fő tartalom

január

Pályázati felhívás - A városban működő szervezetek munkájának támogatása

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a sportlétesítmény bérleti díjának pályázati támogatási rendszeréről szóló 3/2013. (I.25.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: rendelet) alapján pályázatot hirdet a sportszervezetek és sportegyesületek, oktatási intézmények, óvodák támogatására elkülönített összeg elnyerésére, illetve célirányos felhasználására.

Merényi Kupa 2013

Az idén is megrendezik az iskolák egyik legnépszerűbb városi kispályás labdarúgó versenyét, a Merényi Kupát. A csapatok vasárnap két korosztályban mérhetik össze tudásukat. Ezúttal az I. és a III. korosztály együttesei vehetnek részt a Dunaújvárosi Sportcsarnokban rendezendő tornán.

Intercisa Múzeum - februári kiállítások

Az Intercisa Múzeum jelenleg futó és februárban is még megtekintehtő  2 kiállítása a következő: Az 1. emeleten, 2012. október 12 – 2013. február 10. között „Hát aztán aranyat találtak már” - Az Intercisa Múzeum aranygyűjteménye; valamint a 2.emeleten, 2012. november 10 – 2013. március 17. között Mártontól Zsuzsannáig - A téli ünnepkör című kerámia kiállítás látogatható.

Átadták az idei PRO CULTURA INTERCISAE elsimeréseket

A díj adományozható a kimagasló teljesítményt nyújtó alkotó- és előadóművészeknek, alkotó- és előadó-művészeti közösségeknek, és mindazon személyeknek és közösségeknek, akik, vagy amelyek a város kultúrájáért hazai, illetve nemzetközi elismertségéért maradandót alkottak, illetve tettek. 2012 decemberében Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése úgy döntött, hogy a 2013-as esztendőben a „Pro Cultura Intercisae” Díjat: Nemes Ferenc képzőművésznek, Mészáros Melindának, a Sándor Frigyes Zeneiskola tanárának, a harmonika zenekar vezetőjének, Jakóné Fekete Teréznek, nyugalmazott magyar-történelem szakos tanárnak, Dunaújváros Díszpolgárának, valamint Nyitrai Mihálynak, népi iparművész – faszobrász és restaurátornak adományozza.

Lakáshoz, üdülőhöz tartozó gépjárműtároló építményadó kötelezettsége

Tisztelt Adóalanyok!

A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (továbbiakban: Htv.) 2009. évi változását követően a gépjárműtároló kikerült a lakások kiegészítő helyiségeinek a fogalomköréből, és mint önálló adótárgy adóztatandó.

Az illetékfizetési kötelezettség változásai 2013-tól

Tisztelt Adózóink!

A fizetési kedvezményre (fizetés halasztás, adómérséklés) vonatkozó elsőfokú adóigazgatási eljárás magánszemélyek és egyéni vállalkozók számára illetékmentes lett. Az egyéb gazdálkodó szervezetek esetén azonban az illetékekről szóló 1990.évi XCIII. törvény 29. § (8) bekezdése alapján az illeték összege 10.000 Ft-ra emelkedett. Felhívjuk ugyanakkor a Tisztelt Adózók figyelmét, hogy a fizetési könnyítésre, adómérséklésre irányuló fellebbezés benyújtása továbbra is illetékköteles, mely magánszemélyek és egyéni vállalkozók esetében minimum 5.000 Ft, gazdálkodó szervezetek esetében minimum 15.000 Ft. 

Az adóhatósági eljárási illetékek mértékéről bővebb információt az Általános tudnivalók menüpontban kaphat.

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzat Adóhatósága

A helyi adóztatás szabályainak változása 2012-től

Tisztelt Adózók!

Felhívjuk a szíves figyelmet arra, hogy 2012. évtől változtak a helyi adóztatás szabályai. A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) módosítása következtében 2012. január 1. napjától szűkült az építményadó mentességek köre.

Tájékoztató a súlyosan mozgáskorlátozottak gépjárműadó ügyeiben követendő eljárásokról

Tisztelt Ügyfelek!

2012. évben megváltozott a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI.29) Kormány rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet), így ennek következtében a súlyos mozgáskorlátozottság esetén adható gépjárműadómentesség/kedvezmény feltételrendszere is.

Építményadó mértékek változása 2013-tól

Tisztelt Adóalanyok!

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy 2013. január 01-jétől változtak az építményadó alkalmazott mértékei.
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának építményadóról szóló 57/2011. (XII.16.) önkormányzati rendelete alapján egyes adómértékek módosulnak. (A rendelet szövege megtalálható az általános tudnivalók menüpontban.) Adóhatóságunk a 2013. évtől fizetendő építményadó kötelezettségről az adózókat határozatban fogja értesíteni.

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzat Adóhatósága

Felhívás a Régen volt? Hol is volt? c. országos középiskolás vetélkedőre

Az a település, ahol élünk, dolgozunk, tanulunk, ügyeinket intézzük, tele van múltunk emlékeivel, dicső és feledhető események látható és láthatatlan lenyomatával. Vajon ismerjük-e, tudjuk-e, hogy egy-egy utcanév, ház, szobor, vagy emléktábla milyen múltbeli események hordozója, miért emelte, nevezte el, készítette az utókor? A Holokauszt Emlékközpont, a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola, a Raoul Wallenberg Egyesület „Régen volt? Hol is volt?”címmel országos felmenő rendszerű vetélkedőt hirdet a középfokú intézmények diákjai számára.

POLGÁRMESTERI FOGADÓNAP

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Cserna Gábor polgármester úr 2013. január 30-án, szerdán, 09:00 órától 13:00 óráig várja az érdeklődő lakosságot a Polgármesteri Hivatal II. emeleti 202-es számú irodában. A fogadónapra előzetes telefonos bejelentkezés és időpont-egyeztetés szükséges, melyet az alábbi telefonszámon tehetnek meg: 06-25/410-525. Délután 13:00 órától 16:00 óráig, Dr. Kukorelli Sándor jegyző úr áll az érdeklődő dunaújvárosi lakosság rendelkezésére, a II. emeleti 201-es irodában.

Köszönet

Hubacsekné Nagy Emília, a Dunaújvárosi Óvoda vezetője szeretné tolmácsolni az intézmény köszönetét, mely mindazon szervezőnek és támogatónak szól, akik az „Adok egy labdát” jótékonysági adománygyűjtés sikerességéhez hozzájárult. Az adománygyűjtés keretében 500.000 Ft gyűlt össze, melyből sporteszközöket vásárolnak a gyermekek mozgásfejlesztése céljából.

PRO CULTURA INTERCISAE DÍJ

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése egy korábbi rendeltével döntött a PRO CULTURA INTERCISAE DÍJ megalapításáról. A díj adományozható a kimagasló teljesítményt nyújtó alkotó- és előadóművészeknek, alkotó- és előadó-művészeti közösségeknek, és mindazon személyeknek és közösségeknek, akik vagy amelyek a város kultúrájáért, hazai, illetve nemzetközi elismertségéért maradandót alkottak, illetve tettek. A díja(ka)t 2013. január 22-én kedden, 18 órakor Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester úr adja át ünnepélyes keretek között az Evangélikus templomban.

A Dunaújvárosi Járásban is megalakult a helyi védelmi bizottság

Elfogadta a szervezeti és működési szabályzatát alakuló ülésén a járási helyi védelmi bizottság Dunaújvárosban január 16-án, szerdán. A tanácskozáson a vezető tisztségviselők is bemutatkoztak. A testület elnöke dr. Kovács Péter, a járási hivatal vezetője, katasztrófavédelmi elnökhelyettese Lóki Richárd tű. őrnagy, a Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség polgári védelmi felügyelője. A bizottság munkáját Szabó Dóra tű. zászlós, katasztrófavédelmi megbízott segíti.

 

Sztárvendégek a Carissa Kupán

A XI. Carissa Kupán (2013 . január 19 - 20. Dunaújváros Sportcsarnok) jótékony gálamérkőzéseket szerveznek, ahol a dunaújvárosi óvodák számára gyűjtenek adományt, amit sportfelszerelésre fognak költeni. A tervek szerint az első gálamérkőzésen a Dunaújváros PASE U9 csapat méri össze tudását a Holler FC U9 csapatával, miközben a nézőktől felajánlott adományokat egy kalapban gyűjtik össze, majd az eredmény hirdetésen átadják Hubacsekné Nagy Emíliának a dunaújvárosi óvodák vezetőjének!

Oldalak