fő tartalom

Kárpát-medence Bajnoka labdarúgó női teremtorna

Az idén december 21-én vasárnap huszonnegyedik alkalommal rendezik meg a nemzetközi női teremlabdarúgó tornát a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, mely talán a legrangosabb hazai női tornának számít.

Hogy valóban a Kárpát-medence legjobbjai is jelen lesznek a tornán, bizonyítja az eddig beérkezett csapatok nevezése, hiszen négy országos bajnoki címet nyert együttes is jelentkezett a megmérettetésre.

Indul a szlovák nagypályás bajnok Érsekújvár, mely idén indult az Európa Ligában. Ugyancsak itt lesz a magyar bajnok MTK aki az Európa Liga legjobb 16 közé kerülésénél az osztrák bajnokkal játszott és a 93.percben kapott góllal maradt alul. Nevezett a tornára a magyar futsal bajnok Astra Hungaria és a szintén futsal magyar bajnokságot már nyert Budapesti Universum, mellettük itt lesz a budapest bajnok METIS. A bajnokok mellett jön az I. osztályú Szeged, a szerb bajnok Szabadka junior csapata, de a Vajdaságból várható még a II. osztályú Magyarkanizsa, Szívac és a tavalyi torna meglepetés-csapata a Mohol együttese is. Erdélyt Nagyvárad képviseli, Kárpát-Ukrajnát pedig a Nagyszőllős együttese. A Videoton NB II-es női csapata mellett természetesen indul az idén már NB II-ben szereplő Dunaújváros PASE női gárdája is. A torna 21-én vasárnap 9,00 órakor kezdődik és várhatóan 15.30-kor lesz ez eredményhirdetés.

 

A Dunaújváros PASE Női csapata

 

 

 

 

 

 

Nagyvárad csapata

 

 

 

 

 

 

 

 A többszörös bajnok Bp. Universum

 

 

 

 

 

 

Csatolmány
Sorsolás
  • Frissítve: 2014. december 17.
  • Létrehozva: 2014. december 15.