fő tartalom

Búcsúztak a hallgatók

Hírkép: Búcsúztak a hallgatók

Csütörtök este tartották az egyetem hallgatói a 2017. évi Szalamandert, hogy együtt búcsúzzanak a város közösségétől, utcáitól. A búcsúmenet este nyolc órakor indult a Dózsa György út 33-as szám alatt található Kerpely Antal Kollégiumtól, és kezdetét vette a fáklyás felvonulás. Innen a Városháza felé vették az irányt, a főtéren pedig közösen elénekelték az iskola szakhimnuszait, majd Izsák Máté, az Oktatási, ifjúsági, kulturális és sportbizottság elnöke tolmácsolta Cserna Gábor polgármester és a város önkormányzatának búcsúbeszédét. https://dunaujvaros.com/hirek/201705/bucsuznak_a_hallgatok

Mint mondta, a hallgatók büszkék lehetnek arra, hogy a selmeci hagyományok őrzésével összetartó közösséget kovácsoltak, mely az alma materhez és a városhoz köti mindannyiukat. Végül sok sikert kívánt a hallgatóknak nem csak az államvizsgához, hanem ahhoz is, hogy sikeresek legyenek választott szakmájukban és emlékeztette őket arra, hogy Dunaújváros büszke rájuk, és mindig visszavárja őket.

A főtéren Erdős Sándor, Valéta Elnök is búcsúzott társaitól. Szerinte az, hogy búcsúznak és elmennek, nem jelenti azt, hogy örökre elhagyják a várost, mivel selmeci hagyományőrző szívük mindig visszahúzza majd őket és boldogan emlékeznek majd ezekre az évekre és arra, milyen büszkék lehetnek rá, hogy itt végezhettek az egyetemen Dunaújvárosban. Ezt követően a menet tovább indult a Vasmű úton, tovább a Kossuth Lajos utcán, vissza az Alma Mater felé. Végezetül az egyetem főépülete előtt meghallgatták dr. András István rektor rövid búcsúbeszédét, közösen elénekelték az ide illő búcsúzó nótákat.

Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
  • Létrehozva: 2017. május 15.