fő tartalom

Kutyatartás szabályai

2013 óta az ebet 4 hónapos korától kötelezően transzponderrel (bőr alá ültetett mikrochippel) megjelölve kell tartani. A chip beültetését követően a beavatkozást végző állatorvos köteles bejelenteni a kutya és a tulajdonos adatait a központi adatbázisba. Ezt követően minden adatváltozás (tulajdonos adatainak változása, lakhelyváltás, tulajdonosváltás, 1 hónapnál hosszabb tartózkodási helyváltozás) minden esetben ingyenes, de 8 napon belül jelezni kell az állatorvosnál. A transzponder segítségével egyszerűen számon tarthatjuk az oltásokat, állatorvosi beavatkozásokat, illetve a kutya elkóborolása esetén könnyen megkereshető a kutya gazdája. Aki elmulasztja kutyája chippelését, akár 45 ezer forintos állatvédelmi bírságra is számíthat.

Az állattartó köteles a kutya fajtájának, méretének, élettani szükségletének megfelelő életfeltételekről gondoskodnia. Kiemelten fontos a megfelelő mozgástér és mozgás lehetőség biztosítása. A kutya számára biztosítani kell a rendszeres és megfelelő társas viselkedés lehetőségét fajtársai, valamint emberek között, mely különösen elvárt a fiatal, növendék kutyák esetében. Mindemellett a kutyatulajdonosok kötelessége az is, hogy az általuk tartott állat ne zavarja a lakóközösséget.

A kutyát a városban csak pórázon vezetve szabad sétáltatni, kivéve az önkormányzat állattartásról szóló rendeletének mellékletében meghatározott kijelölt kutyafuttató helyeken, abban az esetben, ha az állat természeténél, viselkedéséből fakadóan nem veszélyeztet más állatot vagy embert. Kiemelten kérünk mindenkit, hogy a rendelet ezen pontját mindenki tartsa a be. A városban található kutyafuttatók listája megtalálható a honlapon, ezen felül minden körzeti képviselő oldalán tájékozódhatnak arról, hogy az Önök körzetében hol található kutyafuttatásra kijelölt terület. Arra, aki a kijelölt területen kívül a kutyát póráz nélkül sétáltatja 15 ezer forinttól 150 ezer forintig terjedő bírság szabható ki.

Szabálysértési eljárás alá vonható és bírság szabható ki arra a személyre, aki nem gondoskodik a kutyája után a közterület tisztán tartásáról. Az állatot közterületen felügyelő személynek az állat által okozott szennyeződést (ürüléket) haladéktalanul el kell távolítania. Ennek elmulasztása 5 ezer forinttól 150 ezer forintig terjedő bírságot von maga után.

Elveszett, közterületen kóborló állatok befogadásáról az önkormányzat gondoskodik. Elveszett kutyát a befogása után az Ebrendészeti telepre szállítják, beazonosíthatóság esetén értesítik a tulajdonost. Amennyiben erre a chip hiánya vagy adatváltozás be nem jelentése miatt nincs lehetőség, az állatot az Ebrendészeti telepen 14 napig őrzik, az ellátási költsége a tulajdonost terheli.  Ha a 14 nap letelte után a befogott állat örökbe adható. Az örökbefogadásra váró kutyák listája elérhető az önkormányzat honlapján.  

Ezúton is kérek minden dunaújvárosi kutyatartót, hogy tartsuk be ezeket a szabályokat, hogy a kis kedvencünk, mi magunk és a lakóközösségünk érdeke is egyaránt érvényesüljön!

 

  • Frissítve: 2021. június 2.
  • Létrehozva: 2021. június 2.