fő tartalom

X. Zeus Old Boys Kupa

Hírkép: X. Zeus Old Boys Kupa

2016. december 17-én szombaton, a Dunaújváros Sportcsarnokban a 35 év feletti amatőr kispályás labdarúgók ismét pályára lépnek, hogy visszatérjenek, ha csak egy napra is a legendás idők… Mint ahogy az a DLSZ tájékoztatásában olvasható: "A csütörtöki technikai megbeszélést és a sorsolást követően elkészült a menetrend, ahol a gárdákat három (négycsapatos) csoportba osztottuk. A csoportokból az első két helyezett, valamint a két legjobb csoportharmadik jut be a legjobb 8 csapat közé, vagyis az egyenes kieséses szakaszba. Azok az alakulatok, akik nem jutnak, tovább azok pedig a Corso vigaszágon folytathatják a küzdelmet. A csoportmérkőzések december 17-én reggel fél kilenckor kezdődnek a Dunaújváros Sportcsarnokban, az egyenes kieséses szakasz pedig délután négy órától, este 18.00 óráig tart. Az este csúcspontja a bronzmérkőzés és utána az aranymérkőzés, majd az azt követő díjkiosztó lesz. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség az első három helyezett együttest oklevéllel, éremmel, kupával és pezsgővel díjazza, valamint a legjobb játékost, kapust, gólkirályt és a legidősebb játékost külön elismerésben részesíti. Töltsük együtt a karácsony előtti utolsó szombatot december 17-én, a Dunaújváros Sportcsarnokban, ünnepi hangulatban és nézzük meg az év utolsó góljait!"

Petrás Gábor DLSZ főtitkárPetrás Gábor (DLSZ főszervező): Fantasztikus öröm a szövetség számára, hogy Jubileumot tudunk ünnepelni Dunaújvárosban, hiszen 10. alkalommal szervezzük meg a 35 év felettiek kupáját az amatőr kispályás labdarúgó csapatok, baráti társaságok számára. A szövetség legfontosabb törekvése, hogy az idősebb sportolókat, játékosokat újra a pályára hívja és sportolásra, megmérettetésre ösztönözze őket. Ezt tesszük december 17-én szombaton a Dunaújváros Sportcsarnokban, köszönhetően Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának, aki egyben támogatója a rendezvénynek. A szövetség várja a nézőket szurkolókat a sportcsarnokba a X. Zeus Old Boys kupára reggel fél kilenctől, egészen este 19.00 óráig. Azt a benevezett csapatok minőségéből és az elmúlt éveket tapasztalataiból mondom, hogy nem lesz sétagalopp a kupa, hiszen az utóbbi idők egyik legerősebb mezőnye érkezik Dunaújvárosba. Természetesen a rendezvény ingyenesen tekinthető meg, a kilátogatók pedig az egész nap nyitva tartó pedig büfében frissíthetik fel magukat…

Miklós István Carissa VirágMiklós István a Carissa Virág csapatvezetője: Ez egy régi baráti társaság, hiszen együtt nőttünk fel, együtt játszottunk a Carissa Virág csapatában, több mint 10 éven keresztül, valamint a nagy-pályán is csapattársak voltunk ez idő alatt. Csapatunkat Arth Imre barátunk támogatta, aki mindenben segítette a csapatot, hogy minél eredményesebbek legyünk. Ezt szeretnénk egy kicsit újra felidézni, ezeket a régi szép emlékeket és újra felhúzni a Carissa mezt, együtt lenni és játszani a barátokkal. Egy másik fontos apropója is van, hogy újra együtt leszünk mégpedig, hogy egykori barátunkra, a csapat hálóőrére Dindire (Dinya Gábor) is emlékezünk, aki már sajnos nem lehet velünk...

Tömöri Tibor ISD POWER KftTömöri Tibor (kapus ISD POWER Kft.): Csapatunk egy igazi céges csapat, és idén már a második szezonját kezdte a 35 év feletti öregfiúk bajnokságban, melyet a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség szervez! Az idei szereplésünkön fölbuzdulva úgy gondoltuk, hogy a téli holt szezonban elindulunk a Zeus Old Boys kupán, hogy megmérettessük magunkat ezen az igen rangos korosztályos kupán. A csapat gerince jelezte szándékát, hogy induljunk el és így beneveztünk a decemberi kupára, hogy olyan extra csapatokkal is találkozhassunk, mint a többszörös győztes, Örki Papa Kft, vagy a kupára újra összeálló Carissa Virág csapata. Csapatunkat az ISD POWER Kft cégvezetése támogatja, hiszen fontos számára, hogy a munkahelyen és munkaidőn kívül is ösztönözze az egészséges életre munkavállalóit. Csapatunk tagjairól elmondható, hogy néhány játékos kivételével nagy labdarúgó múlttal nem rendelkezik, de a csapatösszetartásért és a mozgás örömért fogunk játszani, hiszen nálunk a részvétel a fontos! Természetesen szeretnénk jó eredményt is elérni, de ha ez nem jön össze a főtáblán, akkor még mindig ott a vigaszág, ahol bármi megtörténhet! Remélhetőleg sportszerű és igazságos eredmények fognak születni a mérkőzéseken és minden a fociról fog szólni!

Tapaszi JózsefTapaszi József (Füredi Panzió Senior csapatvezető): Mindig örömmel veszünk részt a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség által szervezett Old Boys Kupán. Az első 35 év feletti torna megrendezése óta veszünk részt csapatunkkal, barátainkkal ezen a rendkívül jó hangulatú tornán. Nekünk már nem a győzelem, nem a dobogó, hanem a korosztályunkkal való baráti összejövetel a cél. Ezzel a tornával fejeződik be évről-évre a dunaújvárosi kispályás kupák szezonja. A kilátogató fiatalok elismerő moraját hallva egy-egy remek megmozdulás után, vidáman vesszük tudomásul, hogy példát is mutatunk a mai fiataloknak alázatból, sportszerűségből és mindabból, amit mi az évek során magunkra vettünk, megtanultunk. Ezt szeretnénk átadni stafétaként, talán ezért is küzdünk még a pályán, sokan velem együtt, közel az ötvenhez. Hogy húsz év múlva ezeken a tornákon a mi morajunk hangozzon unokáinkkal, a mai fiatalok old boys kupáján, mert akkor tudjuk: a célt elértük. Ami, ahogy már mondtam, nem mindig a dobogó első három foka, hanem akár az utolsó helyezés is, mert aki focizik, az mindig nyer. Ezért is veszünk részt ezen a tornán, amíg csak tudunk, de mindig örömmel!

Várjuk jelentkezéseteket a X. ZEUS OLD BOYS Kispályás Labdarúgó Kupára! Ünnepeljük meg a 10. évfordulónkat sportszerűen! A kor most nem játszik!

Technikai információ:

Sorsolás és technikai megbeszélés: 2016. december 8. csütörtök 16.00 óra DLSZ iroda 8. emelet

A torna helyszíne és időpontja: Dunaújváros Sportcsarnok, 2016. december 17. szombat 08.00 - 19.00

A legjobbak díjazása: I. - II. - III. hely kupa + érem + labda + oklevél (vigaszág)

Különdíjban részesül: a legjobb kapus, a legjobb játékos, gólkirály és a legidősebb játékos

A rendezvény főtámogatója: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, Zeus Sportáruház Dunaújváros, Corso Étterem Dunaújváros

A rendezvény főszervezője: Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség

Technikai információ: maximum 12 csapat, 3 négyes csoport, 8 továbbjutó, vigaszág, nevezési díj: 15.500,- forint

CSOPORTBEOSZTÁS
A CSOPORT B CSOPORT C CSOPORT
1. CARISSA VIRÁG 1. FEJÓ THERM KFT 1. ÖRKI PAPA KFT
2. MILLER PUB 2. HALOM TRUCK TEAM 2. KRISZT KFT
3. MACSŐ 3. KEMI-KER MIRAGE 3. GÁRDONY VSC 
4. BOROSKÓLA 4. FÜREDI PANZIÓ SENIOR 4. ISD POWER KFT
X. ZEUS OLD BOYS KUPA "JUBILEUM"
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
08.30 CARISSA VIRÁG     MILLER PUB
08.55 MACSŐ     BOROSKÓLA
09.20 FEJÓ THERM KFT      HALOM TRUCK TEAM
09.45 KEMI-KER MIRAGE     FÜREDI PANZIÓ SENIOR
10.10 CARISSA VIRÁG     MACSŐ
10.35 MILLER PUB     BOROSKÓLA
11.00 FEJÓ THERM KFT     KEMI-KER MIRAGE
11.25 HALOM TRUCK TEAM     FÜREDI PANZIÓ SENIOR
11.50 ÖRKI PAPA KFT     KRISZT KFT
12.15 GÁRDONY VSC     ISD POWER KFT
12.40 CARISSA VIRÁG     BOROSKÓLA
13.05 MILLER PUB     MACSŐ
13.30 ÖRKI PAPA KFT     GÁRDONY VSC
13.55 KRISZT KFT     ISD POWER KFT
14.20 FEJÓ THERM KFT     FÜREDI PANZIÓ SENIOR
14.45 HALOM TRUCK TEAM     KEMI-KER MIRAGE
15.10 ÖRKI PAPA KFT     ISD POWER KFT
15.35 KRISZT KFT   GÁRDONY VSC
  • Létrehozva: 2016. december 14.