fő tartalom

Átadták az 1,6 milliárd forintból épült hűtőházat Iváncsán

Hírkép: Átadták az 1,6 milliárd forintból épült hűtőházat Iváncsán

Átadták az 1,6 milliárd forintból épült új hűtőházat Iváncsán. Az új üzemben négy állandó munkavállaló, szezonális foglalkoztatás keretében napi 10-12 ember, a jövőben stabilan 15-20 fős foglalkoztatás jön létre. https://dunaujvaros.com/hirek/201706/atadtak_az_16_milliard_forintbol_ep...

Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára avatóbeszédében elmondta, hogy a helyi termelő- és értékesítő szövetkezet beruházásához a magyar kormány 75 százalékos, vagyis 1,2 milliárd forintos támogatást nyújtott. Megjegyezte, hogy az új hűtőház kiváló példája a termelők, a feldolgozók és a kereskedők közötti összefogásnak.
Kelemen Péter, a létesítmény tulajdonosa, az Alba Fructus Kft. ügyvezetője közölte, hogy szövetkezetüknek összesen 30 gyümölcstermelő tagja van, együtt közel 400 hektárnyi gyümölcsöskertben termelnek, jelentős részben Fejér megyében.

Az MTI kérdésére elmondta: a létesítményben képesek hűteni, tárolni, osztályozni, különválogatni és csomagolni a beérkező gyümölcsöket, többségében automatizált gépsorokon. A beruházással a cég 15-20 új munkahelyet hozott létre.

Czerván György örömének adott hangot amiatt, hogy az ágazatban a beruházási kedv töretlen, az első negyedévben közel 50 százalékos növekedést mértek. Hozzátette: az élelmiszergazdasági beruházások esetében is hamarosan hasonló számok lesznek, amint a vidékfejlesztési programok pályázatain nyerteseket hirdetnek.

Fotó:MTI

Jelezte, hogy a 160-170 milliárdos Élip pályázataira összesen 270 milliárd forintnyi igény érkezett be. Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke előadásában rámutatott, hogy hazánkban a megművelt területek 5 százalékán folyik kertészeti termelés, miközben a megtermelt termények húsz százalékát a kertészeti termények adják.

Megemlítette, hogy a zöldség-gyümölcs ágazatban is szükség lenne az áfa csökkentésére, mert a feketekereskedelem ebben a szegmensben a becslések szerint a 30, de akár az 50 százalékot is meghaladhatja. Elkötelezettek az áfa öt százalékra csökkentésében, ezért a közeljövőben meg szeretnének állapodni a kormánnyal ennek mikéntjéről.

Kelemen Péter közölte, hogy cseresznye, meggy, kajszibarack, őszibarack és alma hűtésére, osztályozására, csomagolására képesek, így egész évben üzemelni tud a hűtőház. A tervek szerint a csomagolt gyümölcsök nagy részét exportálnák elsősorban Ausztriába, később Németországba, Lengyelországba és a skandináv országokba.

Hangsúlyozta, hogy számukra nem a piaci lehetőség megtalálása a kihívás, hanem a megfelelő minőségű és mennyiségű alapanyagok megtermelése.    Az Alba Fructus Kft. (korábban Natbolé Kft.) tavalyi árbevétele közel 400 millió forint volt, az árbevétel-arányos jövedelmezőségük mintegy 5 százalékot tett ki. Idén 15-20 százalékos növekedést céloztak meg.

Az új üzemben négy állandó munkavállaló, szezonális foglalkoztatás keretében napi 10-12 ember, a jövőben stabilan 15-20 fős foglalkoztatás jön létre. A cég gyümölcslé- és lekvár-előállító üzemmel is rendelkezik Sárszentágotán, ahol 10-12 főt foglalkoztatnak.

-MTI-

  • Létrehozva: 2017. június 21.