fő tartalom

Bringatúra - Hasznos információk!

Hírkép: Bringatúra - Hasznos információk!

Dunaújváros Önkormányzata és a Tourinform iroda idén immár 33. alkalommal rendezi meg a bringatúrát 2017. május 13-án, szombaton. A Dunaújváros - Mezőfalva - Dunaújváros útvonalú erőpróba természetesen mindenki számára ingyenes. Az alábbi, túrával kapcsolatos technikai információk nem csak a résztvevőket érinti, hiszen lesznek útlezárások és parkolási tilalmak is a rendezvény ideje alatt!

Program:

-          8.00 órától gyülekező és karszalagosztás a Városháza téren

-          8.30 órától bemelegítő edzés

-          9.00 órakor rajt. Az útvonal Dunaújváros-Mezőfalva-Dunaújváros

-          11.00 órakor visszaindulás Mezőfalváról

-          kb. 12.15 órakor kezdődik a tombolasorsolás

 

Technikai információk:

(folyamatosan elhangoznak a helyszínen is)

Ahogyan az elmúlt évben, idén is minden résztvevő kap az indulás előtt egy karszalagot, amellyel a visszaérkezés után részt vehet a tombolasorsoláson. Fontos megemlíteni, hogy a nyereményt csak a helyszínen lehet átvenni, vagyis addig lesz a tombolanyeremény újra húzása, amíg mindegyik ajándékot át nem veszi valaki a helyszínen. Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a sorsoláson csak és kizárólag érvényes, sértetlen csuklón elhelyezkedő karszalagok vesznek részt. Ahogyan megszokhatták a résztvevők, idén is lesznek sportutalványok, ajándékkönyvek, vacsorautalványok, gyermek és felnőtt kerékpárok az ajándékok között.

Biztonsági intézkedések, tudnivalók:

- 2017. május 13-án teljes útzár lesz a Városháza tértől a Dózsa György úton keresztül egészen a 6. sz főúton található körforgalomig (vasútállomás felé) 8:45 és 9:45 között valamint 11:15 és 12:15 között. Ez idő alatt a Dózsa György úton található parkolókból kihajtás gépkocsival nem lesz lehetséges.

- Az autóbuszok a fenti útzár ideje alatt kisebb késesekkel fognak közlekedni.

- A forgalmat és a rendezvényt rendőrök, polgárőrök, biztonsági szolgálat fogja biztosítani

- A túramenet mellett 6 fő motoros szervező kíséri a résztvevőket.

- A túra a menetirány szerinti jobb oldalon fog haladni.

- Az esetleges balesetek gyors segítségnyújtásához 2 mentő gépkocsit biztosítunk, illetve Mezőfalván és Dunaújvárosban is kerékpárjavítók állnak majd a részvevők rendelkezésére.

- Idén is gondoltunk azokra, akik esetleg menet közben kényszerülnek a túra teljesítésének feladásra, mikrobusz és tehergépkocsi fog a túrázókkal tartani, amelyek igény esetén akár többször is fordulnak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a túra a felvezető és záró autó között fog zajlani. Abban az esetben, ha valaki leszáll a kerékpárról szíveskedjenek igénybe venni a mikrobusz szolgáltatást, mert a záró autó csak és kizárólag a kerékpárt tekerő résztvevőket fogja kisírni.

- A résztvevőknek a KRESZ szabályait be kell tartaniuk!

- Abban az esetben, ha az időjárás nem megfelelő, magas a biztonságos lebonyolítás rizikófaktora, úgy a túrát elhalasztjuk, mert a biztonság a legfontosabb

Ezúton előre is szeretnénk megköszönni az autósoknak, a környékben lakóknak a türelmes hozzáállást, amelyet a 33. Bringatúra lebonyolításában tanúsítanak. Továbbá nem elég hangsúlyozni, hogy a bringatúra nem verseny, ezért kérjük, mindenki ennek szellemében induljon.

  • Létrehozva: 2017. május 8.