Az 1989-es évet követően a hirtelen bekövetkezett belpolitikai változások után ugrásszerűen megnőtt Magyarországon a bűncselekmények száma, ezek közül is a lakosságot legjobban irritálók: gépjárművek és lakások ellen, illetve a közterületen elkövetett garázdaságok. Látványosan emelkedett az utcai támadások, a közintézmények és - az árrobbanás egyenes következményeként - a kereskedelmi egységek elleni bűntettek. A lakosságot is és a rendőrséget is váratlanul és felkészületlenül érte mindez. Ezért beindult a lakosság önvédelmi mechanizmusa, melynek következményeként lakóterületenként megszerveződtek a polgárőr egyesületek.
A polgárőrség tagjai olyan civil személyek, akik a polgárőr mozgalom alapelveivel egyetértve a törvényességre, az emberi jogok tiszteletben tartására törekedve anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzik munkájukat a közösség érdekében. Önként tevékenykedve közös célért, hisz városunk közbiztonságának javítása közösségi érdek. A szervezet fő tevékenységi köre tehát a bűnmegelőzés, környezet- és ifjúságvédelem, de szükség esetén katasztrófavédelmi, tűzvédelmi feladatokat is ellát.
A polgárőrök rengeteg időt, fáradtságot fektettek hosszú évek óta a polgárőri tevékenységbe. Az éjszakában testi épségünket veszélynek kitéve több ezer órát töltenek évente járőrszolgálatokkal. A szolgálatok során - a rengeteg tapasztalatszerzés mellett - számtalan autófeltörést, -lopást, garázda cselekedetet és egyéb bűncselekményt hiúsítottak meg puszta jelenlétünkkel. Járőrszolgálatokat általában önállóan végzik, de gyakran előfordult rendőrséggel közösen végrehajtott köz- és közlekedésbiztonsági akció. Mindezeken kívül városi és iskolai rendezvények szervezésében és lebonyolításában is aktívan tevékenykednek.
A hosszú évek tapasztalataira és gyakorlatára építve, új formában, azonban töretlen lelkesedéssel és odaadással kívánnak bekapcsolódni a város jobb közbiztonságáért folytatott küzdelembe. Ennek alapja az állami és önkormányzati rendfenntartó szervek mellett egy széleskörű, társadalmi összefogás, ahol a polgárőrségek szerepe lehetővé tenni az állampolgárok szervezett részvételét a bűnözés elleni fellépésben.
Éppen ezért céljuk a polgárőr mozgalom népszerűsítése, továbbá taglétszám folyamatos növelésével minél hatékonyabban fellépni lakókörnyezetük, a város lakóinak életfeltételeire kedvezőtlenül ható jelenségek távoltartásáért, megszüntetéséért.
PANNON POLGÁRŐRSÉG
Cím: Pannon Polgárőrség
2400 Dunaújváros, Apáczai Csere János út 11
Honlap: www.pannonpo.hu
E-mail: info [at] pannonpo [dot] hu
Tel: 06 30/621-5854 30/621-5856
Elnök: Kovács Sándor
Elnök helyettes: Barányi Gábor
Titkár : Perjési Tímea
Elnökségi tagok: Zámbó Piroska ; Csengeri Gábor