Jelenlegi hely
Nem csak városunkban nehéz az "elválás"
Szeged, Kiskunfélegyháza, Szekszárd. Néhány olyan város, ahol a Pomázi Csaba nevével fémjelzett csoport – összeállításunk nemcsak arra szolgál példákkal, hogy rendre problémás volt az elválás, de arra is, hogy a szakítás után mindenütt normalizálódott a szolgáltatási rendszer. Akár már bevett képletnek is tarthatjuk: problémás szolgáltatás, feszültségekkel terhes szakítás, fenyegetés, majd az elválás után az adott településen a helyzet normalizálódása – az elmúlt években ez jellemezte a Pomázi-csoporthoz köthető szolgáltatási anomáliákat.
A közös pont
Ráadásul a problémák nem is újkeletűek: a Világgazdaság Online (VG) összeállítása már 2015-ben arról írt, hogy több városban – Szeged, Szolnoki, Kiskunfélegyháza és Szekszárd szerepelt a példatárban – távhőellátó cégének engedélyét is visszavonhatja a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). A VG összeállítása szerint e városokban az a közös, hogy távhő-ellátásukról minden esetben olyan társaság gondoskodott, amelyben résztulajdona volt a DVCSH-ban is érdekelt Pomázi Csaba valamelyik vállalkozásának. A lap a Duna-Centet, valamint az Alfa Novát nevesítette – megjegyezve, hogy a Pomázi-cégek 2014 óta azért nem kapnak gázt eredeti, ausztriai szállítójuktól gázt, mert az maga is kevesebb orosz forráshoz jutott az orosz-ukrán válság miatt. Ugyanakkor – és a MEKH-nél ez számított – újaktól pedig azért nem vásárolhattak a Pomázi-érdekeltségek, mert beszerzési tendereiken nem mutatták fel az ügyletekhez szükséges pénzügyi biztosítékot.
Az így kialakult helyzet miatt a VG szerint már akkor – vagyis 2014 őszén – meg lehetett volna vonni a felsorolt városok távhőcégei szolgáltatási engedélyét. A MEKH mégsem lépett: a fűtési idény kezdetén távhő nélkül maradtak volna a helyi lakosok és intézmények. A MEKH azonban segített: pontosan annyiszor, ahányszor kudarcot eredményeztek a Pomázi-csoport beszerzési tenderei – a lap összegzése szerint hatszor utasította a Magyar Földgázkereskedőt (MFGK), hogy adott áron és a megszabott ideig folyamatosan lássa el gázzal a „problémás cégeket”.
A félegyházi példa és a szekszárdi szál
Arról már az Átlátszó oknyomozó portál számolt be, hogy a dunaújvárosihoz kísértetiesen hasonló eset történt Kiskunfélegyházán is, ahol az egyik lakótelepen napokon át nem volt melegvíz-szolgáltatás 2015 nyarán úgy, hogy a szintén Pomázi-érdekeltségű szolgáltató cég PERKONS DHŐ Dunaújvárosi Hőszolgáltató Kft. korábban részletfizetési kérelmet nyújtott be tavasszal a kiskunfélegyházi közgyűlésnek – ám a testület zárt ülésen leszavazták a javaslatot.
Akkor a képviselők arról is döntöttek, hogy megvizsgálják: szakmai befektetőt bíznak meg a működtetéssel vagy saját kezébe veszik azt. A testület egyik képviselője azt is elárulta az Átlátszónak, a közgyűlés haladék helyett felszámolást indított a Fidesz-közeli cég ellen.
Szintén korábban feltűnik a történetben a városunkban is lakossági felszólításokat küldő Global Faktor Zrt. – és a „képlet” is hasonló, ezúttal is 2015-ből. A Tolna megyei napilap korabeli beszámolója szerint szintén a cég novemberben úgy küldött Szekszárdon csekket és fizetési felszólítást a lakóknak, hogy időközben már az új szolgáltató, a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. biztosította a fűtést a városban. Méghozzá eredményesen, mint ahogy Kiskunfélegyházán, Szegeden és Szolnokon is megoldották a távfűtést a Pomázi-cégek nélkül.
A szekszárdi szál érdekes adaléka, hogy a lap munkatársa felhívta a Global Faktor levelében megadott telefonszámot – amelyet az Alfa Nova Kft. dunaújvárosi ügyintézője vett fel...
Ahogyan tehát látható, a Pomázi-cégcsoporttól az elmúlt években több nagyvárosban is elköszöntek, az elválás pedig a dunaújvárosihoz kísértetiesen hasonló volt: jogosulatlanul küldött számlák, a szolgáltatással való fenyegetőzések. Amint azonban a Pomázi-cégek teljesen kikerültek a képletből mégis remekül működik ezekben a városokban a távhőszolgáltatás. Remélhetőleg néhány hónap múlva Dunaújvárosban is ez lesz a helyzet.