fő tartalom

március

Borovszky Ambrusnak állítanak emlékművet

Tisztelettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt 2022. március 18.-án (pénteken) 15 órakor a Vasmű úton, a Martinász szobornál a Borovszky Ambrus Emlékmű avatására.
 
Borovszky Ambrus 1950 tavaszától volt a Vasmű építésének helyi irányítója, 1953 decemberétől a Sztálin Vasmű igazgatója, egy rövid időszakot leszámítva egészen 1975-ös nyugdíjazásáig vezérigazgatója volt a vállalatnak.
 
Az avatón Kálló Gergely, országgyűlési képviselő mond beszédet, fellép az idén 70. születésnapját ünneplő Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes.

Emlékezzünk együtt '48 hőseire!

2020-ban és 2021-ben kényszerűségből nem ünnepelhettük együtt a márciusi ifjakat. Idén végre szabadon emlékezhetünk, minden dunaújvárosit sok szeretettel várunk!  A városi ünnepség kedden 10:00 órakor kezdődik a ’48-as Emlékműnél.
Az eseményen beszédet mond Kiss Kálmán költő-tanár; fellép Pálfalvi János, az Írisz Versszínpad képviselője.
Az esemény koszorúzással zárul. Majd Barkóczi Rosti Pál sírjánál emlékezünk a Pentele Baráti Kör Egyesület szervezésében.
 
Jöjjenek, tisztelegjünk együtt '48 hőseinek emléke előtt!

Egyeztessünk együtt a város klímastratégiájáról!

Elkészült Dunaújváros klímastratégiája, amelyet a lakosság is véleményezhet.

A dokumentum a Klímabarát Települések Szövetségének módszertani útmutatója alapján a KEHOP-1.2.1-18-2019-00254 „Élhető éghajlatért – helyi klímastratégia és szemléletformálás Dunaújvárosban” című projekt részeként az önkormányzat a Dunaújváros Felsőoktatásáért Alapítvánnyal közösen valósította meg.

Az egyeztetési anyag a mellékletben található. A klímastratégiával kapcsolatos javaslatait 2022.04.15-ig a klimavedelem@dunaujvaros.hu címre várjuk, hiszen az Ön véleménye is számít! Alakítsuk együtt a város klímastratégiáját, és terjedjen minél szélesebb körben a környezettudatos magatartásforma.

A projekttel kapcsolatos további információ itt olvasható: https://bit.ly/3pWsyx7

 

35 játszótér áll a dunaújvárosi gyerekek rendelkezésére városszerte

2021-ben több, mint tíz millió forintot fordított az önkormányzat a városi játszóterekre. Apróbb javításoktól elkezdve egészen egy új játszótér kiépítéséig. A Városüzemeltetési iroda munkatársai és az önkormányzati képviselők is kiemelt figyelmet fordítanak a játszóterek ellenőrzésére és karbantartására, amelyet a DVG Zrt. végez el.

 

Városépítőt és egykori társasházi képviselőt köszöntött az önkormányzat

Folytatódott a szép kort megélt polgárok köszöntése városunkban: Fellai Zoltánné „Erzsike néni” 95., Szabó György „Gyuri bácsi” 90. születésnapját ünnepelték. Az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötte a születésnaposokat.

 

 

Huszáros Villámcsődület lesz a Városháza téren

A Télűző Villámcsődület után március 11-én (pénteken) 17:00 órakor ismét visszatér a Vasas Táncegyüttes a Városháza térre. Ezúttal a Huszáros Villámcsődületre várják az érdeklődőket és a táncolni vágyókat! Az idén 70 éves Vasas Táncegyüttes a Velük táncolóknak egy kis meglepetést is ígér. 

Pintér Tamás polgármester nőnapi köszöntője

Kedves Lányok, Hölgyek, Asszonyok!

Március 8-án az Önök napját, a nőnapot ünnepeljük.

A boltok, az utcák megtelnek virágokkal, a férfiak figyelmesebbek, kedvesebben fordulnak Önök felé. Szép hagyomány ez akkor is, ha ezekkel a kis apróságokkal nem tudjuk meghálálni azt a sok jót, amit egész évben kapunk Önöktől, mégis alkalmat ad arra, hogy kifejezzük, elmondjuk, mennyit jelentetek, mennyire fontosak nekünk.

Hálával telve kívánok csodás Nőnapot és azt, hogy érezzék azt a megbecsülést, szeretetet, törődést tőlünk férfiaktól, amit mi is kapunk Önöktől - minden nap.

Köszönjük, hogy vannak nekünk!

 

Pintér Tamás

polgármester

Tisztelegjünk együtt '48 hőseinek emléke előtt!

2022. március 15-én (kedden) önkormányzatunk megemlékezik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján.

A városi ünnepség kedden 10:00 órakor kezdődik a ’48-as Emlékműnél.

Az eseményen beszédet mond Kiss Kálmán költő-tanár; fellép Pálfalvi János, az Írisz Versszínpad képviselője. Az esemény koszorúzással zárul.

A Béke városrész szebbé tétele a cél - már lehet pályázni

A Dunaújvárosi Közbiztonsági Alapítvány munkatársai alkotói pályázatot hirdetnek  általános- és középiskolás diákok részére. Az április 29-ig beérkező alkotásokat a Széchenyi István Gimnáziumban értékelik, illetve állítják ki, a győztes alkotások Dunaújváros közterületeire is kikerülnek.

 

Figyelem, ez csak próba!

Minden hónap első hétfőjén szirénapróbával tesztelik a szakemberek a város lakossági riasztó-tájékoztató rendszerét. A következő csökkentett üzemű próba március 7-én, hétfőn 11:00 órakor lesz. A jelzéssel kapcsolatban a lakosságnak teendője ezúttal sincs, ez csak a rendszer próbája. A szomszédunkban zajló háború miatt azonban sok városlakóban merült fel: mi a teendő, ha élesben szólalnak meg a szirénák?

A végéhez közeledik a munka a Széchenyi Kollégiumban

A DVG Zrt. munkatársai hétfő óta takarítottak és rendezték a bútorokat annak érdekében, hogy ha szükség van rá, akkor ideiglenesen el tudjuk szállásolni az ukrajnai háború elől menekülőket.

Mivel ez egy önkormányzati épület, ezért a megnyitásra szigorú szabályok vonatkoznak. A héten a Kormányhivatal Népegészségügyi Osztályának és a Katasztrófavédelem munkatársaival is bejárást tartottunk az épületben.

A nyitáshoz még szükség van a vízminták elemzésére és a tűzvédelmi rendszer hitelesítésére, ennek van egy átfutási ideje. Ezt követően az országos szervekkel egyeztetve és az ő iránymutatásukat betartva készen áll az épület a menekülők befogadására.

Köszönjük mindenkinek a munkáját, ami lehetővé tette a segítségnyújtást. Önkormányzatunk nagyrabecsülését fejezi ki mindazon dunaújvárosiaknak, akik bármilyen módon segítséget nyújtanak a háború miatt szükséget szenvedőknek.

Hétfőtől megszűnik a járványügyi korlátozások többsége

A kormány csütörtöki döntése alapján kivezetik Magyarországon a járványügyi korlátozások döntő többségét! Ennek értelmében hétfőtől megszűnik a maszkviselési kötelezettség,

a kötelező oltás előírását is megszüntetik,

a szociális és egészségügyi dolgozók esetén, idősotthonokban és szociális intézményekben marad a maszkviselés, valamint kivezetik a védettségi igazolványra vonatkozó szabályokat is.

Adományt vittek a háború elől menekülőknek

Pintér Tamás polgármester Kálló Gergely országgyűlési képviselővel közösen Záhonyba utazott, ahová egy nagy adag adományt vittek a szomszédban zajló háború elől menekülők számára. Az előzetes egyeztetések alapján leginkább gyógyszerekre, vitaminokra, pelenkákra és női higiénés eszközökre van most a legnagyobb szükség, ezért 500 ezer forint értékben vásároltak be ezekből. Emellett pedig édességeket is vittek a gyermekeknek. 

 

Dunaújvárosban is több témában lakossági adatgyűjtést végez a KSH

A korábbi évekhez hasonlóan a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint városunkban is több témában végeznek majd lakossági adatgyűjtést az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program részeként. Ebből adódóan az elkövetkezendő időszakban több dunaújvárosi lakost is megkereshet a KSH, hogy válaszoljon a társadalmat érintő, alapvető kérdésekre. A válaszok alapján készítik majd el az egész országra vonatkozó statisztikákat.

Oldalak