Elismerés a kultúra kiválóságainak

Városunk közgyűlése 1996-ban alapította „Pro Cultura Intercisae” díjat azzal a szándékkal, hogy a kimagasló teljesítményt nyújtó alkotó- és előadóművészeknek, közösségeknek, akik a város kultúrájáért maradandót alkottak, azoknak ezúton is kifejezhesse elismerését. A közgyűlés még decemberben döntött az idei díjak adományozásáról, ennek értelmében Freiedrich Ferenc szobrászművész, Móder Rezső szobrászművész és a Kortárs Művészetri Intézet vehetett át díjat.

FRIEDRICH FERENC

Friedrich Ferenc 1963 óta él Dunaújvárosban. A középiskola befejezése után a Dunai Vasműben helyezkedett el munkásként, a műszaki főiskolai diploma megszerzése óta a vállalatnál metallurgusként a kutatás területén dolgozik.
Műalkotásaival 1975-től rendszeresen vesz részt hazai és külföldi kiállításokon. Tagja a Művészeti Alapnak, 1983-től az Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének.
A Dunaújvárosi Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep egyik megalapítója és szervezője. Jelenleg is a Dunaferr – Art Dunaújváros Alapítvány mellett működő Művészeti Tanács tagja.
Szobrai a Dunaújvárosi Szoborparkban ugyanúgy megtalálhatók, mint más közgyűjteményekben, így a British Múzeumban Londonban, a Magyar Nemzeti Galériában Budapesten, a Janus Pannonius Múzeumban Pécsett, a Szent István Király Múzeumban Székesfehérváron.
Szobrainak anyaga a helyben gyártott acél és krómacél, de anyaga a tér is, amelyben mozognak, amelyet pontos és élesreszabott formáikkal rétegekre bontanak, s amelyek a rétegek közötti új formákként jelennek meg.
Friedrich Ferenc tevékenysége széleskörű: a szobrászat – kisplasztika, a kiállítás léptékű szobor, a monumentális plasztika, az éremművészet, valamint a festészet és grafika ágazatát is felöleli. Tartalmilag munkásságának legjelentősebb alkotóterülete a konstruktív szellemiséghez kötődő, struktúra-elvű, geometrikus jellegű formálódás móddal hangsúlyozott plasztikai tárgyteremtés. Elvont nyelvezetű munkáit és az alapformákba redukált kisplasztikáit a tőmondatszerűen fogalmazott érmeit, ipari objektjeit precíz kidolgozottság, mérnöki pontosság jellemzi. Egyszerűségre törő komponálásmód, áttekinthető tömeg- és formateremtés, plasztikai rend, és a szabályosságot, a rendet megtörő, bizonytalanságot is megidéző elmozdulások éltetik a Friedrich-műveket.
Dunaújváros Szoborparkjában a Kapcsolat és a Viszony 2000 című művei láthatók, a főiskola udvarán a 2005-ben felavatott Déri-emlékoszlop. Köztereinket az általa készített díszkutak, illetve az OTP Bank előtti nagyméretű plasztikája díszítik.
Köztéri szobrai többek között Zalaegerszegen, Veszprémben, Iszkaszentgyörgyön és a megyén belül Adonyban is megtalálhatók.
Fel kell idézni Budapesten a Városligeti-tavon 2000-ben kiállított, a kortárs magyar szobrászat bemutatkozási lehetőségét kitűnően felismerő Friedrich monumentumot is, melynek hátterét a Vajdahunyad vár impozáns épületegyüttese képezte.
Friedrich Ferenc az elmúlt években nagy ívű alkotói programot valósított meg:
- 2004-ben a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt.
- 2005-ben kiállítása volt Kiscelli Kastély templomtermében.
- Legújabb munkája a Dunaújvárosi Főiskola előtti tér kialakítása.

MÓDER REZSŐ

Móder Rezső Dunaújvárosban élő Munkácsy-díjas szobrászművész. Tagja a Magyar Képző- és Iparművészek Országos Szövetségének, a Magyar Képzőművészeti Társaságok Szövetségének, a Magyar Fesztiválok Szövetségének. 1982-ben szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő, valamint sokszorosított grafika szakán. Kiváló művészeti tevékenysége mellett alapítója és működtetője a Zenélő Szoborparknak.
„Ma, amikor a magyar politikusok és gondolkodók egyaránt a megújuló Európára szegezik tekintetüket, Móder Rezső művészete anakronisztikusnak hat. Belegyökeredzett a dunaújvárosi (sőt, sztálinvárosi) vasmű proletárhagyományába, az anyagól elszakadni nem tudó kézműves, földhözragadt utópiákat ápoló, vaskos humorú kelet-európai. Bérelt helye van a jövő múzeumában. Autentikus.” – írja Móder Rezsőről dr. Beke László, a Műcsarnok volt főigazgatója, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézet jelenlegi igazgatója … és valóban, Móder: jelenség, bárhol is van, Dunaújvárost, a dunaújvárosi vasgyárat, a Dunát képviseli, hirdeti … kiváló művészetével megszállottan Dunaújvárost népszerűsíti … ízig-vérig idevaló, köztünk élő, és értünk hangoskodó művész.
Móder Rezső 1982-en végzett a Képzőművészeti Főiskola festő szakán. De művészete túllép a festészeten: mobilszobrász, szobrász, grafikus, performer, zeneműves, verskészítő, térszerkesztő. Önnön művészetét komplex tevékenységnek szokta emlegetni, élete pedig komplex művészet: minden megnyilvánulását áthatja az alkotás folyamata, ha véleményt közvetít, azt képversben teszi, műcímei komplett kisregényekké dagadnak, minden alkotást beavatkozásként él meg: tárgyaival szemléletet közvetít. Annak ellenére, hogy nem tekinthető filozofikus művésznek, jellemzője a véleménykimondás olthatatlan vágya.
Alapítója és működtetője a Zenélő Szoborparknak, ahol évente több bemutatót, nyitott órát tart óvodásoknak, főiskolásoknak egyaránt. Olyan értékrendet képvisel, amely nem ismer szabályokat, konokul önnön elveit követi. Művészete egyértelműen utal arra, hogy ismeri és érti az avantgarde példaképek munkáit, de az elődök hagyományát elemeire szedi és új konstellációba dolgozza fel azt, így teremt egyedi és összetéveszthetetlen művészetet, móderi formavilágot.
A 2005. évi Budapesti Tavaszi Fesztiválon a Dorottya Galériában megrendezett kiállítását híveinek és ellenségeinek ajánlotta. A megszállott művészt és dunaújvárosit Mindnyájuk figyelmébe ajánlhatjuk: híveknek és ellenségeknek … mert józan ésszel senki sem vitathatja el tőle, hogy városunk emblematikus figurája, akinek Beke László művészettörténész szavaival, helye van a jövő múzeumában, ahol évtizedek múlva is Dunaújvárost hirdeti.

KORTÁRS MŰVÉSZETI INTÉZET

A Dunaújvárosi Tanács 1990-ben alapította meg a Modern Művészetért Alapítványt, amelynek fő célja a múzeumépítés volt. Az alapítványt Dunaújváros Közgyűlése 1994-ben alakította át Közalapítvánnyá. Elhúzódó építkezés után, 1997 szeptemberében nyílt meg az Uitz terem mellé épített 2 új kiállítótér, azóta beszélhetünk Kortárs Művészeti Intézetről.
Az Intézet feladata időszaki kiállítások szervezése, benne természetesen a helyi művészek alkotótevékenységének bemutatása, közművelődési feladatok ellátása, valamint a gyűjteménygyarapítás. Utóbbiról Páldi Lívia 1997-ben így fogalmazott:
„A gyűjtemény fejlesztésének célja egy olyan válogatás létrehozása, ami a 90-es évek végtelenül heterogén művészetéről képes beszélni . Így az általunk fontosnak és meghatározónak ítélt csomópontokat, reflexiókat és gondolkodásmódot szeretnénk együtt látni a kollekcióban.”
Kovalovszky Márta művészettörténész, a székesfehérvári István Király Múzeum nyugalmazott muzeológusa „ A Székesfehérvár–Dunaújváros váltófutás” c. írásában egyebek között az alábbiakat írja az Intézetről (részletek):
„…a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet… megalakulása óta derűs kíváncsiságom, igyekvő figyelmem tárgya. Olykor titokban irigyeltem is néhány dolog miatt (pénz, szervezőkészség, ügyesség, épület)….1997-től kezdve, amikor megnyílt és működni kezdett a dunaújvárosi intézet, egyre tisztábban kellett látnom, hogy benne egy másfajta, új típusú művészeti intézmény ölt testet (neve is kifejezi ezt, nem MÚZEUMnak hívják, hanem INTÉZETnek …) … Mint öreg bakfis, szégyenszemre ha a dunaújvárosi Intézet épületére gondolok elfog a sárga irigység. … már az a tény is méltánylandó, hogy Magyarországon ahol, az I. világháború óta a Szombathelyi Képtár kivételével nem emeltek múzeumi vagy kiállítási célú épületet,… ezt kifejezetten erre a célra tervezték. Nem kis erőfeszítés és elszántság árán létrejött ez a rugalmas téregyüttes, amely a jelen és a jövő művészetének otthona lehet…”
Az Intézet működése nem volt konfliktusoktól mentes, ifj. Koffán Károly az Intézetet méltató írásában a kezdeti időket - a helyi képzőművészekkel kialakított kapcsolat vonatkozásában - a „kölcsönös bizalmatlanság és tapogatózás időszaka”-ként jellemezte. Ám a kölcsönös jó szándék végül is utat tört magának, párbeszéd indult a helyi művészek és az Intézet között a sajtó bevonásával. Jelentős az a szerep is, amelyet az Intézet az Újpart Dunaújvárosi Művészek Egyesülete létrejöttében játszott. Kimondható, hogy az Intézet, a maga megszerezte nemzetközi tekintély mellett, és ennek súlyával, igazi gondos gazdája lett az itteni művészetnek. Ifj. Koffán Károly az Intézet teljesítményének egy másik vonatkozását is hangsúlyozza: azt az elvi tisztaságot, amellyel az Intézet a vitákban, akár a város művészeivel folytatott vitákban viselkedett, és kereste a pozitív megoldásokat.
Kovalovszky Márta így fejezi be a fent említett, „ A Székesfehérvár –Dunaújváros váltófutás” című írását: „Ha egy hozzám hasonló ősz muzeológus végigjárja a dunaújvárosi kiállításokat, lemerészkedik az alsó termekbe, leül egy kávéra a földszinti büfében, ahol az utcáról beszűrődő zaj oly nyájasan kíséri a benti fiatal látogatók gyors gesztusait, komoly és vidám beszélgetését, átböngészve a falon fityegő plakátokat és az asztalokra helyezett szórólapokat, megnyugodva szedegeti össze holmiját. A stafétabotot is csak egy pillanatig szorongatja még, hogy aztán – nagyvonalúsággal palástolva izgalmát, egy fiatal kolléga kezébe csúsztatva ezt suttogja: „Itt a vége, fuss el véle!”