fő tartalom

Murányiné Varga Beáta

Murányiné Varga Beáta tanárnő 1991-ben szerezte meg biológia-rajz szakos tanári diplomáját.

19 évig dolgozott a Ságvári Endre Általános Iskolában (mely jelenleg a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet Tagintézménye). Ez idő alatt pedig több diplomát szerzett, úgy mint környezetvédelmi ökológus, környezetvédelem szakos tanári mesterdiplomát, közoktatás-vezetői szakvizsgát, okleveles biológia tanári egyetemi diplomát.

2010 óta dolgozik a Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskolában. Munkájának eredményességét mutatja, hogy minden évben országos díjazottjai vannak. 10 évig volt az iskola diákönkormányzatának felnőtt vezetője, nevéhez fűződik számos hagyomány bevezetése.

Munkáját mindig lelkiismeretesen, az ifjúság érdekében végzi. Jelenleg is osztályfőnök. Lendületével, ötleteivel színesebbé, változatossá teszi nevelő munkáját. Kapcsolata nagyszerű a diákokkal, szülőkkel és kollégákkal egyaránt.

A kimagasló és példaértékű szakmai munkájának, valamint az ifjúság fejlődésének érdekében kifejtett fáradhatatlan tevékenységének elismeréseként, Dunaújváros Közgyűlése a Dunaújváros Ifjúságáért díjat Murányiné Varga Beáta tanárnő részére adományozta.

 

 

  • Frissítve: 2021. augusztus 23.
  • Létrehozva: 2017. május 18.