Utcanévnap II Arany János utca
Utcanévnapok sorozatunkban június 26-án a Jánosokat ünnepeljük, Isten éltesse Őket sokáig! Dunaújvárosban az Arany János utca is ezt a nevet viseli. A magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakjának életútját itt olvashatják.
Arany János 1817. március 2-án született Nagyszalontán. Apja, Arany György földműves, anyja Megyeri Sára volt. Tizedik gyermekként született, de ekkor már csak egy testvére, a férjes asszony, kisgyermekes Sára volt életben, többi testvére tüdőbajban meghalt. 1823-1833 között Nagyszalontán tanult, 1831 tavaszától segédtanító is volt, így tizennégy éves korától eltartotta magát. 1833 novemberében a debreceni református kollégium diákja lett, itt németül és franciául kezdett tanulni. Anyagi nehézségei miatt megszakította tanulmányait, 1834 márciusától Kisújszálláson lett segédtanító. 1835 tavaszán visszatért Debrecenbe, de végül érettségi vizsgát nem tett. 1836-ban színésznek állt, először Debrecenben, majd egy vándortársulatnál. Egy éjszaka azt álmodta, hogy édesanyja meghalt, ezért elhagyta a társulatot és hazatért. Távolléte alatt apja megvakult, anyja pedig valóban súlyos beteg volt, Arany hazatérte után két héttel elhunyt.
Arany otthon maradt, apját ápolta és állást vállalt. Először tanító, majd városi hivatalnok, 1840-től másodjegyző lett. Ebben az évben vette feleségül Ercsey Juliannát, Juliska lányuk 1841-ben, László fiúk 1844-ben született.
1842-ben Szilágyi István, Arany debreceni diáktársa a nagyszalontai gimnázium rektora lett. Az ő ösztönzésére görög klasszikusokat valamint Shakespeare-t fordított. 1845 nyarán megírta az Elveszett alkotmány című szatirikus eposzt, mellyel 1846-ban megnyerte a Kisfaludy Társaság vígeposzpályázatát. A Kisfaludy Társaság következő pályázatának témája egy költői beszély volt, melynek a nép ajkán élő történeti személyről kellett szólnia. Erre a pályázatra írta a Toldit, mellyel 1846. október 23-án készült el. A műnek olyan sikere volt, hogy a jutalomként eredetileg kitűzött tizenöt aranyat húszra emelték. 1847. február 10-én kapta meg Petőfi köszöntő versét és levelét, mely barátságuk első lépése volt. Ekkortól folyamatosan írt kisebb verseket az Életképekbe és a Pesti Divatlapba. 1847-ben megírta a Toldi estéjét, ez azonban csak 1854-ben jelent meg nyomtatásban. 1848-ban a Kisfaludy Társaság tagjává választották.
Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc alatt Vas Gereben mellett a Nép barátja című lap társszerkesztője lett. 1848 novemberében nemzetőr volt Aradon, 1849 májusától belügyminisztériumi fogalmazó volt Debrecenben és Pesten. Családja mindvégig Szalontán maradt, 1849 januárja és májusa között Petőfi családjának is otthont adtak. A szabadságharc bukása után Nagyszalonta környékén bujdosott, hónapokig várta, hogy letartóztassák. Mindeközben családja anyagilag is ellehetetlenült. 1850-től már ismét írhatott, folyóiratokban költeményei is megjelentek. 1851-ben először Geszten Tisza Domokos nevelője, majd novembertől a Nagykőrösi Református Gimnázium magyar irodalom-latin szakos tanára lett.
1859-ben Zrínyi és Tasso című tanulmányával tartotta meg akadémiai székfoglalóját. 1860-ban családjával Pestre költöztek, ahol a Kisfaludy Társaság igazgatója lett valamint megindította a Szépirodalmi Figyelő című lapot, ezt később Koszorú címmel átszervezte. 1861-ben fejezte be a Walesi bárdokat, mely 1863-ban jelent meg. 1865-ben a Magyar Tudományos Akadémia titkára lett. 1865 decemberében meghalt lánya, ennek hatására költői pályáján mintegy tízévnyi hallgatás következett. 1868-tól Aranyék nevelték unokájukat, Széll Piroskát. 1868-ban máj- és tüdőbajt állapítottak meg nála, nyaranta ezért Karlsbadban (ma Karlovy Vary) kúráltatta magát.
1870-ben a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárává választották. Az 1870-es években lefordította Shakespeare Hamletjét és a János királyt, valamint Arisztophanész összes művét.
1876-ban lemondott főtitkári tisztéről, ezt azonban nem fogadták el, segéderőt rendeltek mellé. 1877-ben megismételte lemondását, ekkor egy évre felfüggesztették hivatalából, és helyettest neveztek ki. 1877 nyarát a Margitszigeten töltötte, ekkor született az Őszikék ciklus, de ebben az évben keletkeztek a „Kapcsos Könyv”-be írt művei, valamint a Híd-avatás és a Vörös rébék című balladák is. Ekkor készült el a Bolond Istók második énekével, melyben 1836-os színészkalandját is belefoglalta. A versekből csak keveset publikált és azokért sem fogadott el fizetséget. 1879-ben befejezte a Toldi szerelmét, mellyel teljessé vált a trilógia.
1879-ben az Akadémia elfogadta lemondását, de székházukban az Arany házaspár megtarthatta lakosztályát. Itt hunyt el 1882. október 22-én, október 24-én a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra. Sírja fölé később a Margit-szigetről áttelepített tölgyeket ültettek.