Nekünk milliárdokba kerül a szolidaritás kérdése

Február 11-én vált hivatalossá, hogy Dunaújvárosnak a 2025-ös esztendőben 1,72 milliárd forint szolidaritási adót kell fizetnie. Ez az összeg azt is jelenti, hogy minden dunaújvárosinak 41 ezer forintot kell fizetnie, fejenként. A szolidaritási adót a gazdagabb, magasabb iparűzésiadó-bevétellel rendelkező városoknak kell befizetniük, és az ebből származó bevételeket az állam elvileg a hátrányosabb helyzetű, kisebb vagy szegényebb önkormányzatok támogatására fordítja. 

Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester

Az állam szolidaritási adó bevétele nincs címkézve, így a gyakorlatban nem derül ki, hogy az állam hol és milyen fejlesztésre költi ezt a rengeteg pénzt. Nagyságrendileg, országos szinten ez évi ezer milliárd forintot jelent. Szóval bárhogy is nézzük, sok pénz. Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester szerint az biztos, hogy nekünk, Dunaújvárosnak ez nem egy jó üzlet:
– Nem látjuk egyébként, hogy mi lesz a Dunaújvárosból elvont forrásokkal, csak azt tudjuk, hogy ez bekerül az állami nagy kalapba. Ugyanakkor az biztos, hogy ezek az itt keletkezett adóbevételek legjobb helyen a dunaújvárosiaknál lennének. Ehelyett most bekerülnek az állami kalapba. 2019-ben egy jóval magasabb adóbevétel mellett Dunaújvárosnak 1 milliárd körüli összeget kellett befizetnie. Ami az idén már 1,7 milliárd forint.
 

Megyei jogú városként szolidárisnak kell lennünk a kisebb településekkel?
Egyesek azt mondják, hogy a kisebb településeknek is fejlődniük kell, tehát ott is kell aszfaltozni, ott is kell járdát építeni, parkolót építeni, iskolát felújítani, bármit is, hogy a nagyobb településeknek szolidárisnak kell lenniük, tehát igenis szükség van erre az adóformára.
– Én azért nem tudok ezzel egyet érteni, mert szerintem akkor, amikor a versenyképes járások programot bejelentette a kormány, akkor be is ismerte, hogy valójában a szolidáris adó nem erre a célra került felhasználásra, hiszen a versenyképes járások programot pont azért hívták életre, hogy ebből lehessen majd fejleszteni a járáshoz tartozó településeket, így pedig joggal adódik a kérdés, eddig hova ment a nagyvárosok által befizetett szolidáris hozzájárulás?

Szolidaritási adó változása


Mi lenne, ha nem kellene befizetni? Csak a példának okáért...
A mi lenne, ha … kezdetű kérdés sehol nem állja meg a helyét, se a költségvetés tervezésében, se a végrehajtásában. De mégis, mire lenne elég 1,7 milliárd forint egy évben Dunaújvárosban? Szabó Zsolt szerint sok mindenre:
– Nagyon sok pénzről beszélünk. Nagyságrendileg mondjuk, kétszer fel tudnánk újítani a Mondbach-kúriát, vagy háromszor végre tudnánk hajtani a kerékpárút hálózat fejlesztését, vagy akár a teljes szociális ellátórendszerünk éves költségvetését fedezhetnénk és hogy még egy példát mondjak, akár minden nyugdíjasnak négyszer tudnánk támogatást adni, hogyha ezek a források itt maradnának a dunaújvárosiaknál. Vagy, az hogy hangzik, hogy három év alatt a város összes útját felújíthatnánk. Szóval nagyon sok pénzről van szó és szerintem érzékelhető, hogy ez az összeg jobb helyen lenne Dunaújvárosban. 
 

Szolidárisak vagyunk, hamarosan versenyképesek is…

És akkor hamarosan következik a Versenyképes Járások Program. Szabó Zsolt szerint hamarosan erről is többet fogunk tudni:
– Március 15-én lesz az első iparűzési adófeltöltés minden településen, itt Dunaújvárosban is, és ezt követően kell majd befizetnünk a versenyképes járásokba azt az összeget, amit még pontosan nem közöltek velünk. Én egy dolgot tartok fontosnak, hogy mindent el fogunk azért követni, hogy a Dunaújváros által a versenyképes járások kalapjába betett forrásokat itt Dunaújvárosban használják fel, és ezek a dunaújvárosiak javát és fejlődését szolgálják. 
 

módosítva
2025. február. 19.

facebook megosztás