Kérdezz - felelek

Tisztelt Látogató!

Ebben a menüpontban lehetőséget kívánunk biztosítani az Önök számára, hogy a várossal, az Önkormányzattal kapcsolatos kérdéseiket feltehessék. Ez amolyan a "zöld számhoz" hasonlatos szolgáltatás, természetesen azzal a feltett szándékkal, hogy kérdéseikre választ is kapjanak.

Személyes, vagy közérdekű kérdéseikre nyilvánosan kaphatnak választ - a kérdés és a válasz egyidejű megjelenésével - vagy ha ezt külön kérik, az Önök által megjelölt e-mailre küldjük el, úgy, hogy azt más ne olvashassa el. Felhívjuk figyelmüket, hogy ezen oldalon sem kívánunk politizálni, politikai felvetésekkel foglalkozni, azokra válaszolni. Feladatunknak azt tekintjük, hogy a megfogalmazódó - közérdekű - kérdésekre szülessenek meg az Önkormányzat és annak vezetőinek válaszai.

Megértésüket köszönjük és várjuk kérdéseiket !

<< Új kérdés >>

Katalin kérdezte: 17.03.29. - Városüzemeltetési és Beruházási Osztály
Tisztelt Cím! Szeretnék tisztán látni az ügyben, mert már kezd elegem lenni abból, hogy a kistestű kutyámmal szinte sehol nem lehet sétálni pórázon a házak között a Duna-part fele, mert mindenhol megszólnak minket, hogy nem lehet kutyát sétáltatni. Bezzeg ha a nagytestű kutyákat póráz nélkül viszik az nem zavar senkit, ráadásul sokszor látni, hogy még csak fel sem szedik a kutyapiszkot. Kissé dühítőnek tartom, hogy én betartom a szabályt és még is mindig minket szólnak meg. A kérdésem a következő: Ha ki van téve a futtatást tiltó tábla, de én pórázon viszem arra a kutyám, akkor ki kell kerülnöm minden területet? Mert akkor szinte sehol nem sétálhatnánk lassan...
Tancsáné Csontos Andrea kérdezte: 17.03.28. - Egyéb
Szeretném megkérdezni , hogy van e önöknél a Fogyasztóvédelemnek kihelyezett ügyfélszolgálata . Ha igen , melyik napokon és mettől - meddig tart az ügyfélfogadás 2017-ben ? Köszönöm a tájékoztatást . Tancsáné Csontos Andrea
Tóta Zoltán kérdezte: 17.03.14. - Városüzemeltetési és Beruházási Osztály
Sok városlakót hosszú ideje bosszant az Erste Bank előtti parkolóban kialakult kátyú. Eltüntethető-e ez a kátyú önkormányzati hatáskörben? https://scontent.ftsr1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/17308783_10206788332942028_7256388904992760319_n.jpg?oh=c5887505c29b887ed3e6914eb0be806b&oe=596B89C8
Szabó László kérdezte: 17.03.09. - Városüzemeltetési és Beruházási Osztály
Tisztelt Hölgyem/Uram! Valamikor nagyon régen tévedésből a Vasmű tér jobb oldalára forgalomtól elzárt területet festettek (nyilván tévedésből) Azóta gyökeresen változott a helyzet, mert Vasmű parkolója igen szűkössé vált, tehát ott is parkolnak autók, de ez senkit nem, zavart. Viszont a héten a rendőrség gyakorolta hatalmát és több tucat autóst büntettek meg, mert ott parkolt. Ez a mai napon történt. Kérdésem a következő. Lehetetlen lenne egy kék táblácskát rajta egy nagy P betűvel a a két autóbusz megálló után elhelyezni? Sok-sok ember életét tennék könnyebbé. Köszönöm figyelmüket. Szabó László, aki az egyik szenvedő alanya a dolognak.
iván kérdezte: 17.03.04. - Városüzemeltetési és Beruházási Osztály
A mai napon jártam a vasútállomáson.És finoman fogalmazva is siralmas az épület,kivül-belül. Elgondolkodtam azon,nem-e a vasútállomást kéne felújítani a "stadion" helyett.Mert szerény véleményem szerint többen használják a vasutat mint a stadiont.( nincs is foci). Talán azt a pénzt amit a zöld Sztk-ra fecsérelnek a vasútra lehetne fordítani,legalább is egy részét. A kérdés adott:: Mikor szánnak pénzt a Vasútállomás felújítására?
Szabó László kérdezte: 17.02.16. - Városüzemeltetési és Beruházási Osztály
Üdvözlöm önöket.Azzal a kérdéssel fordulok önökhöz,hogy a Palme köz,és a Dobó István u között levő parkban a járdák mellett levő,nem működő közvilágítási lámpákat mikor javítják végre meg?Van amelyik,már két éve nem világít.Még egy kérdésem van.Miért nem ürítik sűrűbben az ugyanitt levő kis szemetes kukákat?Sokszor teljesen tele vannak,és emiatt sok kutyatulajdonos nem szedi össze a kutyája után a "kutyagumit"!Szeretnénk mi az itt lakók,ha ezeket a hiányosságokat minél előbb orvosolnák! (Nem tudom,hogy jó helyre küldöm e a kérésem.) Tisztelettel:Szabó László .
Jánosi Ferenc kérdezte: 17.02.14. - Városüzemeltetési és Beruházási Osztály
Tisztelt Cím! A város északi részére tervezett csatorna megépítésének kezdési idejéről érdeklődöm. Az eredeti tervek szerint tudomásom szerint lassan már el kellett volna készülnie. Szóban történt érdeklődésemre mindig más időpont lett megadva, természetesen mindig egy későbbi időpontra elodázva. Legutóbb 2 hete érdeklődtem képviselőnknél aki betegsége miatt nem tudott az építéssel kapcsolatban semmit mondani. Több személytől hallani, hogy a beruházás nem valósul meg. Jó lenne valamilyen úton nyilvánosan tájékoztatni az érintett lakosságot, hogy megvalósul-e a tervezett beruházás és mikor. Szeretném még bejelenteni, hogy a Magyar út 84. előtti hídon levő járdaszakasz két helyen is megrongálódott, balesetveszélyes.
Tibor kérdezte: 17.02.05. - Városüzemeltetési és Beruházási Osztály
A Hengerész utcában nincs közvilágítás, kérnénk,a hiba kijavitását.
Anikó kérdezte: 17.01.22. - Főépítészi, Építésügyi és Környezetvédelmi Osztály
Tisztelt Címzett! Megszeretném kérdezni, hogy hova lehet bejelenteni az ablakpárkányon és az ablakon kidobált ételekkel etetett galambok miatt másoknak bosszúságot okozó embert. Az emeletről kidobált ételek zöldségek nem csak a földön, hanem az alatta lévő párkányon is vannak valamint nem oda piszkítanak,hanem lefelé nem kis bosszúságot okozva. Válaszukat előre is köszönöm.
Páj Nikolett kérdezte: 17.01.19. - Közigazgatási Osztály
Jó napot Kívánok! Olyan kérdéssel fordulok magukhoz, hogy mi a menete egy önkormányzati lakás igényléshez. Illetve milyen feltételekkel lehetne igényelni? Köszönöm Páj Nikolett

Oldalak