Jelenlegi hely
Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
Települési érték: Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
Kategória: kulturális örökség
A települési érték leírása: A Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Dunaújváros legrégebbi, legnagyobb hagyományokkal rendelkező művészeti csoportja, amely jelenleg is több mint 100 fiatalnak helyet adó kulturális közösség.
A Táncegyüttes 1952-es megalakulása óta több generációt nevelt a kultúra, a művészetek, a mozgás szeretetére. Az elmúlt hatvanöt évre visszatekintve kimagasló és eredményes tevékenységet végez.
Forrai Kálmán vezetésével 1952-ben alakult meg a Táncegyüttes. Kezdetben mecénásukról, a Dunai Vasműről nevezték el az együttest. A kezdeti próbálkozások elsősorban a közösségi rendezvények, felvonulások színesebbé tételét célozták.
Röviddel az alakulás után, 1954-től Wünsch László dolgozott a tánckarral, saját és vásárolt koreográfiákkal bővítették a repertoárt, feleségével, Tomcsányi Éva balett mesterrel pedig 1957-ben letelepedtek Dunaújvárosban.
1965-ben Dunaújvárosban rendezték a Vasas Néptánc Fesztivált, az együttesnek ebben az évben lett művészeti vezetője és koreográfusa Péterffy Attila, akinek nevéhez fűződik a Rábai Miklós-féle irányvonal meghonosítása és Molnár István módszereinek alkalmazása a táncosok képzésében. Ezzel egy új és eredményekben gazdag időszak kezdődött a táncosok életében.
1980 őszén vette át Neuwirth Annamária és Szögi Csaba a vezetést. Mindketten Novák Ferenc és Foltin Jolán tanítványai voltak, akik nagy lendülettel láttak neki az akkor már 400 főt számláló utánpótlás megszervezéséhez. Innentől datálódik a néptánc mellett, a táncszínházi műhely, amely országosan is egyedülálló, példaértékű volt. Külföldi fesztiválok fődíjai és nívódíjai bizonyítják a magas minőségű munkát.
Az együttes magjából megalakult Budapesten a Közép-Európa Táncház.
Rácz Attila ekkor került a táncegyüttes élére. 1992-ben az immár 40 éves együttes ismét megújulóban volt, Dijonban és Thaiföldön is képviselték hazánkat és városunkat, és elnyerték a Pro Cultura Intercisae díjat 1998-ban.
1999-ben a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza keretében, megalakult „Dunaújváros Táncszínháza”, átmenetileg Hájasné Nagy Anikó vitte tovább a Vasas Táncegyüttes szakmai munkáját. a Táncszínház tagjai a Vasas új generációs felnőtt táncosai, valamint más együttesektől átkerült profi táncosok lettek. Művészeti igazgató Rácz Attila, munkatársa pedig Skaliczky Andrea lett.
Ezt követően pedig a Táncegyüttes két új művészeti vezetője Halmi Zoltán és Balogh Edina lett. A két kitűnő mester, aki időt és fáradságot nem kímélve dolgozott, elérte azt, hogy 2002-ben a Táncegyüttes fennállásának 50 éves jubileumi műsorával fergeteges sikert aratott. Bizonyítást nyert, hogy nekik is sikerült megindítani azt a folyamatot, ami az elődöket a szakmai sikerek magaslataira emelte. Szép sikerek következtek a Szolnoki Fesztiválon, illetve a Riesai Nemzetközi Fesztiválon arany, majd bronz érmet nyertek.
2012-től, a 60. jubileum megszervezésétől napjainkig Szőke Genovéva és Suplicz Mihály szakmai irányításával dolgozik a nagy múltú közösség. Az MMK fenntartóként, az együttest támogató Alapítvánnyal karöltve azon dolgozik, hogy támogassák az együttes fejlődését, minőségi tevékenységét.
Hazai fesztiválok díjai, szóló táncosi díjak bizonyítják a jelenleg is folyó magas szintű szakmai munkát. Hosszú évek után ismét külföldön képviselik hazánkat, és hirdetik a magyar néptánc páratlan szépségét!
Az elmúlt 5 évben szinte teljes generációváltás zajlott az együttesnél. Jelenleg felnőtt együttes mellett 4 utánpótlás csoporttal dolgozik. Dunaújvárosban bizonyította a vasas amatőr néptáncosok serege, hogy táncszeretete, felkészültsége alapján továbbra is megilleti az a kiemelkedő szerep, amit a magyar néptánc mozgalomban nemzetközi és hazai színtéren is betöltött. Javában készülnek a 65. jubileumi gálára, amely egyúttal azt is igazolja, hogy a Vasas jelenleg is Dunaújvárosé, mint ahogy Dunaújváros a Vasasé.
Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a több évtizedes lelkiismeretes és a közösség számára példaértékű művészeti és hagyományőrző tevékenységének elismeréseként 2017. évben a „Dunaújvárosért Díjat” a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes részére adományozta.