fő tartalom

Kurucz Gergely

Kurucz Gergely városunkban született, majd általános- és középiskoláját is itt végezte: a Móricz Zsigmond Általános iskola után a Rudas Közgazdasági Szakközépiskolában tanult. Ezt követően az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar könyvtár-magyar szakának elvégzése után az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar szakos tanári diplomát.

1997 és 2007 között Budapesten tanított,  majd visszatért hőn szeretett középiskolájába: 2007 óta a magyar irodalom szeretetére neveli a Rudas iskola diákjait.

1997-ben megalapította a Viadana Kamarakórust. A formáció karnagyaként hosszú éveken át sikert sikerre halmozott: számos külföldi koncertteremben és templomban is megfordultak, skandináv turnékon szerepeltek, valamint önálló koncertjük is volt például a világhírű Salzburgi Székesegyházban.


Kurucz Gergely

–  Gergővel egy iskolába jártunk. Amikor visszatért a városba, megmutatta, hogy mit tanult: a Viadana csodálatos, üde színfoltja lett a városnak. Fiatalokból – ami nagy szó! - tudott egy olyan csapatot kovácsolni, ami hosszú éveken át képviselte a kórusmuzsika esszenciáját, ezzel együtt vitte hírét a városnak szerte a világban.

(…) Lenyűgöző, ahogy a darabokról, zeneszerzőkről, írókról, könyvekről mesél. Kocsiban, utcán, próbán: mindig van közös témánk. Ha nem tudnád ki ő, felismered az utcán, mert ritka példánya ő a ma emberének: bőr táskájával könyvvel a kezében jár gyalog és olvas. Mindig olvas. – emlékszik vissza Péter Kata. 

Kurucz Gergely 2017 óta a Dunaújvárosi Vegyeskar egyik karnagyaként tevékenykedik, országszerte szintén komoly sikereket elérve: fesztiválok, találkozók, ünnepi események állandó szereplői.

– Gergő igazi "móriczos" diák volt, az iskola tette részben azzá, ami lett, alapokat adott neki olyan nevekkel, mint Zsubori Ildikó vagy éppen Jankó Árpád, akik mind kiváló zenepedagógusok és hát tény, hogy az iskola utolsó két évében jómagam egyengettem ifjú titánunk útját. – emlékszik vissza Horváth Péter, egykori énektanára, zenésztársa.

Könyves Ágnes, jelenlegi karnagytársa azt mondta, ha Gergőre gondol mindig az jut az eszébe, milyen jól lehet vele együtt dolgozni.

– Sokszor szavak nélkül értjük egymást a Dunaújvárosi Vegyeskar élén. Szeretem, ahogyan a zenéről beszél, fantasztikus tudása van a zenetörténet terén. De ismerem férjként és apaként is. (…) Igazi népnevelői attitűddel bír. Hálás vagyok, hogy ismerhetem és hogy karnagy társamnak tekinthetem.

Ácsné Tóth Erika, a kórus elnöke és Kurucz Gergely ismeretsége az 1990-es évekre nyúlik vissza. Kapcsolatukat a szeretet és a kölcsönös tisztelet jellemzi.

– A kórus munkájában és szakmájában is szíve-lelke benne van. Az odaadása, lelkesedése és sajátos ösztönző módszere átsegít bennünket a nehéz pillanatokon. Öröm vele még a munka is!

Kurucz Gergely a Bartók Kamaraszínházban hosszú évek óta különböző előadások zenei vezetőjeként is tevékenykedik: a 2006-os Úton Bartókkal című előadás mellett dolgozott például Smuk Imre és Kiss Attila rendezéseiben.

Az utóbbi években a nagyobb musicalek zenei irányítása is az ő feladata volt, a teljesség igénye nélkül ilyen például a Valahol Európában, a Twist Olivér, a Sándor Mátyás vagy a Gyerekrablás a Palánk utcában című darabok.

Magyartanárként igyekszik a tanítványaival megszerettetni az irodalmat és a művészeteket, vitathatatlanul igaz, hogy a kultúra értékeinek hiteles megismertetője és terjesztője.

Nagy hangsúlyt fektet arra, hogy diákjai tájékozottak legyenek a művészetekben. Irodalom óráin sem felejt el zenei párhuzamot vonni egy-egy korszakkal kapcsolatban. Ösztönözi a fiatalokat a művészeti önkifejezésre, az iskolai zenekart is szakmai tanácsokkal segíti, és támogatja.

Gyakran tart beszélgetéseket művészekkel könyvtárban és színházban, valamint sokszor zsűrizik városi versmondó és mesemondó versenyeken, fesztiválokon és a Fejér Megyei Diáknapokon. 

Szemenyei István, a Rudas iskola igazgatója és Kurucz Gergely egykori tanára úgy fogalmazott: intézményükben igyekeznek a közösségi kérdések és kulturális események iránt érdeklődő, fogékony fiatalokat nevelni. Ehhez olyan hiteles és karakteres pedagógusokra van szükség, mint Kurucz Gergely, aki tanítványként és kollégaként is véleményformáló tagja lett a Rudasnak. Tekintélye és szerepe az iskola és a város életében az évekkel együtt nő, amit ez a szép elismerés is kifejez. Közösségépítő és értékteremtő munkájához kitartást és jó egészséget kívánok!  – fogalmazott.

Kincsesné Zavodnyik Julianna, egykori tanára, ma kollégája azt mondta egykori magyartanáraként már tapasztalata mekkora benne az az érdeklődés és az elhivatottság az olvasás, a zene és a helyi kultúra iránt.

– Kollégaként is több éve dolgozunk együtt, és mindig lenyűgöz a szenvedélyessége, az elkötelezettsége a jó ízlés, az igazi értékek iránt. Szókimondó, az igazáért szívből és elszántan harcoló ember, akiben a lelkesedés sosem kopott el, aki ma is nagy odaadással képes a feladatait végezni.

Büszke vagyok arra, hogy évtizedek óta figyelemmel kísérhetem a munkáját, láthatom/hallhatom a közreműködésével létrejött produkciókat.

2015-ben Fejér megyében egy olvasói szavazáson az Év Tanára díjat érdemelte ki.

Elhivatott zenei és kulturális munkásságával, igényességével, emberi tulajdonságaival öregbítette Dunaújváros jó hírnevét.


Kurucz Gergely, Pintér Tamás

Városunkban végzett, több évtizedes példaértékű kulturális tevékenységének elismeréseként Dunaújváros MJV Közgyűlése a Pro Cultura Intercisae díjat Kurucz Gergely részére adományozza.

  • Frissítve: 2023. január 23.
  • Létrehozva: 2023. január 23.