fő tartalom

Elhelyezték a Dunaújvárosi Kórház új technológiai tömbjének alapkövét

Ünnepélyes keretek között helyezte el a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház új technológiai blokkjának alapkövét a tegnapi napon dr. Dorkota Lajos Fejér megyei kormánymegbízott, Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára, dr. Pók Tibor projektmenedzser és dr. Mészáros Lajos, a kórház főigazgatója.

A dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház új technológiai tömbbel bővül az új Széchenyi Tervnek köszönhetően, a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” TIOP-2.2.4/09/1. kódszámú pályázaton nyert közel 4 milliárd forintos forrásnak köszönhetően, amely 10 százalékos önerőt tartalmaz.

Az ünnepség résztvevőit dr. Pók Tibor, a beruházás projektmenedzsere köszöntötte, aki örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a hosszú, de sikeres előkészítési szakasz után megkezdődhet a beruházás érdemi és egyben látványos része, az új technológiai tömb építése, amelynek nyomán egy éven belül már itt tudják fogadni a betegeket.

Ünnepi beszédet mondott dr. Dorkota Lajos, Fejér megyei kormánymegbízott és Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára.

Dr. Dorkota Lajos egyebek mellett az ünnepélyes alapkő-letétel jelképértékéről beszélt. Arról, hogy ez az aktus azt jelzi: fontos esemény tanúi lehetünk nemcsak a kórház történetében, hanem a város életében is, sőt 120 ezer ember egészségügyi ellátásában. Hiszen az intézmény bővülő ellátási területe 25 települést, illetve két szakterületen, a mozgásszervi rehabilitációban és a diabetológiában 45 települést foglal magába.

A kormánymegbízott annak a meggyőződésének adott hangot, hogy új időszak kezdődött a város történetében: a fejlődés, a beruházás időszaka. Emlékeztetett rá, hogy Dunaújváros tavaly év végén másfél milliárd forint állami támogatást kapott feladatai biztonságos ellátására. Ekkora összeget a város még sohasem kapott az államtól plusztámogatásként. Az adósságrendezésre érkező 8 milliárd forinttal és a belváros rehabilitációját szolgáló 1,8 milliárddal együtt, a fejlesztési beruházásokra elnyert uniós támogatásokkal összesen 17-18 milliárd forint érkezett, illetve érkezik a városba. Annak érdekében, hogy az itt élő emberek jobb körülmények között, szebb, valódi 21. századi környezetben élhessenek és dolgozhassanak.

Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára egyebek mellett arról beszélt, hogy az Új Széchenyi terv keretében támogatott projektek több mint 220 milliárd forintos fejlesztésével 500.000 m2 új, felújított, vagy átépített kórházi terület megvalósítása jött, illetve jön létre modern eszközparkkal. A lakosság többsége számára már érzékelhető a minőségi változás a diagnosztikus szolgáltatások terén és a kórházi elhelyezésben. Ezen túl átfogó fejlesztésekre került sor a sürgősségi, és a koraszülött ellátás területén. A járóbeteg-ellátás vonatkozásában új, helyben, a lakossághoz közel elérhető ellátási kapacitás jött létre.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: „a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Kormány azon dolgozik, hogy az Új Széchényi Terv projektjei minél hamarabb megvalósulhassanak, a forrásokat minél gyorsabban le lehessen hívni, és hogy a jelenlegi kifizetési átlag fenntartásával 2015 végéig minden brüsszeli euró magyar fejlesztésekhez kerüljön.”

Az új épület alapkövét ezt követően dr. Dorkota Lajos Fejér megyei kormánymegbízott, Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára, dr. Pók Tibor projektmenedzser és dr. Mészáros Lajos, a kórház főigazgatója helyezte el a kórház udvarán.

  • Létrehozva: 2013. január 10.