fő tartalom

december

Tájékoztatás

A 2014. évben Dunaújvárosban megvalósuló Integrált Városfejlesztési Stratégia műszaki kivitelezési munkálatai az 5. számú szavazókör helyiségét (Polgármesteri Hivatal „C” épület) érintik. A kivitelezés várható befejezési időpontja miatt, a dunaújvárosi 5. számú szavazókör címét módosítani szükséges, ezért a szavazókör elhelyezésére a Polgármesteri Hivatal „B” épületét jelölték ki. A dunaújvárosi 5. számú szavazóhelyiség akadálymentesített, továbbá megfelel a Ve. 165. § és 166. §-ában foglalt szabályoknak. A mellékelt jogerős határozatban olvashatják a részleteket.

Szilveszter a Dózsa György téren!

Közeledik az év vége és a szilveszteri szórakozás! A Dózsa György téren retro videó diszkó kezdődik 22:00 órakor Dj. Minivel, majd 23:00 órától Fresh koncert. Éjfélt követően Fluor Tomi lép a színpadra, majd Csordás Tibi/Fiesta és a Splash koncertjére táncolhatnak a mozi előtti téren, ezt követően 02:15 órakor kezdődik a Kozmix koncert és az utcabál 03:00 óráig folytatódik! Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a rendezvény ideje alatt forgalmi rend változására számíthatnak a kilátogatók!

Elindult az Fejér Megyei Kormányhivatal teljes körű akadálymentesítése

A Fejér Megyei Kormányhivatal 320 millió forint uniós támogatást nyert „A közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megteremtése: akadálymentesítés” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A beruházás során a közszolgáltatások komplex akadálymentesítése zajlik.

Az ünnepi készülődés közben a gyógyszerekről se feledkezzünk meg!

Egymást követően 6 egybefüggő munkaszüneti nap áll előttünk, így az ünnepi készülődés, bevásárlás közben gondolni kell arra is, hogy a „házi patikát” feltöltsük. Idejében keresse fel háziorvosát, ha rendszeresen szedett gyógyszere kifogyóban van, mivel az ünnepnapokon ezek beszerzése nehézségekbe ütközhet.

Átadták a Dunaújváros Egészségügyéért díjakat

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése, a 506/2013. (XI.21.) határozatának értelmében, az idei évben a „Dunaújváros Egészségügyéért” díjat

- Dr. Kókány Ágnes gyermekorvos
- Dr. Palaczk Ilona felnőtt háziorvos

- valamint a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros Vértranszfúziós Osztály kollektívája részére adományozta.

A Bethlen Gábor Alapítvány a Kolozsváron felállított Bethlen-szoborhoz kért támogatást

Az egész alakos Bethlen-szobrot október 23-án felállították, alkotója Péterffy László. A szobor felállításának aktualitását az adja, hogy 400 éve, 1613. október 23-án választották az erdélyi rendek fejedelemmé Bethlent. A szobor összköltsége 16.247.825 Ft, eddig mintegy 5 M Ft-ot gyűjtöttek adományokból. A Bethlen emlékév fővédnökei Böjte Csaba, Kató Béla és Lezsák Sándor.

SEGÍTS AZ ANGYALNAK! Jótékonysági est a hajléktalanok megsegítésére

SEGÍTS AZ ANGYALNAK! Jótékonysági est a hajléktalanok megsegítésére 2013. december 19-én, csütörtökön 18 órától az Art Caféban (Dunaújváros, Vasmű út 12.), Bakonyi Ferenc és a Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros (ICA-D) szervezésében, Horváth Attila segítségével.

Tájékoztatás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat kapcsán

Az alábbiakban közlemény formájában olvashatnak a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2014. évi forduló "A" típusának és a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2014. évi forduló "B" típusának eredményéről. Kérem, kattintson a tovább linkre a részletekért!

Egy közös film Magyarországról!

A film Magyarország egyetlen napját 2013 szilveszterét dolgozza fel.
Így a kezdeményezésben bárki részt vehet, aki a felhívásban meghatározott 24 órában videófelvételt készít Magyarország bármely pontján, tematikai, technikai és hosszbeli megkötés nélkül, majd a film honlapján keresztül feltölti azt (részletek: www.buekfilm.hu).

"Az év praxisa a Kárpát medencében!" Várják a történeteket!

Az Országos Alapellátási Intézet immáron negyedszer írja ki pályázatát, hogy növelje a hazai, illetve a határon túli háziorvosok és nővérek presztízsét, megbecsülését. Bár a kezdeményezés 4 éves, a szándék, hogy megjutalmazzák a legjobb praxisokat már több évtizedes. Idén is, mint tavaly a nemzethez tartozásra teszik a hangsúlyt, így a felvidéki, az ukrajnai, az erdélyi, és a vajdasági magyar orvosok is bekerülhetnek a díjazottak közé, hiszen a Kárpát-medencében azonos közegben élünk.
 

Újra áll a technikumiak karácsonyfája!

2009 óta immáron negyedszer nyújt vizuális élményt a városrész karácsonyfája a Dózsa szobor melletti területen, amit Kismoni László körzeti képviselő és lelkes csapata szervez minden évben. 8 világító fényfüzér és rengeteg díszben pompázó fa mellett sétálhatnak a dunaújvárosiak, ami ajándék a számukra. Egy rövid videó "elmeséli" a díszítés részleteit, és az esti órákban megmutatja a karácsonyfa szépségét, a rövid másfélperces videó linkje: http://youtu.be/m5jR6JDOHsc.

Karácsonyi Vásár az idei évben is!

December 09-től (hétfő) december 23-ig (hétfőig) várja az érdeklődőket az idei évi Karácsonyi Vásár! Délelőtt 10:00 és 20:00 óra között megéled a Dózsa Mozi előtti tér! Részleteket olvashatnak a mellékelt plakáton! A Karácsonyi Vásárt a Szilveszter követi-erről is olvashatnak a plakáton!

Oldalak