet képviselő.”

„65. § (3) Szavazategyenlőség esetén sorsolással kell megállapítani, hogy az egyenlő számú szavazatot elért jelöltek közül melyik szerez mandátumot.”

A 2014. október 12-én megtartott roma nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán - az elért szavazatszám szerint sorrendben következő - 2 fő képviselő-jelölt nem szerzett mandátumot, akikre azonban azonos számú érvényes szavazatot adtak le a választópolgárok.

Az azonos szavazatszámot elért képviselő-jelöltek az alábbi személyek:

-          Sztojka Csaba                    15 darab szavazat  (jelölő szervezet: PHRALIPE)

-          Sztojka Sándor                  15 darab szavazat  (jelölő szervezet: PHRALIPE)

 

A Helyi Választási Bizottság a 2 fő képviselő-jelölt nevét tartalmazó bélyegző lenyomattal ellátott papír-cédulákat egyenként egy-egy szintén bélyegző lenyomattal ellátott borítékba elhelyezte, majd a borítékokat egy papír-urnába tette, és megkeverte; ezt követően pedig az urnából Dr. Balog Edina a Helyi Választási Bizottság választott tagja kézzel kisorsolta a mandátumot szerzett képviselő nevét. A sorsolást követően Dr. Balog Edina mindenki számára jól láthatóan bemutatta a kisorsolt nevet.

A sorsolás eredményének megállapítását követően a helyi választási bizottság 2 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül határozatában megfogalmazta, hogy a megüresedett képviselői hely betöltése érdekében lebonyolított sorsoláson Sztojka Csaba nevét emelték ki az erre célra szolgáló urnából.

Dunaújváros Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottsága tehát megállapította, hogy Dunaújváros Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselője, Sztojka Csaba, aki a PHRALIPE jelölő szervezet jelöltjeként szerzett mandátumot.  

A határozat ellen fellebbezést nyújthat be a központi névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, továbbá az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet. A fellebbezést a Ve. 307/P. § (2) bekezdés c) pontja értelmében a Fejér Megyei Területi Választási Bizottság bírálja el.

A fellebbezést a Fejér Megyei Területi Választási Bizottsághoz címezve a határozatot meghozó jelen Helyi Választási Bizottságnál személyesen, levélben, telefaxon, vagy e-mailben (cím: 2400 Dunaújváros, Városháza tér 1.; fax: 25/403-586; email: jegyzo@pmh.dunanet.hu) kell benyújtani.

A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az a jelen határozat közzétételétől (2016. január 29.) számított 3 napon belül, azaz legkésőbb 2016. február 1. 16.00 óráig megérkezzen.

A fellebbezésnek tartalmaznia kell a jogszabálysértés megjelölését, a jogszabálysértés bizonyítékait, a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér postai értesítési címét; a fellebbezés benyújtójának személyi azonosítóját, illetve ha a külföldön élő magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem rendelkezik személyi azonosítóval, a magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát, számát vagy jelölő szervezet vagy más szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba-vételi számát.

A fellebbezés tárgyi illetékmentes.

  • Létrehozva: 2016. január 29.