Az ár- és belvízhelyzetet elemezték – tavaszi ülését tartotta a Fejér Megyei Védelmi Bizottság

Megtartotta tavaszi rendes ülését a Fejér Megyei Védelmi Bizottság, dr. Simon László kormánymegbízott, a testület elnöke vezetésével, március 2-án. Az ülésen, a megyei kormányhivatal dísztermében részt vettek a bizottság állandó és meghívott tagjai, valamint a meghívott vendégek. Az egyik legfontosabb, legaktuálisabb témakört az ár- és belvízhelyzet elemzése, illetve a felkészüléssel kapcsolatos feladatok jelentették.

A megyei védelmi bizottság ülésén a főbb napirendi pontok, témakörök a következők voltak:

a Fejér Megyei Védelmi Bizottság 2016. évi feladat- és pénzügyi tervének megvitatása, elfogadása,
a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság beszámolója az aktuális ár- és belvíz elleni védekezésre történő felkészülés megyei helyzetéről,
beszámoló az ár- és belvíz elleni védekezésre való felkészülés katasztrófavédelmi feladatairól, különös tekintettel a védekezéshez kapcsolódó az I. és II. kategóriába tartozó vízilétesítmények vízügyi hatósági felügyeleti ellenőrzésének tapasztalatairól,
határozati javaslat a megyei nukleárisbaleset-elhárítási intézkedési terv felülvizsgálatára,
tájékoztató a települési önkéntes mentőszervezetek megalakításának megyei tapasztalatairól,
tájékoztató a 2015. évi iparbiztonsági feladatok végrehajtásáról, a 2016. évi fő feladatokról,
tájékoztató  „Fertőző betegségek a klímaváltozás tükrében”címmel,
tájékoztató a „Toborzó Országfutás 2016” programról.

Az ár- és belvízhelyzetről, továbbá a felkészüléssel kapcsolatos feladatokról Kiss Jenő, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság megyei szakaszmérnöke és Magosi Lajos tűzoltó ezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója tartott beszámolót. Elhangzott: a jelenlegi időjárási viszonyok és az előrejelzések alapján nem várható árvíz. Másodfokú belvízvédelmi készültséget rendeltek viszont el a Cece-Ősi belvízvédelmi szakaszon. A nap hírei közé tartozik: március 2-án a Vízügyi Igazgatóság megkezdte a Velencei-tó vízszintjének csökkentését, mert az 2 centiméterrel meghaladta a maximális szabályozási szintet. A következő hetekre érvényes előrejelzések alapján a szakemberek nem számítanak rendkívüli időjárási körülményekre, ezért a belvízhelyzet normalizálódása várható, egy-egy rendkívüli ciklon azonban bármikor megváltoztathatja a belvízhelyzetet.

Az ár- és belvízhelyzetre való felkészülés fontosságáról, valamint a megyei védelmi bizottság idei feladatairól, pénzügyi tervéről szóbeli kiegészítéseket tett és a teendők jelentőségét hangsúlyozta dr. Varga Attila Ferenc ezredes, a HM Védelmi Hivatal mb. főigazgatója és dr. Tóth Ferenc tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság polgári védelmi főfelügyelője a testület ülésén.

A tájékoztatókat a megyei védelmi bizottság tuudomásul vette, a határozati javaslatokat egyhangúlag elfogadta.

(Fejér Megyei Védelmi Bizottság)

Védelmi Bizottság ülésén (jobbról) dr. Varga Attila Ferenc ezredes, a HM Védelmi Hivatal mb. főigazgatója, dr. Tóth Ferenc tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság polgári védelmi főfelügyelője, dr. Simon László kormánymegbízott, a testület elnöke, Bárdos Zoltán mk. tűzoltó alezredes, a védelmi bizottság titkára, Magosi Lajos tűzoltó ezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója.                                               

(Fotós: Horváth Gábor)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

módosítva
2016. március. 03.

facebook megosztás