fő tartalom

13. alkalommal találkoznak Dunaújvárosban Európa legjobb táncosai…

Október 2-3-4-re a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ valamint a Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség 1991. óta 13. alkalommal kapta meg a rendezői jogot a több mint 70 tagországot tömörítő International Dance Organizationtól - most éppen Európa-bajnokságét a show tánc kategóriában

Három korosztály - gyermek, junior és felnőtt - versenyzői érkeznek a városba 17 országból majd ezernyolcszázan. Az idei rendezvény fővédnöke dr. Szili Katalin a Magyar Országgyűlés elnöke, védnöke dr. Kálmán András Dunaújváros polgármestere. A rendező eddig két alkalommal is elnyerte az IDO-tól az év rendezője kitüntető címet, ami arra is ösztönző, hogy 2010-ben kapcsolódva Európa Kulturális Fővárosa - Pécs programjaihoz, ismét világbajnokság rendezője lehet a művelődési intézmény a magyar szövetséggel karöltve.
A nevezések megismerése után izgalmasnak ígérkezik a mostani verseny is, hiszen az indulók között van több korábbi világ - illetve Európa-bajnok, dobogós helyezett. Természetesen a magyarok is a legjobbjaikat felsorakoztatva arra törekszenek, hogy megismételjék legutóbbi sikerüket, amikor is az Európa-bajnokság 14 kategóriájában 7 első helyet és számtalan dobogós, döntős helyezést értek el. A rendező reménye, hogy a sajtó, a rádió és a televíziós csatornák minél több szép magyar sikerről tudósítanak, adhatnak számot. Dunaújváros város, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, a Magyar Turizmus Zrt.,az ISD Dunaferr Zrt valamint a helyi vállalkozók Sulák Antal, Palkovics Ibolya, Jakó Tamás által támogatott rendezvény minden bizonnyal most is a résztvevő versenyzők és az érdeklődők megelégedésével zárul, hiszen a rendezőknek kiemelt célja, hogy élményekben gazdagon távozzanak a 3 napos eseményről.
Az Európa-bajnoksággal kapcsolatban információhoz juthat bárki akár telefonon: 06(25)405663, 405710, akár az interneten, a szövetség honlapján
 

Kapcsolódó linkek:
  • Frissítve: 2019. október 25.
  • Létrehozva: 2008. szeptember 25.