fő tartalom

Önkormányzati képviselők képzése

Hírkép: Önkormányzati képviselők képzése

A Fejér Megyei Kormányhivatal járásonként, a járási hivatalok székhelyén, az önkormányzati képviselők és az érdeklődő polgármesterek számára képzést szervez, amelyre tisztelettel hívjuk az érintetteket.  Az első nap a helyi önkormányzat működéséhez kapcsolódik, míg a második napon lehetőséget biztosítunk olyan szakterületek megismeréséhez, amelyek szorosan összefüggenek az önkormányzatok tevékenységével, és gyakorlati tapasztalataink szerint szükséges a bemutatásuk.

Már az ókori gondolkodók is fölismerték a közösségi döntéshozatalhoz szükséges szakértelem fontosságát. Szolon szemléletesen rávilágított arra az ellentmondásra, hogy amíg az egyszerű szakmák gyakorlásához meghatározott ismeret és tudás szükséges, addig a törvényhozók a törvényhozáshoz szükséges szakértelemnek gyakran a híján vannak. A modern társadalmakban is fölbukkant ez a probléma. Herbert Spencer politikai teoretikus (1820- 1903) dühödten ostorozta a korabeli képviselők kontárságát, és a szemükre vetette, hogy a foltozóvargasághoz ugyan megkövetelik a tanulást, de a törvények megalkotásához, ami talán kényesebb munka, mint a lyukas lábbelik megtalpalása, fölöslegesnek tartják a szükséges tudás megszerzését.

      Napjainkban különös fontossággal bír az önkormányzati képviselők hitelességének  megerősítése, a szakmailag alkalmatlan jogi döntések létrejöttének megakadályozása, amely alapvetően pártsemleges jogpolitikai érdek.  Ehhez kívánt segítséget nyújtani a jogalkotó is, amikor törvényi előírás alapján kötelezővé tette az önkormányzati képviselők képzését. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény szerint (2011. évi CLXXXIX. törvény 32. § (2) bekezdés g) és j) pontja) a 2014-es helyhatósági választások után, az eskütételt követő 3 hónapon belül a Kormányhivatal által szervezett képzésen kell részt venniük a képviselőknek.  Mivel a képzésen való részvétel kötelező, annak időtartamára a munkahelyén felmentést kérhet a munkavégzés alól. Az emiatt kieső jövedelmet az érintett képviselő- testület téríti meg. 

A Kormányhivatal járásonként, a járási hivatalok székhelyén az önkormányzati képviselők és az érdeklődő polgármesterek számára az alábbi időpontokban és helyszíneken képzést szervez, amelyre tisztelettel hívjuk az érintetteket.  

Az első nap a helyi önkormányzat (képviselő-testület, polgármester, képviselő, jegyző, stb.) működéséhez kapcsolódik, míg a második napon lehetőséget biztosítunk olyan szakterületek megismeréséhez, amelyek szorosan összefüggenek az önkormányzatok tevékenységével, és gyakorlati tapasztalataink szerint szükséges a bemutatásuk. A szakemberek bevonásával tartott tájékoztatók után konzultációs lehetőséget biztosítunk.  A képviselők már megkapták a Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség által összeállított szakmai segédanyagot, amely segíti felkészülésüket. Akadályoztatás esetén lehetőség van az előre meghirdetett időponttól és az adott működési területre eső járási helyszíntől eltérő más járás székhelyén megtartott képzésen való részvételre.

A képzés ideje és helye a 9 járási székhelyen az alábbi:

November 24-25.       az Enyingi Polgármesteri Hivatal Tanácsterme
November 25-26.       a Polgárdi Polgármesteri Hivatal Tanácsterme
November 26-27.       a Sárbogárdi Polgármesteri Hivatal Tanácsterme
December 1-2.            a Gárdonyi Polgármesteri Hivatal Tanácsterme
December 2-3.            Martonvásár Rendezvényközpont
December 3-4.            Bicskei Egységes Művelődési Központ és Könyvtár
December 8-9.            Mór, Házasságkötő Terem
December 9-10.          Dunaújváros, Házasságkötő Terem  
December 10-11.        Székesfehérvár, a Kormányhivatal Díszterme

Bízom benne, hogy olyan hasznos ismereteket és szakmai tanácsokat tudunk átadni, amelyek a későbbiek során a képviselői munkához felhasználhatók, a képviselők felelősségteljes, a közjóért végzett tevékenységét elősegítik.   

Fejér Megyei Kormányhivatal - dr. Petrin László főigazgató

Krupla Zoltán fotója a nemzetiségi önkormányzati képviselők november 18-ai képzésén, a megyei kormányhivatal dísztermében készült.

  • Létrehozva: 2014. november 20.