fő tartalom

Felhívás a Duna-menti turisztikában érdekelt vállalkozásoknak!

A Magyar Limes Szövetség Dél Dunai-szakaszának vezetősége helyszíni egyeztetésre hívja a Duna-menti turisztikában érdekelt vállalkozások vezetőit a szolgáltatási kínálat feltérképezése és azokkal való gazdasági (szerződéses) kapcsolat előkészítése érdekében.

A Magyar Limes Szövetség EMMI forrásból nyomtatásban megjelentette „a Magyar Limes világörökség vonzásában” című Duna-menti programját bemutató kiadványát (http://online.fliphtml5.com/uovt/vndq/), amelynek az angol nyelvű kereskedelmi kiadására készül. A kiadvánnyal, nemzetközi honlap létrehozásával és a szakvásárokon való megjelenéssel lehetőség nyílik a Duna-mente egységes turisztikai kínálati értékesítésének elkezdésére, amelyhez keressük szolgáltatói partnereinket.

A Magyar Limes Szövetség célja, hogy az értékesítés közvetítéséből származó hasznot visszaforgassa a Duna-mente reklámozásába, elérje a magyarországi Limes szakasz világörökségi nevezésének lehetőség szerinti 2 éven belüli beadását (a nevezési dokumentációt 2011 decemberében mutatta be a NEFMI minisztere) és felkészítse a helyi szolgáltatókat az UNESCO világörökségi cím eléréséből fakadó (nemzetközi példákon keresztül bizonyított) nagy mennyiségű vásárlóerő kiszolgálására, abból jelentős mértékű gazdasági haszon elérésére.

"A Magyar Limes világörökség vonzásában” című kiadványban megjelenített Duna-menti, vagy ahhoz közeli (turisztikailag kapcsolható) helyszínekről minden olyan szolgáltató jelentkezését várjuk, aki képes megfelelő minőségű és mennyiségű kínálat megjelenítésére, amely a nemzetközi vásárlóerő kívánalmainak megfelel. Terveink szerint minden felületen való megjelenés térítésmentes, de kereskedelmi szerződés meglétéhez kötött.

A vállalkozói találkozók helyszínei, időpontjai és házigazdái:

Időpont:         2014. szeptember 22. (hétfő), 10.00 óra

Helyszín:       2400 Dunaújváros, Intercisa Múzeum,

                        Matussné Dr. Lendvai Márta terem (II. emelet)

Házigazdák: Hirschberg Attila – ügyvezető elnök (Magyar Limes Szövetség), Dunaújváros MJV Önkormányzata képviseletében Szabó Imre – főépítész

Kérjük jelentkezési szándékukat a foep@pmh.dunanet.hu címre elküldeni szíveskedjenek!

Időpont:         2014. szeptember 23. (kedd), 16 óra

Helyszín:       Kalocsa, Szent István király út 2-4.  Tomori Pál Főiskola kamara terme

Házigazdák: Hirschberg Attila – ügyvezető elnök (Magyar Limes Szövetség), Csortánné Horváth Krisztina Kalocsa és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft.                 

Kérjük jelentkezési szándékukat a tdmmunkatarsak@gmail.com címre elküldeni szíveskedjenek!

Időpont:         2014. szeptember 24. (szerda), 10.00 óra

Helyszín:       7700 Mohács, Eötvös u. 17-19. Busóudvar rendezvényterme

Házigazdák: Hirschberg Attila – ügyvezető elnök (Magyar Limes Szövetség), Mohácsi Bugarszki Norbert

Kérjük jelentkezési szándékukat a mohacstdm@gmail.com címre elküldeni szíveskedjenek!

Kérjük jelentkezési szándékukat a helyszíneknél megadott email címre elküldeni szíveskedjenek! 

Amennyiben valamely érdeklődőnek nem felel meg a hozzá legközelebb eső helyszíni időpont bármelyik másik időpontra jelentkezhet!

  • Létrehozva: 2014. szeptember 16.