fő tartalom

Dr. Petrin László a megyei kormányhivatal új főigazgatója

Hírkép: Dr. Petrin László a megyei kormányhivatal új főigazgatója

Dr. Petrin Lászlót nevezte ki a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatójává Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter 2014. augusztus 15-ei hatállyal, dr. Simon László kormánymegbízott javaslatára.

Dr. Petrin László a kinevezését megelőzően ügyvezető igazgatóként, illetve jogi igazgatóként dolgozott a versenyszférában. Hosszú évek közigazgatási tapasztalataival rendelkezik, hiszen korábban vezette a Fejér Megyei Kormányhivatal Bicskei Járási Hivatalát, Felcsút-Alcsútdoboz-Csabdi-Vértesacsa községek körjegyzőségét, még korábban Felcsút község, illetve Piliscsaba nagyközség, valamint Kőröshegy község jegyzőjeként tevékenykedett.

Dr. Petrin László pedagógiai – pszichopedagógus, oligofrénpedagógus, testnevelő tanár – diplomái megszerzése után elvégezte a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemet, ahol igazgatásszervező másoddiplomát kapott, majd a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán diplomázva jogász doktor végzettséget szerzett.

 A Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatójává Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter 2014. augusztus 15-ei hatállyal, dr. Simon László kormánymegbízott javaslatára nevezte ki dr. Petrin Lászlót. Mint ismeretes, korábban dr. Simon László látta el a megyei kormányhivatalban a főigazgatói feladatkört.

(Fejér Megyei Kormányhivatal)

  • Létrehozva: 2014. augusztus 19.