Hírek

Útlezárás

Hírkép: Útlezárás

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Bocskai István út 18. szám előtti csőtörés miatt, 2019. 12. 10. napjától, előreláthatólag 2019. 12. 19. napjáig útlezárásra kell számítani. A Bocskai István utat a Bercsényi Miklós út és a Rákóczi Ferenc tér között két ütemben lezárják.

Az első ütem csak a tömegközlekedést érinti. December 10-én (kedden) a helyi Volán-járatok már a hajnali üzemkezdéstől nem érintik a Bercsényi Miklós utca és a Bocskai István utca útszakaszokat, és az ott található buszmegállókat. 

A kerülőútvonalat a Dózsa György út - Szórád Márton út felé alakítják ki; a korábban megszokottak helyett, itt jelölik ki az ideiglenes le- és felszálló helyeket. A menetrendváltozásról az érintett buszmegállókban tájékoztatást helyeztünk el.

A második ütemben még csütörtök délelőtt, a személygépjármű forgalom elől lezárják, a Bocskai István utcának a Bercsényi Miklós utca és Rákóczi tér közötti szakaszát.

2019. december 9.

Értesítés Lakossági fórum időpontjának változásáról

Értesítjük a lakosságot, hogy a decemberre meghirdetett lakossági fórumot technikai okok miatt 2020. január 7-én 14 órakor tartjuk a Városháza dísztermében.  Az egyeztetési anyag megtekinthető.

 

 

2019. december 9.

Értesítés Lakossági fórum időpontjának változásáról

Értesítjük a lakosságot, hogy a decemberre meghirdetett lakossági fórumot technikai okok miatt 2020. január 7-én 15 órakor tartjuk a Városháza dísztermében.  Az egyeztetési anyag megtekinthető.

2019. december 9.

Tájékoztatás az orvosi rendelésekről

Az orvosi rendelők felújítása, költözése kapcsán az alábbi aktuális információkról tájékoztatjuk a lakosságot:

a Derkovits utca 2-4. szám alatti rendelőbe az orvosok visszaköltözése dr. Kunszenti Márta gyermekorvos kivételével megtörtént. Dr. Adusz Mária a 16. számú fogorvosi körzet fogorvosa, dr. Ambrus Éva  az 1. számú, dr. Schmidt Beatrix a 12. számú, dr. Makkai Noémi a 3. számú házi gyermekorvosi körzet gyermekorvosai és dr. Esztergomi Klára a 11. számú felnőtt háziorvosi körzet orvosa a megszokott rendelési időben, megújult környezetben várják betegeiket.

Dr. Kunszenti Márta gyermekorvos rendelése továbbra is a régi Bánki Donát Szakközépiskola épületében található.

a Vasmű út 10. szám alatti rendelőben dr. Vajda Gabriella fogorvos betegeit 2019. december 2. és december 12. között dr. Garai Gréta fogorvos helyettesíti a Vasmű út 10. szám alatt.

a Petőfi u. 1. szám alatti fogorvosi rendelőben dolgozó Dr. Gátszegi Tamás betegeit 2019. december 4. és december 13. között dr. Adusz Mária látja el a Derkovits u. 2-4. szám alatti rendelőben.

2019. december 4.

Karácsonyi nyugdíjas támogatás

Hírkép: Karácsonyi nyugdíjas támogatás

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése, 2019. karácsonyán is 5 ezer forintos pénzbeli, szociális támogatást nyújt azoknak a dunaújvárosi bejelentett lakóhellyel rendelkező személyeknek, akiknek idén a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ellátást folyósít (kivételt képez a kiskorú árvaellátás). A támogatás feltétele, hogy az ellátás havi összege nem haladhatja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum hétszeresét – jelenleg 199.500 Ft-ot.

A támogatást a Magyar Posta Zrt. 2019. december 3. napjától 2019. december 23. napjáig kézbesíti annak a személynek, akinek jogosultságát a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság hivatalból igazolta.

Azon dunaújvárosi nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy, aki bármely ok miatt a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által megküldött listán nem szerepel, illetve hivatalból 2019. december 23. napjáig a támogatást nem kapta meg, annak a támogatást kérelmeznie kell DMJV Polgármesteri Hivatala Szociális Osztályán a mellékelt formanyomtatványon, amennyiben dunaújvárosi bejelentett lakóhellyel rendelkezik és nyugdíjszerű ellátásának havi összege nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum hétszeresét, jelenleg 199.500 Ft-ot.

A kérelemhez csatolni kell:

  • a kérelem benyújtását megelőző havi nyugdíjszelvényt, vagy a banki kivonatot és
  • a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által kiállított éves ellátásról szóló összesítőt vagy az ellátás megállapításáról szóló döntést, amennyiben az ellátás megállapítására a tárgyévben került sor.

A kérelmet 2020. január 2. napjától 2020. január 31. napjáig lehet benyújtani.

A határidő elmulasztása jogvesztő.

Ügyfélfogadási idő:

Hétfő:    8-12 óráig és 13-16 óráig
Szerda:  8-12 óráig és 13-16 óráig
Péntek:  8-12 óráig

(7-es ügyfélhívó gomb)

További információ, ügyintézés:

Ügyintéző: Lévay Katalin
Telefon: (25) 544-268; (25) 544-148

A kérelem letölthető a dunaujvaros.hu honlapon illetve megtalálható a Szociális Osztályon 2400 Dunaújváros, Városháza tér 2. szám alatt.

Áldott adventi készületet kívánunk minden szépkorúnak!

2019. december 2.

Lampert Jánosné (1945-2019)

Hírkép: Lampert Jánosné (1945-2019)

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata mély fájdalommal tudatja, hogy életének 75. évében elhunyt Lampert Jánosné (született: Tóth Ilona).

Lampert Jánosnét 1989. szeptember 1-től nevezték ki a hivatal Egészségügyi Osztályára, szociálpolitikai előadó munkakörbe.

Feladatai közé tartozott a szociális segélyekkel és egyéb támogatásokkal kapcsolatos határozatok elkészítése, szociális témájú közgyűlési előterjesztések készítése, a szociális területre vonatkozó nyilvántartások naprakész vezetése, egyedi ügyekben az ügy jellegétől függően kapcsolattartás a gyámhatósággal, nevelési oktatási intézményekkel, Családsegítő Szolgálattal, Egészségügyi és szociális intézményekkel.

1993. május 1-től megbízták a Szociális Irodán a Szociálpolitikai Csoport vezetésével.

Munkáját a magas színvonalú szakértelem, jogszabályismeret, valamint az ügyfelekkel való empátia jellemezte. A munkatársaival kiváló kapcsolatot ápolt, tapasztalatára segítségére bármikor számíthattak a hozzá forduló kollégák.

Munkáját 2003. augusztus 31-ei nyugdíjazásáig a Szociális Irodán végezte.

Dunaújváros Önkormányzata osztozik a család gyászában.

Lampert Jánosné hamvasztás utáni búcsúztatására 2019. december 6-án, 13 órakor kerül sor a Dunaújvárosi Temető dísztermében.
 

2019. november 29.

Tájékoztató - decemberi ünnepi nyitvatartás a Polgármesteri Hivatalban

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a munkanap áthelyezések miatt a Polgármesteri Hivatalban az ügyfélfogadás az alábbiak szerint módosul:

Dátum: ügyfélfogadás:
2019. december 06. péntek 8-12 óráig
2019. december 07. szombat nincs ügyfélfogadás
2019. december 13. péntek  8-12 óráig
2019. december 14. szombat  8-12 óráig
   
2019. december  23. hétfő 8-12 és 13-16 óráig
2019. december 24. kedd munkaszüneti nap
2019. december 25. szerda munkaszüneti nap
2019. december 26. csütörtök munkaszüneti nap
2019. december 27. péntek munkaszüneti nap
   
2019. december 30. hétfő 8-12 és 13-16 óráig
2019. december 31. kedd nincs ügyfélfogadás
2020. január 01. szerda munkaszüneti nap
2020. január 02. csütörtök nincs ügyfélfogadás
2020. január 03. péntek 8-12 óráig
2019. november 26.

Értesítés szennyvízcsatorna nyomvonalának ideiglenes helyreállításáról

Tisztelt Dunaújvárosi Lakosok!

AZ M - E 2020 Konzorcium értesíti Önöket, hogy az „Észak- és Közép-dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 2. (ÉKDU 2)” projekt keretében, a Dunaújváros, Északi Lakóterületén, megkezdjük a tervezett szennyvízcsatorna hálózat kivitelezési munkáit.

2019. november 25-én megkezdjük a Borgőz - lvó - Európatanács utcákban a házi bekötések helyszíni építési munkáit, majd a bekötések elkészülte után, a gravitációs gerinccsatorna kiépítését. A kivitelezési munkák várhatóan, 2020. március 31-ig, az útburkolat végleges helyreállatása nélkül fejeződik be.

2019. november 26.

Tájékoztatás

A mellékletben csatoltuk a Fejér Megyei Művelődési Központ Művészetek Házának 2019. november havi programjainak összefoglalóját.

2019. október 24.

PAPÍRSZÍNHÁZ az őszi szünetben

Hírkép: PAPÍRSZÍNHÁZ az őszi szünetben

Október 30-án, szerdán 16 órától interaktív papírszínházi előadás vár minden kicsit és nagyot a Gyermekkönyvtárban! Ráadásul ezen a napon 13:00-17:30-ig kreatív foglalkozás kíséri a programot! Őszi szünetben már 9 órától vár a Gyermekkönyvtár! Forrás

2019. október 24.

SELYEMÚTON A MAGYAR CIMBALOM

Hírkép:  SELYEMÚTON A MAGYAR CIMBALOM

KONCERT A DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATFELVÉTEL 30. ÉVFORDULÓJÁRA a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában 2019. október 5-én 19:00 órai kezdettel.

Magyarországon ez premier előadás!

Főszervező: Magyar-Koreai Baráti Társaság

Együttműködő partner: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata

Fellépnek:

Soo Jae Chon JeongEup Hagyományos Zenekar, vezényel Lee Geom Seop zeneszerző

Balogh Kálmán és Farkas Rózsa cimbalomművészek

Farkas Erzsébet operaénekes

Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola énekkara, karvezető Akácz Károlyné

A koncert ingyenes, de előzetesen regisztrálni szükséges a szervezes@bartokszinhaz.hu email-címen.

2019. október 3.

ÖKO-JÁTSZÓHÁZ

Hírkép: ÖKO-JÁTSZÓHÁZ
Szeretettel várunk minden kicsit és nagyot OKTÓBER 5-ÉN SZOMBATON 14-17 ÓRÁIG a Gyermekkönyvtárba! RePlacc-játszótér, Hulladék utak mandala és Öko-kreatív (vászonszatyor-festés: 100 Ft/db) vár az Ökologistic Alapítvány közreműködésével!  Forrás
 
 
2019. október 3.

ÖKOKOZMETIKUMOK és TISZTÍTÓSZEREK - készítés és vásár

Hírkép: ÖKOKOZMETIKUMOK és TISZTÍTÓSZEREK - készítés és vásár

Az Országos Könyvtári Napok keretében Gyalus Boglárkával ajakápolót és házi tisztítószert készíthetnek az érdeklődők 2019. október 5-én, szombaton 13:00-18:30 között. A bemutató keretében kozmetikumok és szappanok vására is várja az érdeklődőket. Szeretettel várjuk!  Forrás

2019. október 3.

MÚZEUMOK ŐSZI FESZTIVÁLJA 2019.

Hírkép: MÚZEUMOK ŐSZI FESZTIVÁLJA 2019.
INTERCISA MÚZEUM – MÚZEUMOK ŐSZI FESZTIVÁLJA
2019. 09.23. - 2019.11.10.

PROGRAMOK:

1.      Kulturális tereink másként – Múzeum az egész város – Séta, vezetéssel a dunaújvárosi építészeti emlékek Szocreál tanösvényén - Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk!
Felkínált programok
A kommunizmus hagyatéka örökségünk, múltunk részét képezi. Dunaújváros egységében képes bemutatni a szocialista művészet, a szocreál jellemzőit, sehol máshol nem található meg a szocialista-realista művészet esszenciája. Az épületek és az utcák a kor hangulatát tükrözik, az akkori életelmélet színtereit tökéletes pontossággal mutatja be. Séta, vezetéssel a Szocreál Tanösvényen 2019. októberben, a vezetést Kronászt Margit és Nagyné Hodik Mónika történészek tartják.
Regisztráció és előzetes bejelentkezés szükséges!
Regisztráció:
A tervezett látogatási alkalom előtt minimum 5 nappal szíveskedjenek jelezni a részvételi szándékot. Kérjük, minden esetben adják meg az elérhetőségeiket (név, telefonszám/ e-mail cím, honnan érkezik), mert ezen keresztül tudjuk tájékoztatni Önöket a szabadtéri program megvalósulásáról. Rossz idő, vagy eső esetén a tervezett program elmarad, azonban megbeszélés alapján bepótlásra kerül más időpontban, vagy vetített képes előadást tartunk.

Kapcsolatfelvétel, részvételi szándék jelzése: Tel: 06-25/411-315, Email: intercisamuz@gmail.com

Várjuk felnőtt csoportok, iskolás osztályok jelentkezését az Intercisa Múzeum elérhetőségein. A program megvalósul 5 fő és maximum 25 fő jelentkezése esetén.

Program időpontok: A program az Intercisa Múzeum elől indul.

Október 1. kedd, 10:00-11:00 óra

Október 2. szerda, 14:00-15:00 óra

Október 8. kedd, 10:00-11:00 óra

Október 9. szerda, 14:00-15:00 óra

Október 29. kedd, 10:00-11:00 óra

Október 30. szerda, 14:00-15:00 óra

Belépődíj: Felnőtt: 700 Ft/fő, Kedvezményes jegy (Diák, Nyugdíjas): 350 Ft/fő
2.       Kulturális tereink másként – Múzeum az egész város – Séta, vezetéssel a dunaújvárosi régészeti tanösvényen- Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk!
Felkínált programok
A Római Birodalom a Kr.u.1.század végén hozott létre állandó katonai tábort a város területén. Az Intercisában megtelepülő polgári lakosság jólétét kőből épült házaik, gazdag temetkezéseik mutatják. A helytörténeti tárlaton olyan különlegességek is láthatók, mint a párját ritkító Mithras-dombormű. A tavasztól őszig látogatható Római Kőtár és Romkert (Dunaújváros, Római körút) területén a tábor épületének részletei, különböző építészeti elemek, mérföldkövek és a temetőben előkerült szarkofágok, sírkövek tekinthetők meg. A Kőtár közelében több épület – köztük egy római fürdő –romjai is megtalálhatók.
Régészeti emlékek tanútja állomásai:
1. Intercisa Múzeum régészeti kiállítás
2. Római kori oszlop másolata
3. Római Kőtár, Római Katonai Tábor romjai
4. Római kori Fürdő
5. Késő Római Apszisos épület
6. Római kori ikerház
7. Római kori dombormű másolata
8. Római kori dombormű másolata
Regisztráció és előzetes bejelentkezés szükséges!
Régészeti Tanösvény séta szerdánként, kezdés: 15:30 óra, gyülekező az Intercisa Múzeum előtt. A belépőjegy az Intercisa Múzeum portáján megvásárolható.
Várjuk felnőtt csoportok, iskolás osztályok jelentkezését az Intercisa Múzeum elérhetőségein.
Program időpontok:
Szeptember 25szerda, 15:30-tól
Október 2. szerda, 15:30-tól
Október 9. szerda, 15:30-tól
Belépődíj: Felnőtt: 700 Ft/fő , Kedvezményes jegy (Diák, Nyugdíjas): 350 Ft/fő
Regisztráció:
A tervezett látogatási alkalom előtt minimum 5 nappal szíveskedjenek jelezni a részvételi szándékot. Kérjük, minden esetben adják meg az elérhetőségeiket (név, telefonszám/ e-mail cím, honnan érkezik), mert ezen keresztül tudjuk tájékoztatni Önöket a szabadtéri program megvalósulásáról. Rossz idő, vagy eső esetén a tervezett program elmarad, azonban megbeszélés alapján bepótlásra kerül más időpontban.
Kapcsolatfelvétel, részvételi szándék jelzése: Tel: 06-25/411-315, Email: intercisamuz@gmail.com
Várjuk felnőtt csoportok, iskolás osztályok jelentkezését az Intercisa Múzeum elérhetőségein. A program megvalósul 5 fő és maximum 25 fő jelentkezése esetén.
 3.     Múzeumbejárás – Intercisa Múzeum pincétől a padlásig felfedezésre vár!
Felkínált programok
A látogatók elől elzárt múzeumi helyszíneket, ismeretlen múzeumi tevékenységeket, és egyedi tárgyakat láthatnak. A pincétől a padlásig bejárhatják a múzeum összes olyan helyiségét muzeológus vezetésével, amit hagyományos belépőjeggyel máskor nem láthatnának. A vezetést: Buza Andrea és Keszi Tamás régészek tartják.
Előzetes bejelentkezés szükséges!
 
Kapcsolatfelvétel, részvételi szándékjelzés: 
Tel: 06-25/411-315,
 E-mail: intercisamuz@gmail.com
Program időpontok:
Szeptember 24.-27. között,  vagy október 1-4. között, vagy október 8-11. között, vagy október 15-18. között, november 5-8. között, minden esetben 10:00 óra  és 16:00 óra között választott időpontban tudjuk fogadni a csoportokat.
Részvétel: ingyenes. A program megvalósul 5 fő és maximum 25 fő jelentkezése esetén. Amennyiben nagy létszámú csoporttal szeretnének részt venni a programon, ebben az esetben csoportbontással tudjuk vállalni a programot, ugyanis a szűk folyósok nem teszik lehetővé a nagy létszámú csoportok fogadását. A vezetés időtartama kb. 1,5 óra.
Kérjük, hogy a választott időpont előtt 5 nappal hamarabb szíveskedjenek jelezni a programon való részvételi szándékot.
4.        Múzeumi Őszbúcsúztató – Családi délután az Intercisa Múzeumban
Időpont: 2019. november 9. szombat 14-18 óráig.
Helyszín: Intercisa Múzeum
Részvétel: ingyenes
2019. október 3.

Sportolj Dunaújváros!

Hírkép: Sportolj Dunaújváros!

2019. október 10-én csütörtökön 08.30 - 21.30 óra között szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Sportolj Dunaújváros! rendezvényen!

Helyszín: Dunaújváros Sportcsarnok és Sportcentrum, és a Városháza tér

Főszervező: Dunaújváros Tourinform iroda

Fővédnök: Cserna Gábor DMJV Polgármestere

Jótékonysági akció fővédnöke: Dr. Dorkota Lajos a Magyar Energetikai és Közmű-szolgáltató Hivatal elnöke és Dunaújváros Díszpolgára

Jótékonysági akció célja: Sportolva Segíts! Lélegeztető gép beszerzése az Aneszteziológia és Intenzív Betegosztály részére

 

További részletek a plakáton!

2019. október 3.

Tisztelet az Időseknek

Hírkép: Tisztelet az Időseknek

Az Idősek Világnapja alkalmából, „TISZTELET AZ IDŐSEKNEK” címmel az idei évben immár második alkalommal rendezi meg Dunaújváros MJV Önkormányzatának Idősügyi Tanácsa a díjtalan gálaműsort.

 GÁLAMŰSOR

Az Idősek Világnapja alkalmából

2019. szeptember 30-án, hétfőn 15 órától szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában rendezett díjtalan előadásra!

Műsor

Cserna Gábor polgármester úr köszöntője

Szerecz Róbert és tanítványainak táncelőadása

Búzavirág Nyugdíjas Dalkör előadása

Pentelei Kéknefelejcs Dalkör műsorcsokra

Kása József László előadóművész, énekes előadása

Horváth Gyöngyi előadóművész, énekes és a Karizma Táncegyüttes produkciója

2019. szeptember 30.

Orosz Csaba fogadóórát tart

Hírkép: Orosz Csaba fogadóórát tart

Orosz Csaba, a 10. választókörzet önkormányzati képviselője  2019. december 11-én, 16 óra 30 perctől fogadóórát tart a Pentele Klubházban (Magyar út. 25.). 

2019. december 9.

Barta Endre fogadóórát tart

Hírkép: Barta Endre fogadóórát tart

Tájékoztatjuk az 4. választókörzet lakóit, hogy Barta Endre, önkormányzati képviselő, 2019. december 11-én 16 és 18 óra között fogadóórát tart a Munkásművelődési Központban (MMK).  

2019. december 5.

Szabó Zsolt fogadóórát tart

Hírkép: Szabó Zsolt fogadóórát tart

Szabó Zsolt, a 6. választókörzet önkormányzati képviselője 2019. december 16-án 17 és 19 óra között fogadóórát tart az Esze Tamás utca 13. szám alatt.

2019. december 5.

Tóth Kálmán fogadóórát tart

Hírkép: Tóth Kálmán fogadóórát tart

Tóth Kálmán, a 9. sz. választókörzet önkormányzati képviselője 2019. december 17-én 17 óra 30 perctől fogadóórát tart  a volt Újtelepi Iskolában. 

Elérhetőségei: 06-20-2279145;  toth.kalman@isd-dunaferr.hu

2019. december 5.

Dr. Székely Károly fogadóórát tart

Hírkép: Dr. Székely Károly fogadóórát tart

Dr. Székely Károly, a 8. választókörzet önkormányzati képviselője minden hónap második keddjén 16 és 18 óra között fogadóórát tart a Lorántffy Iskola Tanműhelyében (Lajos király krt. 27. tárgyaló).

2019. december 5.

Utassy Éva fogadóórát tart

Hírkép: Utassy Éva fogadóórát tart

Tájékoztatjuk az 2. választókörzet lakóit, hogy Utassy Éva, önkormányzati képviselő minden hónap első hétfőjén fogadóórát tart, 15 és 17 óra között, a Városháza 915-ös irodájában.

2019. november 28.

Motyovszki Mátyás fogadóórát tart

Hírkép: Motyovszki Mátyás fogadóórát tart

Motyovszki Mátyás, a 3. választókörzet önkormányzati képviselője  2019. december 6-án, 16 és 18 óra között, fogadóórát tart, a Közösségi Pontban (Római krt. 36/b- volt NAV). 

 

 

2019. november 27.

Szántó Péter fogadóórát tart

Hírkép: Szántó Péter fogadóórát tart

Szántó Péter, önkormányzati képviselő fogadóórát tart  az 1. sz . Választókörzetben, December 11-én 17 órától a Bartók Béla Kamaraszínházban - majd December 12-én 17 órától a Móricz Zsigmond Általános Iskolában. Elérhetőségei: 06-30-9274133; p.szant@gmail.com.

2019. november 26.

Zöld Nap a Dunaújvárosi Egyetemen

Hírkép: Zöld Nap a Dunaújvárosi Egyetemen

2019. 09. 17. kedd

Zöld Nap a Dunaújvárosi Egyetemen

RÉSZLETES PROGRAMOK

Helyszín: 2400 Dunaújváros, Táncsics Mihály utca 1/A, az egyetem „A” épületében az A09 konferencia teremben

Konferencia:

08:30 – 8:40               Megnyitó - Dr. Nagy András, tudományos és kutatási rektor helyettes

08:40 – 9:00                Energiatudatos szemléletmód egy hallgatói projektfeladat példáján - Dr. Kővári Attila

09:00 – 9:20               Elektromobilitás napjainkban – Dr. Ágoston György

09:20– 9:40                Új közlekedési rendszerek az elektromobilitás jegyében  – Dr. Veres Lajos

9:40 – 10:00               Alternatív hajtású járművek karbantartási lehetőségei - Dr. Budai Gábor

10:00 – 10:20              Globális környezeti problémák napjainkban – Kovács-Bokor Éva

11:00 – 14:00              Campus túra – a Dunaújvárosi Egyetem épületeinek energiahatékonyság-növelésében szerepet játszó megoldásai, továbbá a könyvtár, a laborok és a stúdió bemutatása.

10:00 – 14:00              Sportnap Dunaújvárosi Egyetem hallgatói, kollégái részére az egyetem sportcsarnokában

Kiállítás:

8:30 – 14:00                Kiállítás az energiatudatosság jegyében az egyetem „A” épületében

2019. szeptember 9.

AUTÓMENTES NAP DUNAÚJVÁROSBAN

Hírkép: AUTÓMENTES NAP DUNAÚJVÁROSBAN

Várjuk a mielőbbi jelentkezéseket: e-mailben kornyved@pmh.dunanet.hu címre a jelentkezési lapon, illetve telefonon 25/544-139

Autómentes Nap

2019. 09. 20. péntek

Helyszín: Vasvári Pál Általános Iskola előtti téren a Petőfi ligetben

Időpont: 9:00 – 14:00 óra között

9 - 12 óráig     „Közlekedj ÖKOsan!” Óvodások aszfalt rajzversenye és környezetbarát közlekedéssel kapcsolatos állomásai

9 - 14 óráig „Kerékpáros ügyességi pálya” amit bárki kipróbálhat (aki teheti, kerékpárral jöjjön)

9 – 14 óráig „Környezetvédelmi totó” a Dunaújvárosi Polgármesteri Hivatal Zöld standja érdekes fejtörőkkel, rejtvényekkel várja az érdeklődőket (a jól kitöltők, ajándékot kapnak)

9 – 14 óráig „Dunaújvárosi Rendőrkapitányság standja”

(balesetmentes közlekedéssel kapcsolatos érdekes bemutató, vetélkedő, totó)

9 – 14 óráig „Dunaújvárosi Egyetem standja” kiállítás, bemutató: napelemes motor, nyomkövető robot, elektromos

autó, VR szimulátor, IPAD játékok, giroszkópos robot (a kiállított eszközök kipróbálási lehetősége)

Ezen a napon a KNYKK Zrt. Dunaújvárosban ingyenes közlekedést biztosít a dunaújvárosi helyi autóbuszjáratain!

A rendezvény szervezői:      

            Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata

            DMJV PH Főépítészi, Építésügyi és Környezetvédelmi Osztály

            Dunaújvárosi Egyetem

            Dunaújvárosi Rendőrkapitányság

            Dunaújvárosi Óvoda

A rendezvény támogatói:

            Innovációs és Technológiai Minisztérium

            Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata

            Dunaújvárosi Egyetem

            KNYKK Zrt.

            Vasvári Pál Általános Iskola Dunaújváros

2019. szeptember 9.

EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT

Hírkép: EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT

MOBILITÁSI HÉT DUNAÚJVÁROSBAN

Várjuk a mielőbbi jelentkezéseket: e-mailben kornyved@pmh.dunanet.hu címre a jelentkezési lapon,

 illetve telefonon 25/544-139

Tervezett programok

2019. 09. 16. hétfő – 22. vasárnap „Tiszta utcák, tiszta terek Takarítási akció a város szabadon választott részén. Zsákokat és kesztyűket biztosítunk a jelentkezőknek.

2019. 09. 16. hétfő „Városnézés AutómentesenA Városi Főépítész mutatja be a város nevezetes épületeit a szocreál tanösvény mentén.

Időpont: 13:00 órától Indulás a Városháza térről előzetes bejelentkezés alapján

2019. 09. 17. kedd „Zöld Nap a Dunaújvárosi Egyetemen

Helyszín: az Egyetem „A” épületében az A09 előadó teremben

Időpont: 8:30 – 14:00 között 20 perces ismeretterjesztő előadások, interaktív bemutatók, kvízjáték.

11:30-tól 12:30-ig a Campus túra (részletek külön plakáton)

2019. 09. 18. szerda „Hivatali Zöld Nap Iskolák részére” 1. nap

Helyszín: Polgármesteri Hivatal 910 - 912-es Iroda és IX. emeleti tárgyaló (Betekinthetnek a hivatal „zöld” munkájába: a légszennyezés, zaj elleni védelem, vízminőség vizsgálatok, környezetbarát közlekedés, energiahatékonyság, energiatakarékosság témakörökben, eszközök bemutatása, kipróbálása, a Dunaújvárosi Egyetem eszközbemutatója)

Időpont: 9:00 – 12:00 között iskolás csoportok előzetes bejelentkezés alapján

2019. 09. 19. csütörtök „Hivatali Zöld Nap Iskolák részére” 2. nap

Helyszín: Polgármesteri Hivatal 910 - 912-es Iroda és IX. emeleti tárgyaló (Betekinthetnek a hivatal „zöld” munkájába: a légszennyezés, zaj elleni védelem, vízminőség vizsgálatok, környezetbarát közlekedés, energiahatékonyság, energiatakarékosság témakörökben, eszközök bemutatása, kipróbálása)

Időpont: 1300 – 1500 között iskolás csoportok fogadása előzetes bejelentkezés alapján

2019. 09. 20. péntek Autómentes Nap

Helyszín: Vasvári Pál Általános Iskola előtti téren a Petőfi ligetben

Időpont: 900 – 1400 óra között (óvodások érdekes állomásai, aszfaltrajzolás, kerékpáros ügyességi akadálypálya, biztonságos közlekedéssel kapcsolatos rendőrségi állomás, feladatokkal, környezetvédelmi totó, rejtvények, jutalom az ügyeseknek. A Dunaújvárosi Egyetem kreatív játékai és eszközei, melyeket a helyszínen ki is lehet próbálni) részletek külön plakáton

2019. 09. 21. szombat 2019. 09. 22. vasárnap „Tiszta utcák, tiszta terek”

Takarítási akció a város szabadon választott részén.

Zsákokat és kesztyűket biztosítunk a jelentkezőknek.

Várjuk jelentkezésüket a mellékelt jelentkezési lapon

Jelentkezési határidő: 2019. 09. 12.

Az Autómentes Napon 2019. szeptember 20-án a KNYKK Zrt. biztosítja a térítésmentes közlekedést a helyi menetrend szerint közlekedő autóbusz járatain.

2019. szeptember 9.

Virágosítási versenyfelhívás

Hírkép: Virágosítási versenyfelhívás

A Városüzemeltetési, turisztikai és környezetvédelmi bizottság, a Gazdasági és területfejlesztési bizottság, valamint a Pénzügyi bizottság egyetértésével Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármestere városunk települési környezetvédelmi programja, valamint az EMAS Környezetvédelmi Vezetési és Hitelesítési rendszer feladatainak és célkitűzéseinek megvalósítása érdekében „Virágos Dunaújvárosért 2019.” címmel huszadik alkalommal versenyt ír ki a dunaújvárosi lakosság számára.

2019. március 20.

Felhívás - "Tiszta utcák, tiszta terek” várostakarítási akció

Hírkép: Felhívás - "Tiszta utcák, tiszta terek” várostakarítási akció

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium megkeresésére, Dunaújváros 2018. évben részt vesz az Európai Mobilitási Hét megrendezésében. A rendezvény keretén belül a Dunaújváros MJV Polgármesteri Hivatal, Főépítészi, Építésügyi és Környezetvédelmi Osztály környezetvédelmi szakcsoportja a korábbi hagyományokhoz híven ebben az évben is megrendezi "Tiszta utcák, tiszta terek” várostakarítási akcióját. A szervezők nevében tisztelettel felkérjük a mozgalomban részt venni szándékozó civil szervezeteket, iskolákat és más intézményeket, valamint lakókat, lakóközösségeket, hogy lehetőségeikhez mérten szíveskedjenek az intézményi és lakókörnyezetüket rendbe tenni, a városunk közterületein eldobott hulladékokat összegyűjteni, mintegy tiltakozásként a szemetelés ellen.

Jelentkezésüket várja

Környezetvédelmi szakcsoport

Dunaújváros MJV Polgármesteri Hivatal

Dunaújváros, Városháza tér 1. 910.-912. iroda

Telefon/fax: 544-187; 544-146, 544-139, 544-301

e-mail: kornyved@pmh.dunanet.hu

Amennyiben azt igénylik, korlátozott számban védőkesztyűket és szemeteszsákokat biztosítunk, melyek átvehetők Irodánkban 2018. szeptember 14. napig 800 órától 1200 óráig. Az akcióban részt nem vevő lakóktól pedig kérjük, hogy fokozottabban ügyeljenek Dunaújváros tisztaságára, hiszen Dunaújváros a miénk, a lakóké. Az akció ideje: 2018. szeptember 16-22.  Kérjük, aki teheti, tartson velünk!

2018. szeptember 6.

EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT Dunaújvárosban is!

Hírkép: EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT Dunaújvárosban is!

SZERETETTEL MEGHÍVUNK MINDENKIT AZ ALÁBBI PROGRAMJAINKRA

AMIT AZ EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT KERETÉBEN SZERVEZÜNK DUNAÚJVÁROSBAN

Várjuk a mielőbbi jelentkezéseket: e-mailben kornyved@pmh.dunanet.hu címre a jelentkezési lapon,

 illetve telefonon 25/544-139

2018. 09. 16. – 22. vasárnap- szombat „Tiszta utcák, tiszta terek”

Takarítási akció a város szabadon választott részén.

Zsákokat és kesztyűket biztosítunk a jelentkezőknek.

2018. 09. 17. hétfő „Városnézés Autómentesen

A Városi Főépítész mutatja be a város nevezetes épületeit

Időpont:1300 órától Indulás a Városháza térről előzetes bejelentkezés alapján

Ejtőernyőzés 170 éves története – vándorkiállítás a Magyar Honvédség szervezésében

Helyszín: Dunaújvárosi Egyetem, F épület II. emeleti aula

Időpont: 14.00 óra ünnepélyes megnyitó, kiállítás időtartama 2018. szeptember 17 – szeptember 30. (előjegyzés nem szükséges, fakultatív) - MÁS TÉMÁBAN TARTANAK ELŐADÁST!

2018. 09. 18. kedd „Hivatali Zöld Nap Iskolák részére

Helyszín: Polgármesteri Hivatal 910 - 912-es Iroda és IX. emeleti tárgyaló

(Betekinthetnek a hivatal „zöld” munkájába: a légszennyezés, zajvédelem, vízminőség vizsgálatok témakörökben, eszközök bemutatása, kipróbálása, a Dunaújvárosi Egyetem eszközbemutatója)

Időpont: 900 – 1500 között előzetes bejelentkezés alapján

2018. 09. 19. szerda „Hivatali Zöld Nap Iskolák részére

Helyszín: Polgármesteri Hivatal 910 - 912-es Iroda és IX. emeleti tárgyaló

(Betekinthetnek a hivatal „zöld” munkájába: a légszennyezés, zajvédelem, vízminőség vizsgálatok témakörökben, eszközök bemutatása, kipróbálása, a Dunaújvárosi Egyetem eszközbemutatója)

Időpont: 900 – 1500 között előzetes bejelentkezés alapján

2018. 09. 20. csütörtök „Elektromobilitás” Zöld Nap a Dunaújvárosi Egyetemen

Helyszín: az egyetem „A” épületében az S01 előadó teremben

Időpont: 830 – 1400 között

20 perces előadások, bemutatók mobilitás témakörben és kiállítás

2018. 09. 21. péntek Autómentes Nap

Helyszín: Vasvári Pál Általános Iskola előtti téren a Petőfi ligetben

Időpont: 900 – 1400 óra között

(óvodások érdekes állomásai, aszfaltrajzolás, ügyességi biciklis akadálypálya, biztonságos közlekedés címen a rendőrség állomása feladatokkal, gokarttal, környezetvédelmi totó, jutalom az ügyeseknek, kipróbálhatóak a Dunaújvárosi Egyetem kreatív játékai és eszközei)

Várjuk jelentkezésüket a mellékelt jelentkezési lapon!

Jelentkezési határidő: 2018. 09. 14.

2018. szeptember 6.

Virágos Dunaújvárosért

Hírkép: Virágos Dunaújvárosért

Továbbra is várjuk a jelentkezéseket a 2018. évben 19. alkalommal meghirdetett „Virágos Dunaújvárosért” lakossági virágosítási versenyre. A nevezési lapok a környezetvédelmi szakcsoport 910-912-es irodájában szerezhetők be, illetve az önkormányzat hivatalos honlapjáról (www.dunaujvaros.hu) letölthetők. Ebben az évben következő 7 kategóriában lehet nevezni:

A legszebb közterületi lakossági előkert
A legszebb lakosság által virágosított ablak és/vagy franciaerkély
A legszebb lakosság által virágosított erkély
A legszebb lakosság által virágosított közterületi virágláda
A legszebb virágosított intézményudvar és/vagy homlokzat
A legszebb családi házas előkert
A legszebb virágosított üzlet/vállalkozás előkert és/vagy homlokzat

A különböző kategóriákban az első 3 helyezettet díjazzuk. Több színvonalas virágosított helyszín esetén különdíjakat adunk ki. A benevezéshez csatolni kell legalább egy db fényképet a virágosított részről (elektronikusan is beküldhető). Egy virágosított helyszínre csak egy pályázat nyújtható be! Az azonos helyszínre beérkezett több pályázatot egyként kezeljük. A pályázatok beadási határideje (a beérkezés napja): 2018. augusztus 6. Az eredményhirdetés 2018. október végéig várható.

2018. július 10.

„KUKAKULTÚRA – A HULLADÉKKEZELŐK NYÍLT NAPJA"

Hírkép: „KUKAKULTÚRA – A HULLADÉKKEZELŐK NYÍLT NAPJA"

A Földművelésügyi Minisztérium 2018. MÁJUS 11-12-ÉN (péntek-szombat) ismét megszervezi a „KUKAKULTÚRA – A HULLADÉKKEZELŐK NYÍLT NAPJA" programját, melynek keretében a hazai hulladékkezelő vállalkozások országszerte megnyitják kapuikat az érdeklődők előtt, hogy bemutassák a hulladékká vált értékes anyagok kezelését, újrahasznosítását. A program honlapja: http://szelektalok.hu/kukakultura/

2018. május 4.

Tájékoztató a 2019. augusztus hónapban postázott egyenlegértesítőkről

Hírkép: Tájékoztató a 2019. augusztus hónapban postázott egyenlegértesítőkről

Tisztelt Adózóink!

Adóhatóságunk által a napokban megküldött adószámla kivonatokon és az ahhoz tartozó postai készpénzátutalási megbízásokon (csekk) adminisztrációs hibából adódóan eltérő számlaszám található.

Mindként számlaszám jó, mindkét számlaszámra teljesített befizetést önkormányzati adóhatóságunk jóváírja a befizetők adószámláján, ezért újabb csekkek nem kerülnek kiküldésre.

Adóhatóságunk munkatársai bármely helyi adózással kapcsolatos kérdésben, állnak a lakosság szíves rendelkezésére. Ügyintézőink elérhetősége megtalálható a https://dunaujvaros.hu/adohatosag cím alatt.

Köszönettel: Önkormányzat Adóhatóság

 

2019. augusztus 15.

Tájékoztató - az e-papír szolgáltatás igénybevételének lehetőségéről

Az elektronikus ügyintézés azon beadványok esetében is lehetővé vált, melyek eddig csak papír alapon voltak benyújthatóak.

2018. április 23.

TÁJÉKOZTATÓ - 2018. január 1-jét követően Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága előtt indult adóügyek elektronikus ügyintézésének általános szabályairól

2018. január 1. napjától az elektronikus ügyintézés nem csupán lehetőség az ügyfélként eljáró gazdálkodó szervezetek számára, hanem általános érvényű kötelezettség.

2018. március 6.

TÁJÉKOZTATÓ AZ IPARŰZÉSI ADÓ HATÁLYA ALÁ TÖRTÉNŐ BEJELENTKEZÉSI KÖTELEZETTSÉGGEL KAPCSOLATOS VÁLTOZÁSOKRÓL

A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 35. § (1) bekezdése értelmében adóköteles az önkormányzat illetékességi területén állandó vagy ideiglenes jelleggel végzett vállalkozási tevékenység (a továbbiakban: iparűzési tevékenység).

2018. január 16.

Tájékoztató az építményadóban bekövetkezett adókötelezettséget érintő változások bejelentési határidejéről

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága szeretné felhívni a lakosság, az adózók és könyvelőik figyelmét, hogy az építményadóban fontos határidő közeleg, ugyanis azon adózók, tulajdonosok, haszonélvezők, akiknek az építményükkel kapcsolatosan bármilyen – adóztatást is érintő – változás történt 2017. évben, azt 2018. január 15-ig kell bejelenteniük önkormányzati adóhatóságunk felé.

A bejelentés módja ez évtől megváltozott, az adókötelezettséggel kapcsolatos változásokat az adóbevallást felváltó adatbejelentés formájában kell közölniük az érintetteknek.

Az adókötelezettség az év első napján fennálló állapot (2018. január 1.) szerint keletkezik. Így, ettől az időponttól nyílik meg a bejelentés teljesítésének kötelezettsége is, azaz az adóévet megelőző évben történt változásról az adóév első napját követő 15 napon belül kell a bejelentési kötelezettségnek eleget tenni. Az adókötelezettséget érintő változás lehet például: a vétel, eladás, öröklés, ajándék, csere, adókedvezmény igénybevételéhez való jogosultság változása, ingatlan lebontása, megszűnése, vagyoni értékű jog szerzése, vagyoni értékű jog megszűnése, jognyilatkozat megváltoztatása, alapterület változás, használatbavételi engedély megszerzése, lakcímváltozás, funkció vagy használati mód változása stb..

Fontos azt is tudni, hogy ingatlan adás-vétel esetén az eladót, és vevőt (szerző felet) egyaránt terheli adatbejelentési kötelezettség. Az eladó esetében a bejelentés benyújtásával kerül megszüntetésre az adókötelezettség az adott építmény vonatkozásában, míg a vevő esetében az adatbejelentése alapján állapítja meg adóhatóságunk az építményadót.

Önkormányzati Adóhatóság

2018. január 10.

REKLÁMHORDOZÓK ÉPÍTMÉNYADÓZTATÁSA

Az egyes pénzügyi és gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló 2016. évi CLXXXII. törvény - figyelemmel a településkép védelmi szempontokra, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvénnyel összefüggésben, az önkormányzatok adóztatási mozgásterének bővítése érdekében – módosította a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvényt (a továbbiakban: Htv.). A módosítás következtében a Htv. 2018. január 1-jétől kiegészült a 11/A. §-sal, melynek értelmében adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő ingatlanon elhelyezett, a településkép védelméről szóló törvény szerinti reklámhordozó.

2018. január 3.

Közeledik az iparűzési adóbevallás benyújtásának határideje

Fontos bevallási határidő következik, ezért szeretnénk emlékeztetni a Dunaújvárosban vállalkozási tevékenységet folytató egyéni és társas vállalkozásokat, valamint a könyvelőket, hogy a 2016. évről szóló helyi iparűzési adóbevallások teljesítésének határideje 2017. május 31. napja.

2017. május 16.

FELHÍVÁS

Önkormányzati adóhatóságunk kéri a Tisztelt Adózókat és Könyvelőket, hogy a hibás iparűzési adóbevallások elkerülése érdekében a Dunaújváros Megyei Jogú Város Adóhatósága által rendszeresített, elektronikusan kitölthető, ellenőrzött helyi iparűzési adóbevallási nyomtatványt használják. Az adózóknak 2017. január 1-jétől módjukban áll, hogy az állandó jellegű helyi iparűzési adóról szóló bevallási kötelezettségeiket elektronikus úton az állami adó- és vámhatóság (NAV) felé is teljesíthessék. Fenti lehetőség azonban nem jelenti azt, hogy megszűnt volna az az eljárási rend miszerint az adózónak az iparűzési adóbevallását közvetlenül az önkormányzati adóhatósághoz kell benyújtania.

2017. február 15.
Együttműködés az együttnevelésért pályázat