fő tartalom

június

Több évtizede a köz szolgálatáért

A közigazgatásban dolgozókat köszöntötte Pintér Tamás polgármester a köztisztviselők napja alkalmából tartott ünnepségen. Az eseményen átadták a Dunaújváros Közszolgálatáért díjat. A Közgyűlés által alapított díj azon személy munkáját ismeri el, aki a város fejlődése, hírnevének növelése, továbbá az önkormányzat tevékenységének javítása érdekében kiemelkedő tevékenységet folytatott, és legalább 10 évet a köz szolgálatában töltött.

A Technikum II. városrész következik a sorban

Július 10-én 7 és 15 óra között a Technikum II. városrészben folytatódik a lomtalanítás: a lakók a Balogh Ádám utcában, a Táncsics Mihály utca nagy parkolójában, a Bocskai István - Esze Tamás utca sarkán és a Táncsics Mihály utca - Balogh Ádám utca sarkán kihelyezett konténerekbe vihetik megunt tárgyaikat. Utóbbi két helyszínen az elektromos hulladéktól is megszabadulhatnak a lakók. Legutóbb, június 26-án a Technikum I. városrész tisztult meg összesen 29 tonna lomtól, amely 384 köbméternek felel meg.

 

Ma este ismét szúnyoggyérítés lesz városunkban

Idén már harmadik alkalommal, június 28-án, hétfőn városunk területén füstköddel történő szúnyoggyérítés lesz. Az irtószer kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik. Amennyiben az időjárás miatt a meghirdetett napon nem lehet elvégezni a gyérítési munkálatokat, a pótlásra a következő két este valamelyikén kerül sor. Mivel a szúnyogok fele az udvarokon kel ki (vízgyűjtő edényekben, pocsolyákban, stb.) fontos, hogy a lakosság is részt vegyen a védekezésben.
 

384 köbméter lom gyűlt össze a Technikum I. városrészben

Június 26-án, szombaton a Technikum I. városrészben folytatódott a lomtalanítási akciósorozat, amelynek során négy helyszínen szabadulhattak meg a városlakók kidobásra ítélt tárgyaiktól, két helyszínen pedig elektromos hulladékaiktól is. Az akció ezúttal is sikeres volt: 29 tonna lomtól szabadult meg a város, amely 384 köbméternek felel meg. Az akciósorozat a Technikum II. városrészben július 10-én 7 és 15 óra között folytatódik: a lakók a Balogh Ádám utcában, a Táncsics Mihály utca nagy parkolójában, a Bocskai István - Esze Tamás utca sarkán és a Táncsics Mihály utca - Balogh Ádám utca sarkán kihelyezett konténerekbe vihetik megunt tárgyaikat.

Múzeumok Éjszakája a Kortárs Művészeti Intézetben Móder Rezsővel

Sok vélemény érkezett a Vasmű úton felállított szoborral kapcsolatban. Dunaújvárosban több olyan alkotás is van, aminek "jelentését" nem mindenki érti. Elég ha Palotás József betonelem térplasztikájára gondolunk a piac és a buszpályaudvar közötti részen, vagy a Dózsa mozi melletti Vízivirágra. 

A most elkészült vasmű úti szobor Móder Rezső motívumait viseli. A Munkácsy-díjas művésznek több más alkotása is látható a városban. 

Szombat este a Kortárs Művészeti Intézet munkatársai tartanak tárlatvezetést Móder Rezső kiállításán. 19 órától mindenkit szeretettel várnak, akik szeretnék megérezni és megérteni ezeket a műveket.

Utcanévnap II Zecher János tér

Utcanévnapok sorozatunkban június 26-án a Jánosokat ünnepeljük, Isten éltesse Őket sokáig. Dunaújvárosban egy tér és több utca is ezt a nevet viseli. A teljesség igénye nélkül ilyen például az 1956-os szabadságharcosról elnevezett Zecher János tér (Zecher János életútját a kattintás után olvashatják), az Apáczai Csere János utca vagy a számítógép - tudomány megteremtőjéről elnevezett Neumann János utca. Róluk bővebben itt olvashatnak: https://dunaujvaros.hu/utcanevnapok

A múlt idéző sorozat összeállításában ezúttal is Buza Andrea, az Intercisa Múzeum régésze segédkezett, köszönjük munkáját! 

Múzeumok Éjszakája a Kortárs Művészeti Intézetben és az Intercisa Múzeumban

Június 26-án (szombaton) ismét Múzeumok Éjszakája. Az országos programsorozathoz városunk két kulturális intézménye, az Intercisa Múzeum és a Kortárs Művészeti Intézet is csatlakozott. Míg az Intercisa Múzeumban egyebek mellett lesz például interaktív várostörténeti játék, tárlat megnyitó és tárlatvezetés is, addig a Kortárs Művészeti Intézetben szintetikus piknik és zenés multimédiás révedezés is várja az érdeklődőket.

A részletes programokról itt tájékozódhatnak:

     Intercisa Múzeum: https://bit.ly/2SpQf3o

       Kortárs Művészeti Intézet: https://bit.ly/3j9cUfr

 

Szabó Gyula

Szabó Gyula 1931. június 20-án született Reszneken. Életét így mesélte el nekünk.

1931. június 20-án születtem Reszneken. A város alapításakor érkeztem Dunaújvárosba: 1951-től részt vett a kereskedelmi vendéglátás megszervezésében.

 

 

Visszavonták a DVCSH engedélyét

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) megerősítette a Rajta Újváros! Egyesület képviselőinek álláspontját és visszavonták a DVCSH távhőszolgáltatási engedélyét. A MEKH a közelmúltban nem jogerősen 25 millió forintra büntette a DVCSH-t, miután a cég a tél közepén korlátozta a fűtést Dunaújvárosban, a bölcsődékben például úgy zárták el a fűtést, hogy a gyerekek még bent voltak.

  • Pintér Tamás ezután jelentette be, hogy szerződést bontanak a DVCSH Kft.-vel és a DVG Zrt. venné át a feladatot. A 100 százalékban önkormányzati tulajdonú cég már hónapok óta készül a feladatra és megkezdte a műszaki paraméterek felmérését, a számlázási rendszer felállítását, valamint az ügyfélszolgálati irodák létrehozását is.
  • A MEKH ennek ellenére a DVG helyett az állami tulajdonú MVM Oroszlányi Távhőszolgáltató Zrt.-t jelölte ki arra, hogy július 1-jétől ellássa Dunaújvárosban a távhőszolgáltatást.
  • Bár a DVG hónapok óta készül a feladatra, míg az MVM OTSZ Zrt.-nek így mindössze 6 napja maradt erre, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata minden segítséget megad a cégnek ahhoz, hogy július 1-jétől rendben átvehesse a szolgáltatást. Ahhoz, hogy ez zökkenőmentes legyen ugyanúgy szükséges a DVCSH együttműködése, ez innentől kezdve teljes mértékben az MVM OTSZ Zrt. felelőssége, ahogyan a lakosság pontos tájékoztatása is.
  • A MEKH döntése a víz- és csatornaszolgáltatást nem érinti, arról később születik majd döntés, hogy ezt ki végzi majd 2022. január 1-től.

Oldalak