fő tartalom

Dunaújváros és kistérsége ismét az Utazás Kiállításon

A Kistérségi Európai Uniós és Idegenforgalmi Kht. maroknyi csapata idén is büszkén képviseli városunkat és kistérségünket az idegenforgalmi szakmai legrangosabb hazai seregszemléjén, az Utazás 2008’ Kiállításon.

A turisztikai vásár a megszokottnál korábbi időpontban, de a szokásos helyszínen, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban kerül megrendezésre 2008. február 28. – március 2. között. Az UTAZÁS díszvendége Szlovénia lesz, hangsúlyos témája pedig – összhangban a Magyar Turizmus Zrt. „2008 – a vizek éve” kampányával – a hazai vízi világ és fürdőzési lehetőségek. Először kap kiemelt megjelenési lehetőséget úti cél „ígéretes desztinációként”, amely címet a fiatalok, a kalandtúrákat kedvelők körében egyre népszerűbb Vietnám kapta meg.
A hagyományoknak megfelelően az UTAZÁS-sal egy időben rendezik meg a „KARÁT” kiállítást, amely az ékszerek, órák és drágakövek gyártóinak, illetve forgalmazóinak legnagyobb hagyományokkal rendelkező eseménye hazánkban.
A külföldi kiállítók és turisztikai lehetőségek idén is az „A” pavilonban, a belföldi úti célokat kínálók pedig két helyen, a „B” és „D” pavilonban fogadják az érdeklődőket.
A Tourinform Dunaújváros immáron negyedik alkalommal képviseli térségünket a szakma legnívósabb magyarországi rendezvényén, tavaly a stand látogatottsága mintegy 3700 fő volt, akik városunkról és kistérségi településeinkről szóbeli tájékoztatást és kiadványokat kaptak. Az iroda idén 20 négyzetméteres, önálló szigetstanddal készül a megmérettetésre: a „D” pavilon 202/C standján láthatjuk viszont városunk és kistérségünk látnivalóit, attrakcióit. A Tourinform Iroda két új kiadvánnyal rukkol elő a kiállítás alkalmából: 2008-as dunaújvárosi programajánló és országos fürdőkatalógus készül az iroda gondozásában. A tavalyi év nagy feladata volt a Kistérségi Európai Uniós és Idegenforgalmi Kht. munkatársai számára Magyarország fürdőinek, strandjainak és természetes vízi lehetőségeinek feltérképezése, melyet az ország Tourinform irodáinak bevonásával készítettek el, az idei „Vizek Éve” kampány apropójából, jól kapcsolódva a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány üdülési csekk akciójához is. A régiós bontásban készülő, közel 150 oldalas prospektus először a kiállításon lesz elérhető, természetesen térítésmentesen.
Az iroda a kiállítási megjelenést a városmarketing feladatainak körében végzi, a városi sportéletre, kultúrára, gasztronómiára és ipari tevékenységre tematikusan fókuszálva. Városunk megjelenésének három kiemelt témája lesz: az idei nyár legjelentősebb eseményeként az EFOTT, az élményfürdő nyári megnyitója, és – bár nem újdonság, de városunk büszkesége – a Vasas Táncegyüttes. Az érdeklődők a standon a fentiekről multimédiás bemutatót is megtekinthetnek, az iroda dolgozói és segítőik magyar és idegennyelven adnak tájékoztatást a térségünket érintő kérdésekről.
A kiállítás február 28-án szakmai nappal kezdődik, amikor az idegenforgalmi ágazatban érdekeltek számára nyílik lehetőség a vásárlátogatásra, a többi három napon a kiállítás 10-től 18 óráig tart nyitva a nagyközönség számára. A belépőjegyárakról részletes tájékoztatás található a www.utazas.hungexpo.hu honlapon, ahová a gazdag programválasztékról is olvashatók információk.
A kiállítás megközelíthető autóval, Volánbusszal, Budapestről Expo-busszal, BKV-val, valamint a MÁV-START Zrt. a Kőbánya felső állomáson a vidékről 09.00 óra és 14.00 óra között érkező, valamint a Budapestről 14.00 óra és 19.00 óra között induló InterCityket és gyorsvonatokat Kőbánya felső állomáson megállítja. 2008. március 1-jén és március 2-án a MÁV Budapest-Nyugati pályaudvar – Kőbánya-Teher – Budapest-Nyugati pályaudvar viszonylatban vásári különvonatot indít.
Dunaújváros és kistérsége kiállítási megjelenéséről a www.info.dunaujvaros.hu honlapon, valamint személyesen a Kht. Vasmű út 10/a. cím alatti "bázisán", a 25/500-148-as vagy 25/500-149-es telefonszámok bármelyikén, illetve a dunaujvaros@tourinform.hu e-mail címen érdeklődhetnek. További kapcsolat-felvételi lehetőség a skype tourinformdunaujvaros11, illetve tourinformdunaujvaros12 webtelefon-címén.

Az iroda várja azon turisztikai szolgáltatók és egyéb szervezetek jelentkezését, akik szeretnék, hogy a kiadványaik a városi standon kihelyezésre kerüljenek!

  • Frissítve: 2019. október 25.
  • Létrehozva: 2008. február 25.