fő tartalom

Unoka-Nagyszülő Informatikai Verseny

Az INFORUM 2008-ban is megrendezi az Unoka-Nagyszülő Informatikai Versenyt. A rendezvény célja a digitális írástudás és az internet használat elterjesztése az idősebb generációk körében, a család tagjainak segítségével.

Az immár évek óta hagyománynak számító verseny keretében a nagyszülők és unokáik párt alkotva mutatják be, hogy az idősebb generáció tapasztalatát ötvözve a fiatalok tehetségével nagyszerű eredményeket lehet elérni a fenti célok megvalósításában.
A verseny új aktualitást kapott azzal, hogy 2008-ban az Európai Unió meghirdette az „e-Inclusion, be part of it!" (magyarul: e-társadalmi befogadás: légy a részese!) kampányát, ami arra ösztönzi a kormányokat, szervezeteket; tegyenek hatásos lépéseket annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetűek is hozzáférjenek az internet előnyeihez. A programhoz Magyarország a tagállamok közül elsőként csatlakozott, kivívva ezzel az Unió elismerését. Magyar civil szervezetek és vállalkozások közösen hirdették meg az „e-Befogadás, 2008 Magyarország" mozgalmat, amelyhez szervesen kapcsolódik az Unoka-Nagyszülő Informatikai Verseny.
Az Informatikai Érdekegyeztető Fórum 2003. év óta rendezi meg az Unoka - Nagyszülő Informatikai Versenyt. Az elmúlt évek során a versenyen résztvevők és jelentkezők száma folyamatosan nőtt. A nagy érdeklődésre való tekintettel 2006-ban a verseny vidéki helyszíneken, Kecskeméten és Miskolcon is bemutatkozott. A rendezvény állandó fővédnöke Halász Judit.
A versenyre jelentkezhet minden 14. életévét még be nem töltött és fiatalabb, de 5 évesnél idősebb gyermek, legalább 50 éves (déd)nagymamájával és (déd)nagypapájával párban, amennyiben nem voltak a korábbi Unoka - Nagyszülő Informatikai Versenyek 1-3. helyezettje között. A verseny során egy szaktanárok által összeállított közismereti feladatsort kapnak a versenyző párosok, amelyet az Internet segítségével oldhatnak meg. A feladatok megoldására 1 óra áll rendelkezésre. Az első 10 helyezett értékes informatikai eszközöket nyerhet.
Kapcsolódó linkek:
  • Frissítve: 2019. október 25.
  • Létrehozva: 2008. április 28.