fő tartalom

Arnold Erika

Arnold Erika tanítónő 1991-ben munka mellett szerezte diplomáját Esztergomban a Vitéz János Tanítóképző Főiskolán. Pályáját 1987-ben kezdte az előszállási Általános Iskolában, majd 1993-tól a dunaújvárosi József Attila Általános Iskolában, illetve annak jogutód intézményében a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában folytatta. 2011. augusztus 16-tól tanít a Vasvári Pál Általános Iskolában.

Rendkívül sokoldalú egyéniség kivételes tanítói tehetséggel. Pedagógiai munkásságában kezdetektől fogva különleges módszerekre törekedett. A természettudományok területén nagy szakértelemmel rendelkezik, alsós tanítványait már a kísérletezés izgalmával, a felfedezés örömével vezeti be a természet csodás világába. Több hetet meghaladó projektekben színesen ötvözi a különféle tantárgyakat, lelkesen épít a gyerekek kreativitására, így fantasztikus eredményekkel örvendezteti meg a szülőket a projektzáró találkozón. Csapatai komplex versenyeken is indulnak.

A kultúra, a művészetek, az irodalom szeretetét a szülői házból hozta magával és adja tovább fáradhatatlan kitartással három évtizede tanítványok sokaságának. A magyar nyelv és irodalom tanításakor kompetencia alapú oktatással, kooperatív csoportmunkával, a művészeti területek – zene, tánc, drámajáték – ötvözésével teljesítette ki tanítványai egyedi fejlesztését. Mindig nagy hangsúlyt fektetett a szövegértés, szövegalkotás magas színvonalú elsajátítására, tanítványai fogalmazásaiból versek, elbeszélések születtek később. Másik szívügye a beszédkultúra, a szép magyar beszéd és választékos kifejezés formálása. Ehhez kapcsolódva tanítványait bevezette a színészmesterség és a média rejtelmeibe, több alkalommal látogatást szervezett a Dunaújvárosi Egyetem Kommunikáció és Médiatudomány tanszékének stúdiójába, ahol a gyerekek riportokat készíthettek, kipróbálhatták színészi tehetségüket a kamerák előtt, felvételek őrzik a hihetetlenül fergeteges perceket.

Az irodalomhoz és az előadó művészeten keresztül a színészet világához való kötődése számos más területen is érvényesült. Az elmúlt évtizedek alatt rengeteg versmondó, mesemondó verseny szervezésében közreműködött városi, később kistérségi, tankerületi szinten is. Városunk jeles színművészeit hívta meg zsűritagnak nagy örömet okozva a versenyző diákoknak. Nem csak szervezte a versenyeket, tanítványait is sokszor készítette fel, és méltán büszkélkedhettek kiváló eredményekkel öregbítve ezáltal városunk hírnevét.

Kóka Rozália Magyar Örökség díjas mesemondó által szervezett országos mesemondó versenyen, valamint az Apáczai Kiadó által fémjelzett országos versíró versenyen is II. helyezést értek el tanítványai. Ezen kívül két országos szintű versmondó versenyen is különdíjat kaptak az általa felkészített gyerekek. A verseken és meséken túl a népdalok, népi játékok hagyományőrző varázslatában is otthonosan mozognak diákjai. A Dél-dunántúli Regionális Tehetségkutató versenyen népdal kategóriában induló tanítványát szintén különdíjra méltónak találta a zsűri.

A versenyeken kívül az iskolai ünnepségek szervezésében is aktívan közreműködik. Egyedi ötleteivel, koreográfiáival, forgatókönyveivel, a színpadi megoldásokkal kapcsolatos hasznos instrukcióval kiemelkedő színvonalú, maradandó élményt nyújtó ünnepi műsorokat valósít meg. És természetesen a nyári szünete sem múlhat el a gyerekek nélkül: színészmesterség táborba várja az ifjú érdeklődőket, ahol a tehetséggondozáson és a komoly szellemi útravalón túl a test edzésére is nagy hangsúlyt fektet az ókori pedagógiai példából merítve, hiszen tornász múltja tapasztalataiból tudja, hogy a kiemelkedő szellemi teljesítményhez erőnlét is szükséges.

Arnold Erika egyéniségének, kimagasló munkájának maradandó sikere, hogy az általa tanított számtalan kisgyerek, aki előzőleg főként a mozgásban találta meg önmagát, felejthetetlen felfedezéseket tett a tanulás csodálatos világában is.

Dunaújváros MJV Közgyűlése, az elhivatott több évtizedes pedagógusi tevékenységének elismeréseként a Dunaújváros Oktatásügyéért Díjat Arnold Erika tanítónő részére adományozta.

  • Frissítve: 2017. június 20.
  • Létrehozva: 2017. június 20.