Jelenlegi hely
Kolics Gábor
Kolics Gábor 1982-ben végzett a Miskolci Egyetemen okleveles géptervező mérnökként. Kazincbarcikán kezdett el tanítani az akkoriban országos hírű Surányi Endre Szakképző Iskola elődjében. 12 évet töltött el ebben az intézményben, közben edzői oklevelet, majd mérnöktanári diplomát szerzett. Edzőként és tanárként számtalan tehetség fordult meg a keze alatt, többek között Lipcsei Péter és Komlósi Ádám is.
1993-ban visszaköltözött Dunaújvárosba, ahol elvállalta a 340. sz. Építőipari Szakmunkásképző Intézet vezetését, amelyet 28 éven át vezetett nagy alázattal és odaadással.
2000-ben már a magasépítő technikusképzést kellett megszervezni, amely újabb lendületet adott az intézménynek. Ebben az időszakban vette fel az iskola Hild József nevét, és külön büszkeséggel töltötte el, hogy ő tervezhette azt a logót, amely azóta is az iskola jelképét jelenti, és amelyet a különböző versenyek sikerei révén az egész ország megismerhetett.
– Szeretettel, tisztelettel és mérhetetlen hálával gondolok vissza a közös munkánkra Gáborral. Úgy ismertem meg őt, akinek mindamellett, hogy a diákok, az iskola volt a legfontosabb, felelősséget érzett, és mindent megtett azért, hogy kollégái számára kedvező munkahelyi légkört teremtsen. Számos szabadidős tevékenység szervezőjeként, központi szereplőjeként igyekezett jó közösséget kialakítani. Gondoskodott arról, hogy a pedagógusok mellett az oktatást segítő kollégák is mindig ugyanolyan szintű elismerésben részesülhessenek, ezzel igazi csapatot kovácsolt a Hildes dolgozókból.
Kevés olyan embert ismertem meg, aki ennyire széles érdeklődési körű, látókörű és humánus a kollégáival. Példakép kiemelkedő szakmai tudásával, becsvágyával, maximalizmusával, precizitásával. – fogalmazott Kádár Brigitta oktató.
A sportsikerek meghatározóak voltak az iskola, de a város életében is, amelyben több évtizeden keresztül a röplabda játszotta a főszerepet, egy olyan utánpótlásbázis kialakításával, amely a mai napig egyedülálló.
Kolics Gábor szakképző iskolai igazgatóként a szakmai eredményekre legalább akkora hangsúlyt fektetett, mint az intézmény sportban való sikereire. Mintegy húsz fiatal állhatott fel az országos dobogóra, közülük öten a legfelső fokára. A tanműhely a szakképzési hozzájárulások, valamint a saját erőforrások mentén rohamosan fejlődött, de igazgatóként fontosnak tartotta azt, hogy a város intézményeit is támogassa munkájával, illetve technikaanyaggal lássa el a környék általános iskoláit.
Így 2007-ben pályafutásának 25. évfordulóján Kolics Gábor a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésben részesült. Pályáját végigkísérte a szakmai fejlődés iránti igény is, amely a közoktatás-vezetői szak elvégzése után a közgazdász diploma megszerzésével teljesedett ki, nagymértékben katalizálva az igazgatói tevékenységét. 2014-ben közoktatási szakértő lett pedagógiai-szakmai ellenőrzés és pedagógusminősítés szakterületen, amellyel mesterpedagógus fokozatba került.
A Nemzeti Pedagógus Kar alapító tagjaként két esztendőn át a megyei vezetésben képviselte a szakképző intézményeket, valamint a szakképzésben dolgozó kollégákat.
A tehetséggondozáson túl meghatározó szerepet játszott munkájában a tanulók otthonról hozott különbségeinek kiegyenlítése, amely hitvallása szerint az iskola egyik legfontosabb feladata.
– Egy tanár meg tudja változtatni a világot, ezt tette Kolics Gábor igazgató úr is. A tanító kertész, aki gondozza és ápolja a kertjét. Ezáltal a tudást nem csak átadta, hanem a tudás magját el is ültette bennünk. Nekem ábrázoló geometriát tanított, ami önmagában is egy izgalmas tantárgy. Minden órára felkészülten érkezett és a legjobb tudása szerint oktatta a tananyagot. Nem csak tanár volt, hanem mentor is, aki inspirált, valaki, ,aki önzetlenül adta át tudását. Na jó...cserébe egy ötös dolgozatért. – mondta Bota Emilia, aki magasépítő technikusként végzett a Hild-ben.
Kolics Gábor Személyesen támogatott több szakkört is, de legbüszkébb az iskolazenekarra, a Hild Band-re, melyben együtt zenélt a diákokkal.
Ha büszkeséggel töltötték el a múlt egyedülálló eredményei, akkor érzékeny emberként talán még nagyobb büszkeség számára az esélyteremtés, az, hogy a fiatalok egytől egyig boldoguljanak, biztonsággal családot alapíthassanak, és megelégedett, boldog emberek legyenek.
Kolics Gábor több évtizeden át végzett elhivatott, sokoldalú és magas színvonalon végzett oktató-nevelő munkájának elismeréseként Dunaújváros Érdemes Pedagógusa díjban részesül.