fő tartalom

Forma-2 világbajnoki futam Dunaújvárosban

A hétvégén ismét a motorcsónaksport központi helyévé lép elő a dunaújvárosi kikötői öböl. Itt rendezik ugyanis az F2-es kategória világbajnoki sorozatának idei első futamát.

Az előkészületekről, a rendezvény lebonyolításáról kedden Budapesten tartottak sajtótájékoztatót. Dr. Sándor Péter, a szövetség és a szervezőbizottság elnöke elmondta, hosszú szünet után kerül sor ilyen rangos versenyre hazánkban.
— Tíz éven át a csúcskategória, az F-1 vendégeskedett nálunk, utána szünet, majd legutóbb 2003-ban volt F-2 futam Dunaújvárosban. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ismét városunkban üdvözölhetjük a kiváló versenyzőket — fogalmazott az elnök.
A Duna magas vízállása okozhat ugyan gondokat, de nem veszélyeztetheti a verseny megrendezését — hangzott el a tájékoztatón. Inkább a száraz(?)földi közlekedés, kitelepülés, a daruzás lesz várhatóan nehezebb, valamint a nézők biztonságára kell nagyobb gondot fordítani, hiszen a parti kövek jórészt víz alatt lesznek. A közönséget egyébként étel- és italárusok is várják, valamint egy utazó vidámpark partra telepedése is szerepelt a tervek között, ám a felázott talaj miatt ez még kérdéses. A verseny megtekintése a hagyományoknak megfelelően díjtalan.
A pénteki műszaki átvétel után szombaton délelőtt szabadedzésre, délután pedig két időmérőre kerül sor. Ekkor rendezik (várhatóan 17 hajó részvételével) az igen izgalmasnak ígérkező úgynevezett páros versenyt és a sebességi csúcskísérleteket is. Utóbbiak nem tartoznak a hivatalos VB-programba, elsősorban a közönség kiszolgálását célozzák. Vasárnap délelőtt lesz még egy szabadedzés, a Magyar Nagydíj pedig 16 órakor indul.
A futamon a tervek szerint két magyar versenyző is rajthoz áll: Cserni Bélának komoly nehézségeket kell leküzdenie a rajtig, mert a hajóját nem szállították még haza Szaúd-Arábiából. Emiatt egy Svédországból érkező hajótestet kell felszerelni, azaz rengeteg munka van még hátra. A másik magyar, a mohácsi Kovács László szintén rutinos versenyzőnek számít az F-2 mezőnyében. Az ő felkészülését is gondok terhelték, tavaly bukott, összetörött a hajója, ezért most kölcsöngéppel kell indulnia.

A világbajnoki futam tervezett programja:
Június 12., szombat
10:00-11:00 szabadedzés
12:00-12:45 1. időmérő
13:30-14:15 2. időmérő
15:30-17:30 Gyorsasági és matchverseny

Június 13., vasárnap_
11:00-12:00 szabadedzés
13:00-13:45 kvalifikációs futam
15:30 Felvezető kör
16:00 UIM F-2 világbajnoki futam, Magyar Nagydíj
19:00 Díjkiosztó

Az eddig (június 8.) beérkezett nevezések:
J. Coenradi (Hollandia), C. Jelf, O. Jelf (Nagy-Britannia), N. Slakteris (Lettország), J. Österberg (Svédország), P. Zantelli (Olaszország), B. Marszalek (Lengyelország), R. Temper (Ausztria), N. Bisterfeld (Németország), P. Tourre (Franciaország), M. Forss (Finnország), J. Al Ru-Bayan (Kuvait), R. Beranger (Franciaország), E. Stark (Svédország), I. Brigada (Olaszország), Kovács László, Cserni Béla (Magyarország).

  • Frissítve: 2019. október 25.
  • Létrehozva: 2010. június 9.