fő tartalom

„Keleten, nyugaton, északon és délen,- Pásztortüzek égnek minden magyar végen, - Lesz még örömünnep magyar földön, égen!”

Hírkép: „Keleten, nyugaton, északon és délen,- Pásztortüzek égnek minden magyar végen, - Lesz még örömünnep magyar földön, égen!”

A Nemzeti Összetartozás napjára emlékeztek

1920. június 4-én, 16:32 perckor írták alá a Trianoni békeszerződést, amelynek következtében a történelmi Magyarország elveszítette területének kétharmadát és lakosságának mintegy hatvan százalékát. A magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiájának igazságtalanságára Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata az Evangélikus Templomban emlékezett.

 

A tragikus sorsdöntésre való visszatekintés Stermeczki András, evangélikus lelkész áhítatával kezdődött, amelyben kiemelte hon szívvel kell emlékeznünk és határtalanul szeretnünk, hiszen családi kötödések, Erdélyi vagy Felvidéki, Vajdasági vagy Kárpátaljai kirándulások, megannyi magyar olvasmány és alkotás van, amely még ma is körbevesz bennünket minden égtáj felől.

–  (…) Továbbra is szeretni és tenni kell azért, hogy akár vendégszeretettel, akár művészetekkel és tudománnyal, de mindig becsülettel emlékezve ápoljuk e nemzet kincseit, még akkor is ha megint minden oldalról körbefognak bennünket, azok, akik a másságot szóban tisztelik, de azt, hogy mi magyarok megmaradjunk magyarnak azt mégsem segítik… Több, mint 100 éve sem pusztíthatta el a kisebbséget, mert mi tudjuk bőrünkön érezzük, „Íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek!” Ámen.

Az áhítatot követően Szmodics László a Rosti Pál Gimnázium pedagógusa, a Pentele Baráti Kör Civil Egyesület tagja mondott emlékező beszédet, amelyben úgy fogalmazott: Trianon óta  derékba tört országban és köré koszorúzott államokban él a szülőföldjén maradt magyarság. De él!

– Június 4.-e azonban a fájó Trianon ellensúlyaként a Nemzeti Összetartozás Napja. Így történelmi tabló és ok-, tanulságkeresés helyett közös cselekvési szándék kinyilvánítása a legfőbb dolgunk. Ahogy a gyászunkban a halottakról beszélünk, de az élőknek, az élőkről szól minden.

 

A Szózat közös eléneklése után a megemlékezés a templomkertben található Trianon emlékműnél folytatódott, ahol Csarnai Bálint, a Széchenyi István Gimnázium trombitajátékát hallhatták a résztvevők.

Az emlék-esemény a koszorúzással folytatódott: Dunaújváros Megyei Jogú Város nevében Pintér Tamás polgármester és Dr. Molnár Attila jegyző helyezték el a koszorút a Trianon-emlékműnél.

Ezt követően pártok, intézmények és szervezetek vezetői helyezték el az emlékezés virágait, majd Stermeczki András evangélikus lelkész közös imádságra hívta az egybegyűlteket.  Zárásként felcsendült a Székely Himnusz, majd Kiss Kálmán költő, tanár szavalta el saját, erre az alkalomra írt versét. 

  • Létrehozva: 2023. június 8.