Utcanévnapok II Nagy Imre utca
Utcanévnap sorozatunk folytatódik, november 5-én az Imréket ünnepeljük, Isten éltesse Őket sokáig! Dunaújvárosban a Nagy Imre utca is ezt a nevet viseli. Az 1956-os forradalom miniszterelnökének gazdag életútját az alábbi összeállításban olvashatják, amelyből egyebek mellett az is kiderül, hogy városunkban ez az utca korábban kinek a nevét viselte. Sorozatunk célja, hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk, tartsanak Velünk!
Nagy Imre 1896. június 7-én született Kaposváron, szülei uradalmi cselédek voltak. Tanulmányait a kaposvári főgimnáziumban kezdte meg, ezt azonban 1912-ben ott hagyta és géplakatossegédi képesítést szerzett, rövid ideig ebben a szakmában dolgozott. 1914-ben beiratkozott a felsőkereskedelmi iskolába, azonban 1915-ben besorozták és az olasz frontra vezényelték. 1916-ban orosz fogságba került, a szibériai berezovkai hadifogolytárborban raboskodott. Itt ismerkedett meg a kommunista eszmékkel, belépett a bolsevik pártba is.
1921-től Kaposvárott élt, biztosítótársasági tisztviselőként dolgozott. Részt vett a Szociáldemokrata Párt munkájában, innen azonban 1925-ben kizárták. Alapító tagja lett a Magyarországi Szocialista Munkáspártnak. 1928-ban Bécsbe, majd két évvel később Moszkvába emigrált, itt élt 1944-ig. A Szovjetunióban kezdetben a Nemzetközi Agrárintézet majd a Statisztikai Hivatal munkatársa volt, a háború alatt a moszkvai rádió magyar nyelvű adásait szerkesztette. 1944 októberében tért haza, jelentős szerepe volt a Magyar Kommunista Párt megszervezésében. 1944. december 22-én az Ideiglenes Nemzetgyűlés földművelésügyi minisztere lett, mely posztot 1945 novemberéig töltött be, ez idő alatt megvalósította az 1945-ben meghirdetett földreformot. Az 1945-ös választások után rövid ideig belügyminiszter volt. Az agrárkérdésnek a párton belül Nagy Imre volt a szakértője, tervei azonban nem voltak összhangban a Rákosiék által elképzelt erőszakos államosítással. Az elhúzódó vita következtében 1949 őszén kizárták a párt Politikai Bizottságából, azonban egy évvel később élelmezési miniszter, 1952-ben miniszterelnök helyettes lett.
Sztálin halála után az új szovjet vezetés keményen bírálta Rákosiék politikáját, Lavrentyij Berija 1953. június 13-án felszólította Rákosit, hogy a miniszterelnöki posztot adja át Nagy Imrének. Kinevezése 1953. július 4-én történt meg. A parlamentben elmondott, a rádió által is közvetített beszédében hirdette meg kormányprogramját. Az „új szakasz” jelentős enyhülést hozott. Az életszínvonal növelésére törekedett, az erőltetett iparosítás helyett a mezőgazdaság fejlesztését támogatta, részleges amnesztiát hirdetett, bezáratta az internáló táborokat, rehabilitálta a politikai elítélteket, eltörölte a beszolgáltatási hátralékokat, az ÁVH-t a Belügyminisztérium felügyelete alá vonta. 1954 végére - 1955 elejére ismét Rákosi és klikkje került meghatározó pozícióba, a párt kongresszusán Nagy Imrét jobboldali elhajlással vádolták meg. Nagy Imre „önkritikát gyakorolt” és 1955 márciusában benyújtotta lemondását. 1955. április 18-án az országgyűlés felmentette kormányfői pozíciójából. Kizárták a pártból is, ahová 1956. október 13-án vették vissza.
1956. október 23-án a tüntető tömeg kormányfői kinevezését követelte. A Kossuth téren elmondott beszédében bizalmat kért és megoldást ígért. Másnap miniszterelnökké nevezték ki. Október 27-ig nem vett részt aktívan a politikában, ekkor Kádár Jánossal sikeres tárgyalást folytattak a szovjet csapatok kivonásáról. Október 28-tól több radikális intézkedést hozott, eltörölte a beszolgáltatás rendszerét, feloszlatta az ÁVH-t, megszüntette az egypártrendszert, és négypárti koalíciós kormányt szervezett, az október 23-tól zajló eseményeket pedig forradalomként értékelte. Október 31-én bejelentette, hogy Magyarország semleges államként ki akar lépni a Varsó Szerződésből, ehhez támogató országokat is próbált találni, sikertelenül.
November 4-én hajnalban, rádióbeszédében jelentette be a második szovjet beavatkozást, még aznap néhány hívével és családtagjaikkal a jugoszláv nagykövetségre menekült. Itt megpróbálták lemondásra bírni Kádár János ellenkormánya javára, ezt azonban visszautasította. Bár Kádárék november 21-én írásos garanciát adtak arra, hogy ha a követséget elhagyják, nem esik bántódásuk, ahogy másnap elhagyták az épületet, a megszálló szovjet csapatok őrizetbe vették, és a mátyásföldi szovjet laktanyába szállították őket. Innen a romániai Snagovba deportálták, ahol háziőrizetben tartották. 1957 áprilisában a magyar hatóságok több társával együtt letartóztatták és Magyarországra szállították.
A volt miniszterelnök és társai elleni per 1958. június 9-én kezdődött meg és június 15-én halálos ítélettel zárult. Az ítéletet másnap hajnalban végrehajtották. A meggyilkoltak holttestét a kivégzés helyszínén földelték el, három évvel később kihantolták és titokban az Új Köztemető 301-es parcellájában temették el. Nagy Imre sírján megtévesztésül a Borbíró Piroska nevet tüntették fel. Nagy Imre és társai holttestét a rendszerváltás hajnalán, 1989-ben exhumálták, ünnepélyes újratemetésükre haláluk évfordulóján, 1989. június 16-án, Budapesten került sor, a Hősök terén megtartott gyászszertartáson több százezres tömeg vett részt.
Dunaújvárosban a korábbi Asztalos János utca 1992-től viseli Nagy Imre nevét.
Az életrajzot összeállította Buza Andrea, az Intercisa Múzeum muzeológusa. Köszönjük munkáját.