fő tartalom

Hábermajer Jánosné

Hábermajer Jánosné1933-ban született Tamásiban, gyermekkorát Tolna megyében töltötte ahonnan családjával kitelepítették. Később, az 1956-os forradalom és szabadságharc után bebörtönözték. Ezek ellenére emberi méltóságát megtartva, közgazdaságot tanult és becsülettel helyt állt az embert próbáló időkben. Vitézi renddel tüntették ki, majd a rendszerváltás után számos szervezetnek volt tagja, vezetője többek között a Politikai Foglyok Országos Szövetsége Dunaújvárosi Szervezetének, valamint a Dunaújvárosi Evangélikus Centrumért Alapítvány elnöki teendőit látja el.

Közéleti tevékenysége során sokat tett és tesz hazánk, és szűkebb környezetünk, Dunaújváros értékeinek megőrzése érdekében. Keresztény konzervatív életfelfogása, és a közösség szolgálata egész életében végigkísérte.

Kiemelkedő és példaértékű életútja, a dunaújvárosi közösségért végzett lelkiismeretes tevékenységének elismeréseként Dunaújváros MJV Közgyűlése a „Dunaújvárosért Díjat” Habermajer Jánosné részére adományozta.

  • Frissítve: 2014. október 27.
  • Létrehozva: 2014. október 27.