fő tartalom

Szabó Gyula

Hírkép: Szabó Gyula

Szabó Gyula 1931. június 20-án született Reszneken. Életét így mesélte el nekünk.

1931. június 20-án születtem Reszneken. A város alapításakor érkeztem Dunaújvárosba: 1951-től részt vett a kereskedelmi vendéglátás megszervezésében.

 

 

Először, mint szállítás és raktározási vezető - kezdetben naponta 15-20 kocsival még az ivóvíz is Budapestről jött. Később üzemeltetési vezető voltam. Az Arany Csillag létesítésétől üzletvezetőként tevékenykedtem, majd a Béke étterem vezetője voltam. Több üzlet névadójaként az üzleti profilok kialakítása-vezetése volt a feladatom: Béke, Kohász, Vigadó, Korzó, Márka Castellum, Öreghalász (később megszűnt), Édes presszó, Gourmand stb. Több mint 40 évig részt vettem a szakemberképzésben, éveken át óraadóként a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakiskola tanára voltam, 3 szaktantárgyat is oktattam, heti 20-22 órában.1990, után az üzletvezető képzésben folytattam oktatói munkámat Dunaújvárosban, Székesfehérváron és Budapesten kb. 15 évig. 1956-ban még a Béke étterem vezetője voltam és végig nyitva tartottunk, hiszen a lakosság nagyobb része még szálláson lakott, nem volt más étkezési lehetősége (1957-ben bírósági eljárás volt ellenem a forradalom támogatásáért).

1971-ben a Munkásszövetkezet elnöke lettem (20 évig), nyugdíjazásomig. Vezetésem alatt a Munkásszövetkezet kereskedelmi újításaival országos hírűvé vált, több ízben volt kiváló minősítésű. Rövid idő alatt több mint 34 kiskereskedelmi egységet, 19 vendéglátó üzletet és 5 ipari szolgáltató tevékenységet hoztunk létre.

Országosan másodikként épült a Skála áruház. Új értékesítési forma volt a „butiksor",Tenager (ifjúsági divat), Sláger újdonságok boltja, S-modell, kg- os méteráru stb. Szüreti vásárok (városnak idegenforgalmát vonzó esemény volt), 40 napos áruház (hiánycikkek, olcsó áruk értékesítése).

A 26-os Építőipari Vállalat Déli városi telepét megvettük és ott volt a város első bevásárló park centere: autóértékesítés, mezőgazdasági bolt, házépítők boltja, bútorértékesítés stb. Nagykereskedelmi szervezet export-import. Hat Országgal folytattunk közvetlen árucserét. Kereskedelmi működésünk nemcsak a városban, Országosan is figyelemre méltó volt. Így került sor, hogy a Skála integráció 70 áruházának, igazgató tanácsának elnöke lettem. Később 300 ÁFÉSZ elnöki fórumának is elnökévé választottak.

1988-ban az elnöki fórum közgyűlésén hirdettem meg: készüljünk fel a társadalmi és gazdasági rendszer változására és szövetkezeti mozgalom demokratikusabb irányítására. A fórum egy 4 tagú bizottságot hozott létre, melynek vezetőjévé választottak. Később a SZÖVOSZ akkori egyik elnökhelyettese nyilvános felszólalásában 4-ek bandájaként titulált bennünket.

A vendéglátó ipari tevékenységből külön kiemelem a mini sörgyárat, melyet országosan másodikként hoztunk létre. (Leopold von Bayern német főherceg licencével). Ipar és szolgáltatás területén több részlegben 400-500 dolgozót, bedolgozót foglalkoztattunk, volt hűtő javító részleg, ágyneműgyártás,bőrdíszmű gyártás, a város első kábel tv hálózatát Bíró Béla szaktudásával építettük ki.

Jelentős energiát fordítottam a város kulturális tevékenységének fejlesztésére, ilyen volt a híres formációs táncegyüttes, melyet a Bartók művelődési házzal együtt működtettük.

1990-tól nyugdíjasként aktívan közreműködtem az új gazdasági élet megszervezésében. Megszűnésekor én voltam a Fejér Megyei Munkaadói Szövetség ügyvezető főtitkára.

E munkaköröm alapján kerültem beiskolázásra Németországba 2 éves Manager akadémiára (levelező tagozaton).

Az előadások Drezdában, Frankfurtban a befejező Bonnban volt. Sikeres oklevéllel végeztem.

2014-ben Dunaújvárosért díjat kaptam.

 

  • Létrehozva: 2021. június 25.
facbook megosztás