Utcanévnapok II Vörösmarty Mihály utca
Utcanévnap sorozatunk folytatásában szeptember 29-én a Mihályokat ünnepeljük: Isten éltesse Őket sokáig! Dunaújvárosban a Vörösmarty Mihály utca is ezt a nevet viseli. A magyar irodalom egyik legnagyobb írójának részletes életrajzát alább olvashatják. Utcanévnapok-sorozatunk célja, hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk.
Vörösmarty Mihály 1800. december 1-jén született Pusztanyéken (ma Kápolnásnyék), szegény, kisnemesi családban. Apja, Vörösmarty Mihály gazdatiszt, majd önálló gazdálkodó volt. Mihály a kilenc gyermek közül a harmadik volt, de a legidősebb fiú.
1807-1811-ig Pusztanyéken, 1811-től Székesfehérváron a ciszterci gimnáziumban, 1816-tól Pesten, a piaristáknál tanult. 1817-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait Pesten. Ez év nyarán meghalt édesapja, családja nehéz anyagi helyzetbe került, ezért a tanulás mellett nevelői állást vállalt Perczel Sándor három fia mellett. Az első években Pesten éltek, 1820-1823 között a család Bonyhád melletti birtokán, Börzsönypusztán, majd 1823-tól ismét Pesten. Nevelősége alatt reménytelenül beleszeretett a Perczel fiúk lánytestvérébe, Adélba (Etelkába), akit több versében is megörökített.
1817-ben megkezdett bölcsészkari tanulmányait 1820-ban fejezte be, ezt követően, míg a Börzsönyben tartózkodtak, jogot tanult, vizsgáit félévente tette le Pesten. 1822-1823-ig joggyakornok volt Görbőn, Csehfalvy Ferenc alispánnál. 1823 őszén Pestre költözött és ismét a Perczel fiúk nevelője lett, közben felesküdött királyi táblajegyzőnek. Ügyvédi vizsgáját 1824. december 20-án tette le, de soha nem dolgozott ügyvédként. Ebben az évben került kapcsolatba Szemere Pállal, Toldy Ferenccel, Deák Ferenccel.
1825-ben megjelent a Zalán futása című, nemzeti tudatot erősítő honfoglalási eposza, mellyel megalapozta költői hírnevét, A nemzet ébresztője nevet kapta érte. 1826-ban felhagyott a nevelői állással, ezzel párhuzamosan anyagi helyzete nagyon megromlott. 1827-1831 között évi 800 forint tiszteletdíjért a Tudományos Gyűjteményt illetve annak szépirodalmi melléklapját, a Koszorút szerkesztette. 1830-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett, ez anyagi helyzetét is megszilárdította. 1837-ben kilenc társával együtt meglapította a Kisfaludy Társaságot. Ugyanebben az évben a Pesti Magyar Színházat (Nemzeti Színház) Árpád ébredése című darabjával nyitották meg, később egyéb színdarabjait is itt adták elő. Nyelvészként is tevékenykedett, többek között társszerzője volt A magyar nyelvtan rendszere című műnek. 1837-1843 között Bajza Józseffel és Toldy Ferenccel közösen szerkesztette az Athenaeumot.
1843. május 9-én feleségül vette a nála 26 évvel fiatalabb Csajághy Laurát, házasságukból öt gyermek született, kettő azonban még kisgyermek korában meghalt.
1842-től a Nemzeti Kör elnöke, 1847-től az Ellenzéki Kör alelnöke lett. 1848-ban az első népképviseleti országgyűlés tagja lett, a kormányt követte Debrecenbe, Szegedre, Aradra. A világosi fegyverletétel után bujdosott, 1850-ben végül Pestre ment és feladta magát a katonai törvényszéken. Elítéléséig szabadlábra helyezték, végül Haynau felmentette. Ebben az évben családjával felesége szülőhelyére, Csépre költöztek, ott azonban nem érezte jól magát, így tovább költöztek Baracskára majd Nyékre, ahol gazdálkodásból és Vörösmarty írásaiból próbáltak megélni. 1853-tól egészségi állapota egyre romlott, mely a munkában is hátráltatta.
1855 novemberében – hogy folyamatos orvosi ellenőrzés alatt lehessen – családjával Pestre költöztek, itt hunyt el 1855. november 19-én. 1855. november 21-én helyezték örök nyugalomra a Kerepesi temetőben. Temetése országos gyászünnep volt, húszezer ember vett részt rajta. Ez volt az első nyílt megmozdulás a szabadságharc bukása óta, egyben tiltakozás az önkényuralom ellen.