Kérdezz - felelek

Tisztelt Látogató!

Ebben a menüpontban lehetőséget kívánunk biztosítani az Önök számára, hogy a várossal, az Önkormányzattal kapcsolatos kérdéseiket feltehessék. Ez amolyan a "zöld számhoz" hasonlatos szolgáltatás, természetesen azzal a feltett szándékkal, hogy kérdéseikre választ is kapjanak.

Személyes, vagy közérdekű kérdéseikre nyilvánosan kaphatnak választ - a kérdés és a válasz egyidejű megjelenésével - vagy ha ezt külön kérik, az Önök által megjelölt e-mailre küldjük el, úgy, hogy azt más ne olvashassa el. Felhívjuk figyelmüket, hogy ezen oldalon sem kívánunk politizálni, politikai felvetésekkel foglalkozni, azokra válaszolni. Feladatunknak azt tekintjük, hogy a megfogalmazódó - közérdekű - kérdésekre szülessenek meg az Önkormányzat és annak vezetőinek válaszai.

Megértésüket köszönjük és várjuk kérdéseiket !

<< Új kérdés >>

Zsoldos Imréné kérdezte: 2012. 01. 30. - egyéb
Tisztelt Közigazgatási osztály ! Érdeklődni szeretnék, hogy kutyatartás szabályaival ,illetve annak nem betartásával kapcsolatban a feljelentést melyik osztályra kell beküldeni. / kutyaugatás - szocializálatlan ebtartás , ebtartó alkalmatlansága. Köszönettel: Zsoldosné
Németh Tünde szóvivő válaszolta:

Tisztelt Zsoldos Imréné!

A szabálysértési ügyintézők ügyfélfogadási időben (H, SZ, P) a 114-115. és a 101. számú irodában fogadják az ebtartással kapcsolatos feljelentéseket.

Anya kérdezte: 2011. 10. 24. - Gyámhivatali Osztály
Tisztelt Gyámhivatal! Olyan kérdéssel fordulok a hivatalhoz, hogy mi szükséges ahhoz, hogy kiskorú gyermekeimet külföldi, de uniós ország általános iskolájába írassam. Ausztriába megyünk ki, a kint hivatalos ügyintézés egyértelmű, az itthoni már nem. Le kell fordíttatnom a bizonyítványaikat, egy jellemzést kell íratnom a magyarországi tanáraival és szintén lefordítani, valamint egy ottani lakcím. Többek között nem tudom, hogy lehet-e két állandó lakcímük, Magyarországon ugyanis kötelező, de az oktatáshoz kint is. Hogyan tudom érvényesíteni a társadalom biztosításukat úgy, hogy mindkét országban biztosítva legyenek? Ugyanis nagymamához rendszeresen fogunk hazajárni, és itthon is megbetegedhetnek. Sokat olvastam ez Eu-s irányelveket, de egyértelműen sehol sem írják, hogy mit kell tennem azért, hogy a magyarországi tankötelességüket megszüntessem. Válaszukat megköszönöm!
Németh Tünde szóvivő válaszolta:

Kedves "Anya"!

Az eü. biztosításával kapcsolatos kérdésével, kérem forduljon OEP-hez, ahol Horváth Sándornét keresse, a 06-22/535-000 telefonszámon.

A lakcím bejelentésével kapcsolatban pedig az alábbiakról tájékoztatom: Magyarországon élő magyar állampolgár  köteles lakcímmel rendelkezni az országban. Ha a hölgy és családja külföldön él huzamosabb ideig s eldöntötték,hogy végleg külföldön élnek, ott kívánnak letelepedni, akkor el kell hagyniuk az országot végleg,mely végleges ország elhagyási szándékukat lakóhelyük szerinti polgármesteri hivatal jegyzőjénél / népesség-nyilvántartójánál/ vagy a tartózkodási helye szerinti külföldi magyar konzulátuson lehet bejelenteni. Ugyanekkor lehet kérni külföldön élő magyar állampolgár-kénti nyilvántartásba vételüket /költsége: 2200 Ft./. Feltétele a magyar állampolgárság igazolása, magyar érvényes útlevéllel.  Kivándorlás bejelentésekor le kell adni a személyi igazolványt és lakcím igazolványt .  Külföldön élő magyar állampolgár csak tartózkodási helyet létesíthet az országban.

Ha esetleg lenne még további kérdése az adott témában, kérem keresse telefonon az illetékes ügyintézőket: 06-25/410-418.
Farkas János kérdezte: 2011. 10. 17. - egyéb
Ismeretes, hogy a régi, Öregtemető egy részében lévő sírhelyeket meg kell váltani, dec. 31-ig. Az alábbiakat kérdezem: -mi alapján számolják ki a fizetendő összeget? (kérem ne csak valamilyen rendeletszámot írjanak, bár az is érdekel, de abból még nem tudunk számolni. Az elmúlt évben érdeklődtünk már, és más-más összegeket mondtak.) -mikor és hogyan történik a meg nem váltott sírok exhumálása, mi történik az ottani emberi csontokkal? pl. ha ott akarok lenni a sír felbontásánál, mit kell tennem? Válaszukat várva, köszönöm
Németh Tünde szóvivő válaszolta:

Tisztelt Farkas János!

Kérdésre az alábbi válasszal tudok szolgálni:

A feltett kérdésekre a választ a Dunaújvárosi Köztemető munkatársai tudják megadni az alábbi elérhetőségeken:

Cím:                           2400 Dunaújváros, Kenyérgyári út 1.
Telephely:                 2400 Dunaújváros, Temető út 60.
Telefon:                     25/281-385
Ügyfélfogadási idő: hétfő-péntek: 8:00 – 15:00

Csontos István kérdezte: 2011. 09. 14. - Városüzemeltetési, környezetvédelmi és turisztikai bizottság
Tisztelt Hölgyem/Uram! Dunaújvárosi polgárként tudom,hogy a Vasmű közelsége miatt nem mondható tisztának a környezetünk,és levegőnk! Az elmúlt hetekben-napokban többször is eléggé aggasztó sötét,fekete füstöt engedett a levegőbe a Vasmű! Azt szeretném kérdezni,hogy a város vezetése ill. környezetvédelmi bizottsága figyelemmel kiséri-e,hogy a Vasmű megfelel-e a környezetvédelmi előírásoknak! Köszönöm válaszukat! Csontos István
Németh Tünde szóvivő válaszolta:

Tisztelt Csontos István!

Kérdésére az illetékes osztály az alábbi válasszal szolgált:

Dunaújváros MJV Önkormányzatának városüzemeltetési, Környezetvédelmi és Turisztikai Bizottsága és annak jogelődjei folyamatosan figyelemmel kísérik a legjelentősebb szennyező vállalatok, köztük a Dunaferr Vállalatcsoport környezetvédelmi tevékenységét, fejlesztéseit, környezetre gyakorolt hatásait, jogszabályoknak történő megfelelését. A vasmű és más szennyező vállalatok vezető szakembereit rendszeresen meghívjuk a bizottság üléseire, ahol tájékoztatót adnak a környezetvédelmi tevékenységükről, köztük a levegő minőségének javítása érdekében tett és tervezett intézkedéseikről is. Ezen kívül felkérésünkre számtalan alkalommal szakmai előadásokkal részt vettek az általunk szervezett környezetvédelmi konferenciákon, fórumokon is. A fenti szakbizottság személyes gyárlátogatásokon is meggyőződhetett a vasmű és más vállalatok környezeti állapotáról, intézkedéseikről.

A környezetvédelmi felügyelőség által a Köztársaság u. 14. alatt üzemeltetett légszennyezést mérő állomás szeptemberi 24 órás adataiból kiderül, hogy az Ön által említett időszakban, az értékek nem haladták túl sem a egészségügyi, sem a tájékoztatási, sem pedig a riasztási küszöbértéket. Egyedül a szálló por (PM10) szeptember 19-ei értékénél regisztráltak kismértékű, túllépést (az egészségügyi határérték szálló por esetén 50 ug/m3).

A vasmű esetében sem az önkormányzat, sem pedig a polgármesteri hivatal nem rendelkezik hatósági jogkörökkel a jelenlegi jogszabályok alapján. Ha bármi észrevétele és panasza van a vasmű légszennyezésével kapcsolatban, javaslom, hogy szíveskedjék közvetlenül értesíteni a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséget (8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 1. Tel: (22) 514-300, ügyeleti telefon: (22) 514-314.

Jónáné Palotai Judit kérdezte: 2011. 08. 30. - Dunaújváros Önkormányzata
- azért nem választottam szervezetet, mert nem tudom, hogy kinek is címezhetném kérdésemet, észrevételemet. Egy kis bemutatkozás: három gyermekes anyuka vagyok. Középső kisfiam Down-szindrómás. Sokat sétálok a gyermekeimmel, főleg a nyári szünet alkalmas arra, hogy sokat sétáljunk, együtt legyünk. Bálint, a középső fiam 5 éves. A húga 3 éves. A nagy fiam 12 éves múlt. Bálint a városba jár a Hétszínvirág Bölcsibe. velünk történt idén tavasszal: sétálok a 12 éves fiammal és egy ritka antipatikus fiatalember megállít, azonnal a kezembe nyomva egy füzetet és néz rám. Kérdésemre elmondja, hogy ez a füzet nem ajándék, hanem adományt gyűjt a mozgássérült, középsúlyosan sérült és Down-kóros!!!! gyerekeknek. Én mondtam neki mosolyogva, hogy az én fiam is D-s, ezért úgy érzem eleget teszek az adományozásnak és nem is igen van sajnos miből adnom. Erre szánakozva ránéz az egészséges nagyfiamra és kezébe nyom egy füzetet.....no comment A fiam teljesen megdöbbent, hogy fogyatékosnak nézték, először nevetett, majd amikor rádöbbent mi történt hazáig sírt a testvéréért. Ő nem akarja, hogy a kistesóját bárki így kezelje, mert nem szánalomra méltó gyermek ő, hanem szeretetre méltó teljes értékű EMBER. Ez a tojásház körüli részen történt, ezért fél évig nem mentünk arra, ha tehettük kerültük. idén nyáron történt: megyünk a postára. Most már a posta előtt cikázik idegesen egy fiatalember ugyanazzal az ócska szöveggel: - végre egy mosolygós arc!...és nyomja a járókelők kezébe a füzetet. Próbálok besompolyogni a hivatalba, de miután látja, hogy három gyermekkel vagyok azonnal lecsap rám és kántálja a szöveget, hozzátéve, hogy ő a fogyatékkal élőknek a rokkantaknak és a Down kórosoknak gyűjt.... Én nem vettem el a füzetet erre ő a gyerekeim kezébe próbálta belenyomkodni, amit én nem engedtem. Hozzátettem gyorsan, hogy az én fiam is, amint látja Down szindrómás. De már nem hallhatta, mert elfordult és zaklatta tovább az embereket. Amikor kijöttünk a postáról ugyanúgy szólított meg bennünket, ugyanazzal a szöveggel, csak három perc eltelt azóta és nem emlékezett ránk. Én erre már idegesen kezdtem neki mondani, hogy fiatalember (lehet, hogy még nálam is idősebb volt) én már elmondtam önnek, hogy ......de újfent nem tudtam befejezni, mert elkezdett engem gúnyolni: - igen, elmondta! tényleg elmondta!? - és otthagyott. Nagyon megalázó volt. Átkeltünk a zebrán, s mit látok, ugyanezzel a szöveggel engedélyt lobogtatva három antipatikus cigány személy (mind az volt, akihez addig szerencsém volt) ugyanezzel a szöveggel csikar ki adományt a járókelőkből. Nagyon erőszakosak voltak és nem lehetett őket elkerülni, mert a kicsi gyerekekkel nem tudtam gyorsan mozogni. A három "adománygyűjtő" közül egy 18 év körüli cigány lány egy A4-es méretű engedélyt meglebbentve egy pillanatra, amin a fénymásolt személyigazolványát is látni véltem, azonnal letámadott. Akkor már nagyon be voltam rágva és nem engedtem végigmondani, hanem beálltam az arcába és megkérdeztem tőle: - Nézz rá a kisebb fiamra!!! Szerinted ő egészséges? válasz: - Honnént tudjam én azt mostan megmondani?!! én csak annyit mondtam neki, hogy művelődjön és tájékozódjon mielőtt valakiknek a nevében adományt kér..... Azért írtam le a történetet, mert nagyon felháborítónak tartom, hogy olyan emberek nevében "gyűjtenek adományt" ezek a cigány fiatalok, akikről semmit sem tudnak. Valamint úgy gondolom, hogy a fogyatékkal élőknek amúgy is nagyon nehéz dolguk van a beilleszkedést, az elfogadtatást illetően, nem hiányzik nekik, hogy kétes kinézetű emberkék rájuk hivatkozva adják el a füzeteiket, matricáikat. Én nem tudom, hogy milyen szervezet nevében gyűjtenek, mert az soha el nem hangzott, azt sem tudom, hogy ehhez az önkormányzat részéről kell-e engedély. De abban biztos vagyok, hogy ez a pénz hozzánk, fogyatékkal élő gyermeket nevelő családokhoz semmilyen formában nem kerül, valamint abban is, hogy nagyon sokat ártanak az ügyünknek. Hiszen mi szülők azon dolgozunk, hogy gyermekeink munkaképes emberként legyenek képesek élni, ha kis segítséggel is. Ez a rokkantakra és értelmi sérültekre egyaránt igaz. Ezt a kéregetést, koldulást és erőszakos magatartást a fogyatékos gyermekeket nevelő szülők nevében - külön felhatalmazás nélkül is - kikérem magamnak, magunknak! És arra kérek mindenkit, hogy ha segíteni akarnak az adományozásnak ne ezt a formáját válasszák, hiszen nekünk nem pénzre, nem szánalomra, hanem elfogadásra, munkalehetőségre és toleranciára van szükségünk. Ha pénzre van szükségünk, kérnénk magunk. Nincs arra szükségünk, hogy kisebbséghez tartozó, saját magukat eltartani sem tudó emberek álljanak az ügyünk mellé. Legalábbis ebben a formában ne!! A mi családjainknak gesztusokra, pozitív életszemléletre, baráti kapcsolatokra és nekünk anyukáknak részmunkaidős vagy otthon elvégezhető munkára lenne szükségünk, mivel mi kiesünk a kenyérkeresők sorából. köszönöm, hogy kiönthettem a bánatom. Már egy kicsit jobb is. :-) Tisztelettel: Jónáné Palotai Judit
Németh Tünde szóvivő válaszolta:

Tisztelt Jónáné Palotai Judit!

Az illetékes osztály panaszára az alábbi válaszban reagált:

"A közterületen történő adománygyűjtéshez közterület használati engedély szükséges, melyet a polgármester ad ki. (kivétel:ha egyháznak gyűjtenek adományt) Annak ellenőrzésére, hogy az adott személy rendelkezik-e ilyen  engedéllyel, a rendőrség és a közterület-felügyelők jogosultak, így őket kell azonnal értesíteni, hogy a szükséges intézkedéseket (helyszíni bírság, szabálysértési feljelentés) a helyszínen meg tudják tenni."

Suplicz Ildikó kérdezte: 2011. 07. 18. -
Tisztelt Hölgyem/Uram! Dunaújváros határában (6-os út mellett) van egy hétvégi telkem (Dunaújváros Újmajori dűlő), amellyel szemben egy korábban mezőgazdasági területet elkerítettek és lovakat/bárányokat tartanak. A tulajdonos a kerítésbe elektromos áramot vezetett, mégpedig úgy, hogy a kerítésen kívül került elvezetésre az árammal ellátott huzal. Több kerttulajdonost (közöttük engem is) kellemetlen áramütés ért. Tájékozódtam a témában és első olvasatra a tulajdonos a következő szabálysértéseket követte el: 1. Az elektromos árammal ellátott huzalokat a kerítés külső oldalára helyezte el, holott azokat előírás szerint csak és kizárólag a belső oldalára vagy fölé lehet elhelyezni. 2. A kerítésre nem helyezett el figyelmeztető táblákat. Kérem, hogy tájékoztasson arról, hogy a fent leírt szabálysértéssel kapcsolatban Dunaújváros Önkormányzatának mely osztályán milyen formában tehetek bejelentést, illetve tehetek-e rendőrségi feljelentést. Köszönettel és üdvözlettel, Suplicz Ildikó
Németh Tünde szóvivő válaszolta:

Tisztelt Suplicz Ildikó!

 

Az illetékes osztály, az alábbi válasszal szolgált az Ön kérdésére:

"Az Ön által felvetett probléma, miszerint a szomszédja áramot vezetett a kerítésbe és több kerttulajdonost áramütés ért, nem szabálysértés. Az ügyben a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon tehet  feljelentést."

Anikó kérdezte: 2011. 07. 17. - Dunaújváros Önkormányzata
Tisztelt Címzett! Megszeretném kérdezni a gazos területeket hova lehet bejelenteni, mert az Üdülősoron a "volt önkormányzati bértelek-telkek?"elég gazos ebben az évben még nem volt gaztalanítva. Az egyik részét művelik. A másik kérdésemre félig kaptam választ 2011. 03.15-én, de azóta sem történt semmi.
Németh Tünde szóvivő válaszolta:

Kedves Anikó!

Kérdésére az illetékes Igazgatóság az alábbi válasszal szolgált:

"A gazos, nem gondozott belterületi telkek bejelentéseit a Városüzemeltetési és Fejlesztési Osztályon Horváth-Sipos Ivett fogadja, aki a bejelentett területeket leszemlézi és a tulajdonost felszólítja a gyomok elleni védekezésre. Ha ez elmarad, akkor közérdekű védekezést rendelhet el."

Egyben kérem, hogy az Ön által, a kérdésében megemlített ("A másik kérdésemre félig kaptam választ 2011. 03.15-én, de azóta sem történt semmi."), korábbi kérdését tegye fel ismét ebben a menüben, és ezt követően szintén mellékelem a választ.

Köszönöm.

Gábor kérdezte: 2011. 07. 16. -
Szép napot! A kérdésem az lenne hogy lesz e fogorvosi körzetek kiosztásában változás? Arra gondolok hogy egyes utcák egyik orvostól átkerülnek másik orvoshoz? Illetve hogy van e arra lehetőség hogy én egy másik körzethez járjak fogorvoshoz tb alapon mint akihez eredetileg tartozom.Sajnos nem vagyok megelégedve a fogorvosom munkájával viszont van egy másik orvos akihez viszont szívesen járnék de sajnos nincs annyi pénzem hogy ezt anyagilag finanszírozni tudjam. És egy utolsó kérdés:Milyen szolgáltatásokat végeznek el a fogorvosi ügyeleten.Csak húznak vagy tömnek is? Válaszukat előre is köszönöm és nagyon hálás vagyok érte.köszönöm.
Németh Tünde szóvivő válaszolta:

Tisztelt Gábor!

Kérdésére a szociális osztályon az alábbi válasszal szolgáltak:

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata jelenleg nem tervezi a fogorvosi körzetek megváltoztatását. Az 1997. évi CLIV törvény 8.§-a és a 16/1972. (IV.29.) MT rendelet 13/A,13/B, 13/C §-a alapján a betegek nem választhatják meg szabadon- olyan szabadon a fogorvosukat, mint a háziorvosukat, a fogorvosi alapellátást a lakóhelyük szerinti fogorvosi szolgálatnál vehetik igénybe, azonban minden indokolás nélkül jogosultak bármely fogorvosi alapellátást nyújtó rendelőben a sürgősségi ellátás (pl: foghúzás) igénybe vételére.

A fogászati ügyeleten a fogászati sürgősségi ellátás körébe tartozó beavatkozásokat végeznek el, úgymint:

- a fogak friss baleseti sérüléseinek ellátása,

- a gyulladások ellátása,

- tályogok megnyitása,

- nyelést vagy/és légzést akadályozó idegentest eltávolítása,

- a szájnyálkahártya és az ajak akut gyulladásos megbetegedéseinek gyógyszeres ellátása,

- a frissen tört állcsont nyugalomba helyezése,

- a trigeminus neuralgiás roham helyi érzéstelenítéssel történő csillapítása,

- bármilyen eredetű szájüregi vagy szájüreg környéki vérzés csillapítása.

Egy 17 éves fiú!! kérdezte: 2011. 07. 09. -
Az lenne a kérdésem, hogy a minap mentem volna a barátaimmal Discoba és ott azt mondták a kidóbók hogy nem mehetünk be, mert cigányok vagyunk.Na már most 1.Nem vagyok cigány, 2.Ilyent hogy csinálhatnak, 3.Ez nem Diszkrimináció????
Németh Tünde szóvivő válaszolta:

Kedves "17 éves fiú"

A tulajdonképpeni panaszbejelentésre az alábbi tájékoztatással  tudok szolgálni:

Panaszával az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH)  fordulat. Az EBH az egyenlő bánásmód követelménye megsértésenek gyanúja esetén a jogaiban sértett fél kérelmére hatósági eljárást folytat le annak megállapítása érdekében, hogy történt-e hátrányos megkülönböztetés. Az EBH országos hatáskörű szerv, a bejelentéseket a panaszolt diszkriminációs ügyekben az egész ország területéről fogadják.

Elérhetőség: 1024. Bp. Margit krt.85. tel: 336-7843

bővebben: www.egyenlobanasmod.hu

DMJV Cigány Kisebbségi Önkormányzata Dunaújvárosban a Római krt.38/B. szám alatt naponta 8:00 és 16:00 óra között fogadja ügyfeleit, az ilyen és hasonló panaszbejelentések kapcsán megteszik a szükséges intézkedéseket, ill. tájékoztatást adnak.

tel: 25/742323

Borda Mónika kérdezte: 2011. 07. 03. - Városüzemeltetési és Városfejlesztési Osztály
Tisztelt Városüzemeltetési és Városfejlesztési Osztály! Kérdéssel és kéréssel is fordulok Önökhöz. Kb. egy hónapja történt a Domanovszki téri parkolóban,hogy fiatalok felgyújtottak egy személyautót,mely már hónapok óta használaton kívül volt.Nagyobb baj csak azért nem történt,mert egy kedves lakó időben figyelmeztette a tűzoltókat. A szétégett autó azonban még mindig a parkolóban található, azt onnan senki nem távolította el. Sajnos azóta nagyon sok szemét került az autóba, melyhez elég egy eldobott csikk és újra gyullad, nem beszélve arról,hogy gyerekek mászkálnak az autóba ki-be, és a kiálló, éles alkatrészek kárt tehetnek a gyerekekben. Nem tudom kinek lenne a feladata az autó eltávolítási a közterületről. Tudomásom szerint az autó tulajdonosa már nem él. Több lakótársam nevében kérem Önöket,hogy szíveskedjenek intézkedni az autó eltávolításáról és a balesetveszély megszüntetéséről. Szíves intézkedésüket előre is köszönöm. Tisztelettel: Borda Mónika
Németh Tünde szóvivő válaszolta:

Tisztelt Borda Mónika!

Kérdésére, illetve bejelentésére a Városüzemeltetési és Főépítészi Igazgatóság az alábbi válasszal szolgált:

"A kiégett autó veszélyes hulladéknak számít, a tulajdonost keressük, ha megtaláltuk felszólítjuk, ezzel egyidejűleg az elhagyott autók bontására keressük az engedéllyel rendelkező autóbontót és az elhagyott járműveket a megadott határidőt és szerződéskötést követően elszállíttatjuk.Tervezett határidő: 4 héten belül."

Iparos kérdezte: 2011. 06. 17. - Dunaújváros Önkormányzata
A várost járva találkozik a polgár több olyan reklám táblával, felirattal, amellyek már nemlétező vállalkozást hirdetnek. Ez ugye a vásárló megtévesztése. Konkrét esettől eltekintve kérdem ezek kinek a hatáskörébe tartotzik ahól egyébként lehet is bejelentést tenni!
Németh Tünde szóvivő válaszolta:

Tisztelt "Iparos"

Kérdésére az illetékes osztály az alábbi válasszal szolgált:

A 4/2010. számú önkormányzati rendelet -a közterületek használatának szabályozásáról és rendjéről- 10.§ (4) bekezdése kimondja, hogy a reklámtáblák fenntartójának gondoskodniuk kell azok műszaki és esztétikai karbantartásáról, valamint az elavult hirdetések eltávolításáról a közterület szennyezése nélkül. Aki ezt megsérti szabálysértést követ el, és 30.000.-Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható.

Fentiek alapján a közterületen elhelyezett elavult hirdetések miatt szabálysértési eljárást lehet kezdeményezni a DMJV PH Közigazgatási Osztályán.

Üdvözlettel:

Dr. Ruzicska Renáta

közigazgatási osztályvezető

Andi kérdezte: 2011. 06. 15. - Dunaújváros Önkormányzata
Tisztelt Önkormányzat! Én azután szeretnék érdeklődni hogy lesz e városunkban kedvezményes ivartalanítás kutyák számára?Válaszukat előre is köszönöm.
Németh Tünde szóvivő válaszolta:

Kedves Andrea!

Az Ön kérdésére az illetékes igazgatóság az alábbi választ adta:

Az Önkormányzat jelenleg nem tervez ilyen jellegű kiadást, ezt minden állattartónak  magának kell biztosítania.

 

Link Istvánné kérdezte: 2011. 05. 21. - Adó, Költségvetési és Pénzügyi Osztály
Mekkora alapterületű garázs után kell adót fizetni? Válaszukat előre is köszönöm
Németh Tünde szóvivő válaszolta:

Kedves Istvánné!

Az illetékes Igazgatóság a kérdésére az alábbi válasszal szolgált:

A hasznos alapterület után minden garázs után kell építményadót fizetni, melynek mértéke 150 Ft/m2/év. További részletekkel az adócsoport szolgál. Keresse őket bátran ügyfélfogadási időben, a hétfői, szerdai és pénteki napokon, reggel 8 órától délután 16 óráig.

 

 

Luketics Rita kérdezte: 2011. 04. 16. - Dunaújváros Önkormányzata

Üdvözlöm!

Kérdésem többrétegű lenne.
Előszöris...
Budapesti születésű,de dunaújvárosi lakos vagyok amióta az eszemet tudom.A sors úgy hozta,hogy külföldre ( olaszországba ) költöztem és itt is élek már egy jóideje.Megkaptam az olasz állampolgárságot is 2006 novemberében.2009 októberében született egy kisfiam.A kérdéseim a következők..
-az olasz állampolgárság felvételével megszünt-e a magyar állampolgárságom?
-kisfiamat magyarországon is szeretném anyakönyveztetni...ez lehetséges-e és ha igen akkor mien módon lehetséges ez?
-a férjem olasz állampolgár,de szeretné felvenni a magyar állampolgárságot is ( de úgy,hogy olaszországban élünk ) ez lehetséges-e és ha igen mik a feltételek
Röviden ennyi,válaszukat és segítségüket előre is köszönöm
tisztelettel:
Luketics Rita

Németh Tünde szóvivő válaszolta:

Tisztelt Luketics Rita!

Kérdéseire az alábbi válaszokat küldöm:

1. Az olasz állampolgárság megszerzésével a magyar állampolgárságot nem veszítette el a magyar jog szerint. Kivétel: a magyar állampolgárságról történő lemondás. A kérdés, hogy az olasz jog hogy kezeli az állampolgársági ügyet, engedélyezi-e a kettős állampolgárságot.

2. Kisfia az ön jogán magyar állampolgár, és Ön mint magyar állampolgár szülő kérheti gyermeke születésének hazai anyakönyvezését. Anyakönyvi eljárásban szükséges ehhez gyermeke születési anyakönyvi kivonatának hiteles magyar fordítása, melyet csak az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda (Budapest vagy Székesfehérvár) adhat ki. Amennyiben Önök házasok, a házassági anyakönyvi kivonatuk is kell ugyancsak a fentiekben jelzett fordítással ellátva. Ez esetben először az Önök házasságkötését kell hazailag anyakönyveztetni, s aztán jöhet a gyermek születésének hazai anyakönyvezése. Ha nem házasok, akkor teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat megtétele szükséges. Mind a hazai anyakönyvezési kérelmet beadni, mind pedig a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot megtenni lehet személyesen az olaszországi magyar konzulátuson. Magyarországon a lakóhely szerint illetékes anyakönyvvezetőnél adhatják be a kérelmet. Célszerű a személyes megjelenés mindkét részről, hiszen jegyzőkönyveket, nyilatkozatot kell felvenni, és azokat aláírni. Tolmács jelenléte - nem kell hivatásos - szükséges abban az esetben, férj/apuka nem érti és beszéli a magyar nyelvet. A hazai anyakönyvezésnél Magyarországon nem kell mindkettőjüknek jelen lenni. Ebben az esetben viszont kell még a férj/apuka születési anyakönyvi kivonata szintén hiteles magyar fordítással ellátva, állampolgárságát igazoló okmány (útlevél, személyazonosító igazolvány) fénymásolata, nyilatkozata a gyermek születési családi nevéről, ha azt az okirat nem tartalmazza. A nyilatkozat kell még, hogy tartalmazza a féj/apuka születési családi és utónevét, a házassági nevét, születési helyét és idejét, a nemét, családi állapotát ( ha házasok, akkor a házasságkötés előtti családi állapotát, - OFFI fordítással ellátott okirattal igazolva, ha özvegy vagy elvált volt - ha nem házasok, akkor a jelenlegi családi állapotát, szüleinek születési családi és utónevét, lakóhelyét, állampolgárságát. Természetesen, ha az előbb felsorolt adatokat a férj/apuka születési anyakönyvi kivonata mind tartalmazza, akkor nem szükséges a külön nyilatkozat. A nyilatkozatot is, ha nem magyarul teszi meg, szintén OFFI fordítással kell a kérelemhez csatolni. Kell még az ön születési anyakönyvi kivonata is.

3. Férje a magyar állampolgárságot csak abban az esetben kérheti az egyszerűsített honosítási eljárás keretén belül amihez nem kell Magyarországon tartózkodni, ill. lakóhellyel rendelkezni, ha van magyar felmenője, (szülő, nagyszülő, dédszülő) és ezt okirattal igazolni tudja. Konzulátuson beadható a kérelem. Ha magyar felmenőket nem tud igazolni, akkor a hagyományos honosítási eljárás jöhet szóba, de ahhoz kell minimum háromévi folyamatos magyarországi itt lakás, ha magyar állampolgárral legalább három éve érvényes házasságban él, lakhatás igazolása ( ha saját tulajdonában lakik akkor tulajdoni lap, ha albérletben, akkor bérleti szerződés is) , munkáltató által kiadott jövedelemigazolás, APEH igazolás, magyar oktatási intézmény által kiadott igazolás magyar nyelven végzett tanulmányokról, ha ez nincs, akkor alkotmányos alapismeretekből tett sikeres vizsgaigazolás és természetesen mindkét esetben a fenti okiratok (születési, házassági anyakönyvi kivonatok) hiteles magyar fordításban. A vizsga alól mentesülhet még: -cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes személy -aki a kérelem benyújtásakor 65. életévét betöltötte -akiről a betegség jellege szerint illetékes egészségügyi szolgáltató igazolja, hogy egészségi állapotának tartós és visszafordíthatatlan romlása miatt képtelen a vizsga letételére. A hazai anyakönyvezést meghatalmazással nagyszülő is intézheti Magyarországon a fenti okiratok, nyilatkozatok, konzulátuson megtett teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat birtokában, de ebben az esetben is kell az Ön magyar érvényes személyazonosító igazolványának, vagy érvényes magyar útlevelének és lakcímkártyájának a fénymásolata is, valamint az Ön nyilatkozata a gyermek születési családi nevéről, ha nincsenek azonos házassági néven.

Tisztelettel: Musaticsné Bíró Edit, anyakönyvvezető

Anikó kérdezte: 2011. 03. 15. - Dunaújváros Önkormányzata

Tisztelt Cím!

Érdeklődnék az Üdülősoron kialakított ároknál
az út melletti részen ki fog rendet tenni vagy ez így jó, ahogy van?

Németh Tünde szóvivő válaszolta:

Kérdésére az illetékes osztály a következő választ adta:
Az Üdülősor melletti vízelvezető árok kialakítása még nem fejeződött be. A kivitelezővel ezen a héten egyeztetnek a szakemberek.

B.R. kérdezte: 2011. 03. 03. - Okmányirodai Osztály

Tisztelt Ügyintéző!

Jelenleg Pesten élek, albérletben. Bejelentkezni nem tudtam, állandó lakcímmel Dunaújvárosban rendelkezem.
Nemrég ellopták az irataimat. Csak Dunaújvárosban tudom pótolni őket? (személyi igazolvány, lakcím kártya, adókártya)

Németh Tünde szóvivő válaszolta:

Személyi igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézés esetén országos illetékességgel rendelkezik minden okmányiroda, vagyis az ügyfél bármelyik okmányirodában beadhatja kérelmét. A lakcímkártya pótlása a személyi igazolvány eljárás keretében történik. Az ügyfélnek rendelkeznie kell valamely érvényes személyazonosításra alkalmas okmánnyal (útlevél, új tip. vezetői engedély), ennek hiányában anyakönyvi kivonattal. Érvényes okmány megléte esetén állandó-, anélkül ideiglenes személyazonosító igazolványt fog kapni az ügyfél. Amennyiben az eltulajdonítás tényét rendőrségi feljelentéssel tudja igazolni, a személyi igazolványért 1.500.- Ft illetéket kell fizetni, a lakcímkártya illetékmentesen kerül kiállításra. Az adókártya pótlása az adóhatóságnál (NAV) kezdeményezhető.

Hararangozó Adél kérdezte: 2011. 01. 19. - Adó, Költségvetési és Pénzügyi Osztály

Tisztelt Cím!

Miért nem lehet étkezési jeggyel fizetni az óvodai étkezésért??

Németh Tünde szóvivő válaszolta:


A Dunaújvárosi Óvoda vezetője, Hubacsekné Nagy Emília, a következő tájékoztatást adta az Ön kérdésére:


Utalványok fizetőeszközként való elfogadására sajnos nincs lehetőségünk. Elsődleges indoka, hogy az utalványok beváltásakor intézményünknek a beváltott utalványok összege után, különböző mértékű beváltási díjat kellene fizetnie a különböző kibocsátónak. A forgalmazókat ezen felül még a szerződéseknek megfelelően egyéb díjak is megilletik. Erre azonban a költségvetésünk nem biztosít fedezetet, vagyis nincs miből kifizetni.


Másodszor az óvodai térítési díjak csak késve kerülnének a bankszámlánkra, ezért az élelmiszer beszállítóink felé fennálló fizetési kötelezettségeinknek is csak késve tudnánk eleget tenni (késedelmi kamat terhelné az intézményt, ami további költség).


Harmadszor pedig jelentős adminisztrációt vonna maga után, amihez nincs meg a feltétel.

Kisgyerekes Apuka kérdezte: 2011. 01. 18. - Dunaújváros Önkormányzata
Tisztelt Jegyző Úr! Szabad-e harci kutyát tartani a városban? Ha igen, milyen feltételekkel? Ha nem, tesznek-e valamit ellene? Az utcánkban bull terriert tartanak és félünk tőle. Különösen a kisgyerekes szülők és a gyerekek. Köszönöm válaszukat.
Németh Tünde szóvivő válaszolta:

Az illetékes iroda a kérdésére, a következő tájékoztatást adta:

1. az állatok védelméről és kíméletéről az 1998. évi XXVIII. tv. rendelkezik.
2. a fenti tv. 24/A $- 24/E $-i rendelkeznek a veszélyes ebek tartására és az állatviadalok tilalmára.
3. a hivatkozott paragrafusok rendelkezéseit röviden az alábbiak szerint foglaljuk össze:
- A veszélyes és a veszélyesnek minősített eb kizárólag az állatvédelmi hatóság által kiadott engedéllyel, kormányrendeletben meghatározott feltételek esetén és módon egyedi azonosítóval ellátva tartható.
- Az állatvédelmi hatóság engedélyezési eljárásban jogosult kezelni az ebtartó adatait,az ebtartó nyilatkozatát, hogy nem áll cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alatt és az eb tartási helyét.
- Az állatvédelmi hatóság a veszélyes és a veszélyessé minősített ebekről nyilvántartást vezet az ebtartó személyes, és az eb meghatározó adatairól.
- Ha a veszélyes ebre vonatkozó ebtartás szabályait megszegik, és emiatt az eb embernek vagy állatnak sérülést okoz, az állatvédelmi hatóság elrendeli az eb életének kioltását.
4. Dunaújvárosban az állatvédelmi hatósági feladatokat a 334/2006. (XII.23.) Korm. rendelet alapján Dunaújváros Megyei Jogú Város Jegyzője látja el. A panaszos a további kérdéseivel és esetleges konkrét bejelentésével a Városüzemeltetési és Városfejlesztési Osztályon Horváth-Sipos Ivettet keresse fel.

Tóth János kérdezte: 2011. 01. 15. - Főépítészi és Környezetvédelmi Osztály

Érdeklődnék, várható e kerékpár út kiépítése a 6-os számú főút 62-es út csomópontjától Budapest irányába - a kiskertek könnyebb megközelítése érdekében (legalább a "Barackos" és a Téglaégető dűlőig)? Életveszélyes a gyalogos- és kerékpáros forgalom a főút mellett, mind az autósok, mind a gyalogosok, biciklisek tekintetében.

Esetleg a tervezett átkötőút a Petőfi Sándor utca és a Téglaégető dűlő között a Lebuki patakon keresztül várható megvalósulási ideje? A Petőfi Sándor utca - Lebuki patak szakaszon az út már kb. 20 éve megvan, miért nem lehet folytatni az utat a Téglaégető dűlőig? Tudomásom szerint önkormányzati tulajdonú telkek is vannak azon a területen, így kisajátításra sem lenne szükség.

Németh Tünde szóvivő válaszolta:

A kerékpárút kiépítésével kapcsolatos kérdésére, az illetékes iroda a következő választ adta:

A 6-os főút a Magyar Közút kezelésében van, a társaság nem tervezi az érintett szakaszon járda vagy kerékpárút építését. Az önkormányzat jelenlegi költségvetési helyzetében nem várható ennek a kerékpárútnak a kiépítése, a megoldáshoz jelentős műszaki problémák megoldása is szükséges lenne, melyek előzetes tervezést, hatósági engedélyek beszerzését, erdőterület - védősáv - igénybevételét és ~ 5 MFt. költségvetési biztosítékot igényelne. Ebben a kérdésben sajnos nem várható a közeljövőben változás.

Hanák Ferenc kérdezte: 2011. 01. 10. - Városüzemeltetési és Városfejlesztési Osztály

Tisztelt Cím !
Nem először találkozom azon problémával, amelyet a mai napon (01.10-én) is tapasztaltam. Az önkormányzat költségén - igen indokoltan - pár éve telepített és üzembe állított Dózsa Gy. u., Bocskai u-i kereszteződés közlekedési lámparendszere kikapcsolt állapotban van a reggeli csúcsforgalomban, amikor a legtöbb diák, valamint munkába induló közlekedik. Az esetlegesen bekövetkezhető balesetek elkerülése érdekében a csúcsforgalmi időpontokban az állandó működtetés indokolt lenne. Ugyan ez igaz a mai napon a Szilágyi iskola és Jószolgálati otthon előtti gyalogos átkelő közlekedési lámpáinak üzemenkívüli állapotára is a reggeli iskola kezdés idején. Tisztelettel kérem az illetékeseket a leírtakban foglaltak szükséges mértékű megvizsgálására, a teendők megtételére.

Németh Tünde szóvivő válaszolta:

Az illetékes iroda a következő választ adta kérdésére illetve bejelentésére:
A Bocskai utca - Dózsa György út - Kallós Dezső utca csomópontban január hónapban valóban volt egy időszak, amikor a jelzőlámpának a működése egy visszatérő hiba miatt akadozott, a hiba miatt sárga - villogó üzemmódban működött. A hibát január 14-én kijavíttattuk, azóta a jelzőlámpa a program szerint működik. Köszönjük a bejelentést!

Hanák Ferenc Vilmos kérdezte: 2011. 01. 06. - Dunaújváros Önkormányzata

Tisztelt Cím !
A város területén történő kutyatartást a 2004/32 számú önkormányzati rendelet szabályozza. Ezzel maximálisan egyetértve, támogatva szeretném kérdezni, hogy a közterületeken az elmúlt időszakban elszaporodó póráz nélküli kutyasétáltatást a hivatal illetékesei milyen formában kívánják kezelni.
Sajnos, - tisztelet néhány jó érzésű kutyatartónak - legtöbb állattartó a rendeletben előírt pórázon való sétáltatást nem tartja be. A közelmúltban a város területén gazdájától távol póráz nélküli eb személyemre is rárontott, csak a kisebb szerencsének, csodának köszönhetően úsztam meg a találkozást. Úgy érzem, hogy felelőtlen emberek miatt könnyen következhet be városunkban is szerencsétlen baleset, esetleg tragédia a rendeletben foglaltak be nem tartása miatt.
Kérem a tisztelt város vezetését tegyenek azért, -hogy ha kell büntetéssel,- de változás következzen be az eb tartás ezen területén !

Németh Tünde szóvivő válaszolta:

Az illetékes iroda a kérdésére, a következő tájékoztatást adta:

1. az állatok védelméről és kíméletéről az 1998. évi XXVIII. tv. Rendelkezik.
2. a fenti tv. 24/A $- 24/E $-i rendelkeznek a veszélyes ebek tartására és az állatviadalok tilalmára.
3. a hivatkozott paragrafusok rendelkezéseit röviden az alábbiak szerint foglaljuk össze:
- A veszélyes és a veszélyesnek minősített eb kizárólag az állatvédelmi hatóság által kiadott engedéllyel, kormányrendeletben meghatározott feltételek esetén és módon egyedi azonosítóval ellátva tartható.
- Az állatvédelmi hatóság engedélyezési eljárásban jogosult kezelni az ebtartó adatait,az ebtartó nyilatkozatát, hogy nem áll cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alatt és az eb tartási helyét.
- Az állatvédelmi hatóság a veszélyes és a veszélyessé minősített ebekről nyilvántartást vezet az ebtartó személyes, és az eb meghatározó adatairól.
- Ha a veszélyes ebre vonatkozó ebtartás szabályait megszegik, és emiatt az eb embernek vagy állatnak sérülést okoz, az állatvédelmi hatóság elrendeli az eb életének kioltását.
4. Dunaújvárosban az állatvédelmi hatósági feladatokat a 334/2006. (XII.23.) Korm. rendelet alapján Dunaújváros Megyei Jogú Város Jegyzője látja el. A panaszos a további kérdéseivel és esetleges konkrét bejelentésével a Városüzemeltetési és Városfejlesztési Osztályon Horváth-Sipos Ivettet keresse fel.

Anett kérdezte: 2011. 01. 05. - Szociális Osztály

Tisztelt Szociális Iroda!
Érdeklődni szeretnék,hogy igényelhetnék-e étkezési hozzájárulást vagy valamilyen étkezési támogatást,jegyet vagy ehhez hasonlót?Van két gyermekem,ebből az egyik óvodás és Rendszeres támogatásban részesül,a másik pedig 8 hónapos lesz.A párom munkanélküli én pedig Gyeden vagyok.Albérletben lakunk és elég nehéz a megélhetésünk,esetleg van valamilyen étkezési segély?Előre is nagyon szépen köszönöm.
Tisztelettel:Anett

Németh Tünde szóvivő válaszolta:

A kérdésére az illetékes iroda, a következő tájékoztatást adta:

Igényjogosultság esetén a hatósági igazgatóság közigazgatási osztályához kell fordulni félfogadási időben ( hétfő: 8-12, 13-16 óra, szerda 8-12, 13-18 óra, péntek 8-12 óra ).

Az iroda helyileg a B épületben, Dunaújváros, Városháza tér 2. I. 105.sz alatt található. A munkatársak adnak nyomtatványt a bérbevételi ajánlat ( lakásigénylés ) benyújtásához, amit kitöltés után, a szükséges igazolásokkal és mellékletekkel személyesen kell benyújtani.

A megüresedett lakásokat kizárólag határozott időre, egy évre lehet bérbe venni, mely időtartam meghosszabbítható, akár többször is. A bérbeadásról a szociális, egészségügyi és lakásügyi bizottság javaslata alapján a polgármester dönt.

Az igények teljesítését több éves várakozási idő előzheti meg, mivel jelenleg 199 igénylőt tart nyilván az illetékes osztály, ezzel szemben az elmúlt évben mindössze 9 db lakás üresedett meg, új bérlakások pedig 1994. óta nem épülnek.

Anett kérdezte: 2011. 01. 05. - Dunaújváros Önkormányzata

Tisztelt Önkormányzat!
Érdeklődni szeretnék,hogy hogyan lehet Önkormányzati lakáshoz jutni?Mik kellenek,ahhoz,hogy igényelhessek egy ilyen lakást?Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszukat.Tisztelettel:Anett

Németh Tünde szóvivő válaszolta:

Kérdésére a szociális iroda a következő választ adta:

A szociális étkezés az I. és II. számú Gondozási Központban igényelhető, az elérhetőségeik az alábbiak:

I. Gondozási Központ:

Dunaújváros, Batsányu u. 15/a.

25/410-106

A központhoz tartozó területek: - Belváros - Technikum városrész - Barátság városrész - Dózsa városrész - Erkel Ferenc kert - Liszt Ferenc kert - Batsányi út

II. Gondozási Központ:

Dunaújváros, Magyar út 32.

25/285-785

A központhoz tartozó területek: - Római körút - Martinovics utca - Vigadó út - Fáy András út - Kertváros - Béke városrész - Pentele városrész - Újtelep - Pálhalma

A fent említett területek alapján igényét a megadott központba be tudja nyújtani. A szociális szolgáltatás megállapítását jövedelemvizsgálat előzi meg. A leírt nehéz szociális helyzet alapján keresse fel személyesen a Szociális Osztályt további támogatásokért, mivel Ön jogosult lehet - amennyiben jövedelemvizsgálat és vagyonvizsgálat nem zárja ki - a leírtak alapján még rendkívüli gyermekvédelmi támogatásra, átmeneti segélyre, amennyiben albérleti szerződéssel rendelkezik, lakásfenntartási támogatásra illetve élettársa aktív korúak ellátására.

A Szociális Osztály ügyfélfogadási rendje megegyezik a Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának ügyfélfogadási rendjével.

Telefonon is kérhet pontosabb tájékoztatást a 25/412-211-es telefonszámon.

Kazár Gábor kérdezte: 2011. 01. 04. - Okmányirodai Osztály

Jogosítvány megújításhoz az orvosi igazolást a házi orvos adja,vagy alkalmassági vizsgálat kell?
Ha alkalmassági vizsgálat kell,azt hol csinálják meg?
A vezetői engedély megújítása mennyi időbe telik,ha a régi már lejárt,és adnak-e ideiglenes vezetői engedélyt?

Németh Tünde szóvivő válaszolta:

Az illetékes iroda tájékoztatása szerint:
A vezetői engedély orvosi alkalmasságát a háziorvos, vagy üzemorvos jogosult kiállítani, nem kell alkalmassági vizsgálat hozzá. A vezetői engedély gyártását a felvett kérelem alapján az okmányiroda kezdeményezi, annak előállítása központilag történik. Az elkészítésre előírt eljárási határidő 30 nap, tapasztalataink szerint az okmány a kezdeményezéstől számított 2-3 hét múlva készül el. Ezen idő alatt -belföldön- a benyújtott kérelemmel, valamint a lejárt engedéllyel 60 napig közlekedhet az ügyfél.

U. Miklós kérdezte: 2011. 01. 03. - Szociális Osztály
T. Illetékes! Szeretnék érdeklődni, hogy van az Újtelepen nem messze tőlünk egy fiatal ember " 40 éves" öt éve volt utoljára bejelentett munkaviszonya semmilyen segélyt ellátást nem kért, így nem is kap ! Főleg "napszámos" szezonjelegű alkalmi munkából éldegél . Szeretném megkérdezni hova tud fordulni, hogy újra integrálódjon a társadalom felé, vagy egy kis segítséget kapjon ? A munkaügyön vagy önöknél kezdje ? Nagyon köszönöm válaszukat .
Németh Tünde szóvivő válaszolta:

Az Önkormányzathoz érkezett kérdésére, a szociális iroda vezetője, a következő tájékoztatást adta:
"A szociális ellátások valóban kérelem benyújtása esetén igényelhetők és folyósíthatók, akár egyszeri, akár rendszeres juttatásról vagy mindkettőről beszélünk. A kérelmek a hivatal két emeletes épületének földszinti folyosóján, falra szerelt dobozokban a hét bármely napján megtekinthetők és elvihetők. Ezen formanyomtatványok tartalmazzák, hogy a kérelem elbírálásához miről kell nyilatkoznia az ügyfélnek vagy mit kell igazolnia. Javaslom, hogy mindenképpen a munkaügyi kirendeltségen jelentkezzen először a fiatal ember, ott kezdeményezzen együttműködést és kérjen igazolást arról, hogy jogosult-e bármilyen ellátásra a kirendeltségtől. Utána jöjjön hozzánk az igazolással együtt."