Pintér Tamás - Polgármester

Pintér Tamás - PolgármesterPintér Tamás vagyok, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere.

1981-ben születtem Dunaújvárosban. 2001-ben a Dunaújvárosi Főiskolán informatikai mérnöki, 2016-ban a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen igazgatásszervező szakon szereztem diplomát. Friss diplomás mérnökként Dunaújváros egyik középiskolájában helyezkedtem el, ahol hálózati mérnökként dolgoztam. Politika iránt érdeklődő környezetben és légkörben nőttem fel, mindig fontos volt számomra az igazságért való kiállás és a köz szolgálata. Kellő élettapasztalattal rendelkezve és a kialakult helyzetre reagálva döntöttem úgy, hogy a politikai pályán magam is résztvevője, alakítója leszek a közéletnek, mert lokálpatriótaként szerettem volna többet tenni Dunaújvárosért. Ezért indultam 2010 őszén az önkormányzati választáson, a választók bizalmából pedig be is kerültem a testületbe, ahol az ügyrendi és jogi, illetve az oktatási és kulturális bizottság tagjaként dolgoztam. A 2014-es önkormányzati választáson ismét önkormányzati képviselőnek választottak.

2016-ban országgyűlési képviselő lehettem, amikor behívtak a Jobbik Magyarországért Mozgalom Országgyűlési képviselőcsoportjába egy megüresedett listás helyre. Két évvel később Fejér megye 4-es számú választókörzetének polgárainak bizalmából egyéni országgyűlési képviselőként képviselhettem Dunaújvárost és környékét az ország házában.

2019. októberében a Rajta Újváros! Egyesület színeiben összellenzéki támogatású jelöltként, Dunaújváros polgármesterévé választottak, és mind a 10 egyéni körzetben a Rajta Újváros! Egyesület jelöltjeit választották képviselővé. Örömmel tapasztalom, hogy a 15 fős képviselő testület többsége elkötelezetten támogatja polgármesteri céljaim megvalósítását. 2019 őszén nehéz helyzetben vettük át Dunaújváros vezetését. A lakossággal való együttműködést új alapokra helyeztük; a testvérvárosi kapcsolatokat igyekszünk újjá szervezni, amelyre tapasztalatom szerint megvan a közös akarat.

Hálás vagyok szüleim segítségéért, támogatásáért, ami nélkül nem értem volna el azokat a sikereket és eredményeket, amelyekre ma már büszkén és jóérzéssel tekintek vissza. Azt gondolom, hogy a tartós siker érdekében szeretni kell az embernek a hazáját, települését. Úgy vélem, hogy lokálpatriótaként kell gondolkodni és elkötelezetten, kitartóan, a közösség érdekét figyelembe véve szükséges dolgozni.

Elérhetőségek:

Tel.: 06-25/544-312, Fax: 06-25/544-190
email.: polgmest@pmh.dunanet.hu, pintertamas@pmh.dunanet.hu

Vagyonnyilatkozat:

PDF ikon Vagyonnyilatkozat 2020

 

Pintér Tamás - facebook

  • Frissítve: 2020. június 22.