fő tartalom

Mától lehet asztalokat foglalni

Talán már a címből is sokaknak kiderül, hogy csakis a Parázs-Varázsról lehet szó, ugyanis vészesen közeledik az idő, és nagyon is aktuális a regisztráció, azaz az asztalfoglalás. Ma délután egy órát lehet sorba állni, délután négytől pedig klikkelni.

Akik voltak már valaha is az újvárosi grillpartin, azoknak nem nagyon lehet újat mondani. Az idei évi Családi hétvége, azon belül is a Parázs-Varázs, vagy éppen Gyereknap sem hoz majd sok újdonságot a megszokotthoz képest. Tegyük hozzá, a győztes csapaton nem szokás változtatni, így a leglátogatottabb programokon sem nagyon. A leglényegesebbek dolgok gyakorlatilag a részletek, amelyekről kedden délután tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.
A nagyrendezvények sorában első a május 10-ei Bringatúra, ami már a huszonnegyedik születésnapját fogja ünnepelni. (A kétkerekes túra egyébként része az Újvárosi 5próbának is.) A mezőny jövő szombaton délelőtt 9 órakor a Városháza térről rajtol. A bringások a Vasútállomás felé fogják elhagyni a várost, majd a mezőfalvai pihenő után ismét a Városháza tér lesz célállomás, sőt végállomás.
Május 23-24-25 az időpontja a Családi hétvége programsorozatnak, ami magában foglalja a grillpartit és a gyereknapot is. A megszokott kínálaton túl újdonság lesz majd a sárkányhajó verseny, amire a szervezők várják a nevezéseket. Állítólag, a sárkányhajózás egy új „őrület”, ami pl. Győrben tömegeket vonz. És persze nem árt tisztázni, hogy mi az a sárkányhajó! 16-18 evezős, egy dobos és egy kormányos alkotta csapatnak kell – először sikeresen beszállni a csónakba, majd egy irányba evezve – megtennie a távot. Jelesül 250 métert. Regisztrálni a www.parazs-varazs.hu internetes oldalon lehet. Május 23-án este Hoologans koncerttel kezdődik a hétvégi programsorozat. Szombaton 190 asztal és persze a hatalmas sörsátor körül gyűlhet össze a város - egy része. Regisztrálni, azaz asztalokat foglalni ma 13 órától személyesen az IITI-ben (Október 23. tér 8) lehet, majd 16 órától az interneten is látható lesz az aktuális helyzet, és akkortól már a neten is lehet klikkelni. Fontos, hogy a virtuális regisztrációt 3 napon belül személyesen is meg kell erősíteni! Május 25-én pedig már a gyerekeké lesz a Duna partja. A kínálat a szokásos: ingyen játékok, ugrálóvárak, színpadi produkciók. Szintén csak a szokásoknak megfelelően az idén is három kisvonat szállítja majd a kicsiket a tett helyszínére, no meg egyszer csak – vissza.
És még egy program, de ez már a kosárlabda mestereinek szól, június 7-én kerül megrendezésre a Steelball, az utcai kosárbajnokság.
  • Frissítve: 2019. október 25.
  • Létrehozva: 2008. április 30.