fő tartalom

november

Megkezdődött az advent időszaka és ezzel együtt a Városháza téri Adventi forgatag is megnyitotta a kapuit

November 27-én ismét ünnepi díszbe öltözött Dunaújváros főtere és óriási érdeklődés mellett megkezdődött az idei Adventi forgatag. A Városháza térre kilátogatók pont azt kapták, amire ilyenkor oly sokan vágynak: nyüzsgés, énekhang, ünnepi pillanatok, fények, találkozások, beszélgetések.

Közösségi falevélszedésre várják a lakókat

December 3-án 8 órától közösségi falevélszedést szervez Dunaújváros Önkormányzata és a körzetek képviselői.

Az akció során az eszközöket a szervezők biztosítják. Azok, akik részt kívánnak venni városunk szebbé tételében és megtisztításában jelentkezhetnek körzetük képviselőjénél. Minden segítőkezet szeretettel és szívesen fogadunk!

Tájékoztatás forgalomkorlátozásról

Tájékoztatjuk az érintett lakosságot, hogy 2022.11.28. - 2022.12.02. között az alábbi forgalomkorlátozásra lehet számítani a Kandó Kálmán tér közlekedésbiztonsági fejlesztése projekt kivitelezési munkái során:
 
  • közműépítési munkák miatt előreláthatóan félpályás forgalomterelés várható napközben 8:00-15:30 között a Dózsa György úton a Budai Nagy Antal úti csomópont előtt, a fotón látható helyen.
  • Az utat teljes útszélességben járható felülettel, minden délután visszaadják a forgalomnak.

Vasárnap kezdődik az Adventi Forgatag

November 27-én az első gyertya meggyújtásával kezdődik Advent időszaka, és ezzel együtt a Városháza téri Adventi Forgatag is megnyitja kapuit a karácsonyi vásárral.

Négy héten át színpadi produkciók, ünnepi díszbe öltöztetett főtér és téli finomságok várják a forgatagba kilátogatókat.

Vasárnap kezdődik az Adventi Forgatag – meggyullad a hit gyertyája

November 27-én az első gyertya meggyújtásával kezdődik Advent időszaka, és ezzel együtt a Városháza téri Adventi Forgatag is megnyitja kapuit a karácsonyi vásárral. Négy héten át színpadi produkciók, ünnepi díszbe öltöztetett főtér és téli finomságok várják a forgatagba kilátogatókat.

Az idei kínálatról Barta Endre alpolgármester és Medgyesi Miklós önkormányzati sajtószóvivő számoltak be.

Babaköszöntő csomag a dunaújvárosi újszülötteknek

Minden dunaújvárosi újszülött egy babaköszöntő csomagot kap ajándékba – Dunaújváros Önkormányzata és az Anyák a Hordozásért Alapítvány közösen indította el a Dunaújvárosi Babaköszöntő Csomag elnevezésű programot. Ráadásul mindegy is, hogy a baba hol született, a lényeg az, hogy az új család dunaújvárosi legyen.

Ez a kezdeményezés a múlt héten startolt, és az öt hónapos Lilike szülei már át is vehették az ajándékot.

Indul a pótösszeírás

Tájékoztatjuk az érintett lakosságot, hogy aki nem vett részt a népszámlálásban, jelentkezzen a Polgármesteri Hivatalban november 21. és november 28. között!

A pótösszeírásban azoknak kell részt venniük, akik a népszámlálási kérdőívet se online, se számlálóbiztos segítségével nem töltötték ki.

A pótösszeírás pontos időpontjait a mellékelt plakáton olvashatja.

Brutális teher az önkormányzatoknak az energiaválság

Az elmúlt időszakban fenekestül felforgatta a mindennapokat az energiaválság. Az elmúlt évben többszörösére nőttek az energiahordozók árai. Ez az áremelkedés nemcsak hazai jelenség, hanem egész Európa, sőt, az Európán kívüli országok életének mindennapjait is megnehezíti.

2021. április 1-jén a nemzetközi földgáztőzsdén az egy megawatt fűtőértékkel bíró földgázmennyiség értéke még 19,17 euró volt, azonban ez az érték 2021. október 5-én 116 euróra nőtt, majd 2021. december 21-én 180,26 euróra.

Az idei évben ez a tendencia tovább folytatódott, és 2022. augusztus 26-án 339,19 eurónál érte el az eddig csúcsot. 2022. október 4-én 1 MW gáz 161,95 euróba kerül.

 

Egy óra közgyűlési vita a vasmű helyzetéről

Bár rengeteg, mintegy hatvan napirend várt a november 17-ei közgyűlés tagjaira, várható volt, hogy téma lesz a testületben a Dunaferr helyzete, és ez lesz majd a legfontosabb.

Ennél aktuálisabb mostanság ugyanis nem sok akad térségünkben. Nos, egy kerek órán keresztül a Dunaferr volt a téma a csütörtöki közgyűlésen,  és de jó lenne azt leírni, hogy legalább egy lépéssel beljebb léptünk. Mert nem. Sajnos, nem léptünk.

Két szépkorú dunaújvárosi ünnepelte kerek születésnapját

Egykori bognármestert és vasműs dolgozót köszöntött az önkormányzat. Németh György és Badics György 90. születésnapjukat ünnepelték, és mindketten otthonukban fogadták a városvezetés jókívánságait.

A két születésnapost Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötték.

Felújítják a Petőfi Sándor utcai rendelőt, költöznek az orvosok

Tájékoztatjuk az érintett lakosságot, hogy 2022. november 17-től előreláthatólag 2023. február 28-ig felújítás miatt zárva tart a Petőfi Sándor utca 1. szám alatt található felnőtt háziorvosi, fogorvosi rendelő.

Az érintett rendelések helyszínei a költözés ideje alatt megváltoznak, amelyet alább olvashatnak:
 

Mentsék meg a Dunaferrt, 10 ezer ember megélhetése a tét!

"A Dunaferr 4500 embernek ad közvetlenül munkát, a beszállítókkal együtt ez a 10 ezret is meghaladja. (...) A vasmű, a vasműs emberek megmentése nem lehet pártpolitikai érdek!" – fogalmazott Pintér Tamás polgármester szerda reggel, a Karmelita kolostor előtt tartott sajtótájékoztatóján, ahol Szabó Zsolt és Mezei Zsolt alpolgármesterekkel közösen átadták azt a petíciót, amelyben tízezer ember nevében a kormányzat segítségét kérik: mentsék meg a Dunaferrt, 10 ezer ember megélhetése a tét! 

Részletek az alábbi videóban:

Szombaton lesz idei év utolsó lomtalanítása

Elérkeztünk az idei év utolsó lomtalanításához, amely november 19-én (szombaton) lesz.
 
A gyűjtőkonténerekkel 7 és 15 óra között az Új Vasmű út mögötti két nagy parkolóban, valamint a Barsi Dénes utcában találkozhatnak a lakók, amelyekbe kihelyezhetik a már nem használt, kidobásra ítélt használati tárgyaikat.
 
A legutóbbi lomtalanítás során 322 köbméter, 21 tonna lomtól tisztult meg Dunaújváros.

Figyelem, forgalomkorlátozásra kell számítani a Kandó Kálmán téren!

Tájékoztatjuk az érintett lakosságot, hogy egy héttel ezelőtt megkezdődött a Kandó Kálmán téren a körforgalmak építésének előkészítése, az előttünk álló hetekben a kivitelező tájékoztatása alapján pedig az alábbi forgalomkorlátozásokra lehet számítani a munkálatok során:
 

2022.11.14-18. között

Megkezdik a Dózsa György út - Verebély László út csatlakozásánál található három darab zöld sziget bontását. Ez félpályás forgalomtereléssel NEM fog járni, de a munkagépek és teherautók ki-és beállásánál előfordulhat majd időszakos forgalomkorlátozás.

2022.11.21-25. között

Előreláthatóan félpályás forgalomterelés lesz napközben 08:00-15:30 között a Kandó Kálmán Tér mellett a vasútállomási úton (mind a kettő bevezető úton, felváltva). Az utat teljes útszélességben járható felülettel vissza adják a forgalomnak minden nap délután.

Kérünk mindenkit, hogy figyelmesen közlekedjen a környéken. Köszönjük türelmüket és megértésüket!

 

Ki legyen az év "Pro Cultura Intercisae" díjasa?

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése minden évben "Pro Cultura Intercisae" díjat adományoz. Az elismerés a kimagasló teljesítményt nyújtó alkotó- és előadóművészeknek, művészeti közösségeknek, és mindazon személyeknek és közösségeknek adományozható, akik vagy amelyek a város kultúrájáért, hazai, illetve nemzetközi elismertségéért maradandót alkottak, tettek. A díj posztumusz díjként is adományozható. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet egészen 2022. november 18-ig, írásban.

A javaslatnak tartalmaznia kell a díjra méltónak tartott személy vagy közösség nevét, elérhetőségét, tevékenységének általános ismertetését és méltatását, a felterjesztő nevét, aláírását és elérhetőségét, továbbá az egyéni felterjesztett esetében a díj kifizetéséhez szükséges adatokat: születési hely és időpont, anyja neve, TAJ szám, adóazonosító, telefonszám vagy e-mail cím. A javaslatokat 2022. november 18-ig írásban kell eljuttatni Pintér Tamás polgármesterhez (2400 Dunaújváros, Városháza tér 1-2.), aki a díjat 2023. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján adja át, ünnepélyes keretek között.

Eddigi Pro Cultura Intercisae díjasok: https://dunaujvaros.hu/pro_cultura_intercisae_dij

Dunaújváros kenyere: rendhagyó adományátadóval

Folytatódott a Dunaújváros Kenyere akció: július 1-jétől szeptember végéig több, mint 400 ezer forint gyűlt össze a jótékonysági program részeként. A már említett időszakban a vevők minden, ezzel a megjelöléssel ellátott kenyér megvásárlása után 50 forinttal támogatták az Arany János Általános Iskolát.

Az adományt szerdán rendhagyó sajtótájékoztató részeként adta át Pintér Tamás polgármester és Róka Sándor a Széchenyi Pékség kereskedelmi vezetője.

A forradalom vérbefojtásának évfordulóján emlékezett a város kedden este

Fáklyás eseményen, együtt emlékezhettek a városlakók az 1956-os szabadságharc dunapentelei vérbefojtásának évfordulóján – a megemlékezésnek az Október 23. téren álló emlékmű adott otthont kedden.

Az önkormányzat büszkén emlékezett és emlékeztetett arra a történelmi tényre, hogy a vidéki települések közül városunk a legtovább kitartók közé került az 1956. november 4-én kezdődött szovjet invázió során.

Oldalak